Balogh Zoltán

Vezérigazgató,

Nyíregyháza

szszb_16-8_balogh_zoltan.jpgÚjabb sikert könyvelhetett el a jó nevű, nyíregyházi székhelyű Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei. 2003. október 28-án olyan elismerést vehetett át Balogh Zoltán, a vállalat vezérigazgatója, amilyen elismerést hazánk keleti megyéiben egyetlen cég sem kapott. Kollektív siker ez a javából, a menedzsmentnek is köszönhető. Főleg egyéni sikerként könyvelhető el, hogy a vezérigazgató a közelmúltban főiskolai docens címet kapott.

Immár nagy múltú, évről évre fejlődő, gyarapodó vállalatról van szó. A fejlődés kollektív munka eredménye, de az igazi sikerkovács az alapító vezérigazgató, illetve igazgató. A Start vállalatot ugyanis 1988. február 1-jén alapították, Balogh Zoltánt alapító igazgatóként jegyezték be. Nem sokkal később ezt írták róla: „Istápolásra, segítségre szoruló, barátra, melegségre vágyó emberek százainak egyengette az életútját. Ezért is kapta meg a Pro Caritate kitüntetést”. Megváltozott munkaképességű, máshol nem, vagy csak nehezen elhelyezkedni tudó emberek kaptak munkát és kenyeret a rendszerváltás küszöbén, 1988-ban. Az alapítók alig voltak pár százan. Most, 2003 vége felé, amikor ez a könyvrészlet íródik, majdnem négyezer dolgozója van a cégnek. Mire ezek a sorok megjelennek, bizonyára köszöntik és megajándékozzák a négyezredik dolgozót. Sok-sok gond mellett ennek a bő 15 évnek a története sikerek története. Immár három megyében tevékenykedik a cég, de hamarosan a negyedik megyében is leteszi a „névjegyét”.

2003 őszén egy híradás úgy szólt, hogy nemzetközi elismerést kapott a nyíregyházi székhelyű Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei. Szabolcs, Békés és Borsod megyében kis híján négyezer dolgozót foglalkoztat a mamut cég. A közeljövőben Hajdú megyében új gyárat avat a Start. A témáról Balogh Zoltán vezérigazgató tájékoztatott. Elmondta, hogy egy nemzetközi cég, a Heweit Iside és a Figyelő című magyar gazdasági lap közösen hirdette meg A legjobb munkahely című pályázatot. Hazánk 70 gazdálkodó szervezete, cége jelentkezett a pályázatra. Az elfogulatlan zsűri a tíz legjobb cégnek adott elismerő oklevelet és nyilvánosságra hozták a tízek listáját. A Start vállalat vezérigazgatója Budapesten a 6. legjobb vállalatnak járó oklevelet vehette át.

Hangsúlyozni kell: szakemberek a három megyében a vállalat minden tizedik dolgozóját megkérdezték névtelen interjú formájában. A megkérdezettek elégedetten nyilatkoztak a vállalatról és kifejezték ragaszkodásukat, hűségüket. Jó tudni: a többnyire megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató vállalatnak számos szolgáltató üzlet mellett faipari üzeme, ruhaüzeme, földje és gyümölcsöse is van. (Október végén egy amerikai professzor tanulmányozta Nyíregyházán a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, november elején Balogh Zoltán Szlovéniában tartott előadásokat a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról, a rehabilitációról.)

Tavalyelőtt ételecetcsalád gyártását kezdte el a vállalat. Az új termék hamarosan megkapta a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet. E termékcsalád iránt nagy az érdeklődés a hazai, valamint a lengyel és a román piacon. (A Start más termékeket is exportál.) Ezért is épített ecetgyárat a vállalat Hajdúnánáson. Az új gyárban hamarosan megkezdik a próbaüzemelést, majd 30 embert állítanak munkába a munkanélküliséggel küszködő hajdúsági kisvárosban. A tervek közt szerepel, hogy később az üzemet is, a létszámot is bővítik. E nemzetközi elismerésnél említjük, hogy egy évvel korábban a vállalat megkapta a Családbarát munkahely díjat.

A vezérigazgató közéleti munkát is végez. 2003 őszén például országos karitatív szervezet vezetőjével és államtitkárral is tanácskozott, eszmét cserélt Nyíregyházán. Ő a Védett Szervezetek Országos Szövetségének elnöke. A szövetséghez több mint száz munkaadó és 40 ezer dolgozó tartozik. Gazdasági és közéleti munkáját több kitüntetéssel ismerték el, annak idején például megkapta a megyei közgyűlés oklevelét is.

Balogh Zoltán építészmérnök több helyen szerzett szakmai, vezetői és emberi tapasztalatokat. 1990 óta tanít a Debreceni Egyetem Nyíregyházi Egészségügyi Főiskolai Karán. Főleg a szociális munkások képzésében vesz részt. A főiskolai diákok gyakran jönnek a Starthoz szakmai gyakorlatra. Az amerikai professzor már többször járt itt a doktorjelöltjeivel tapasztalatokat szerezni.

Novemberben a vezérigazgató egy meghívásra Szlovéniába utazott, ahol az uniós csatlakozás jegyében előadásokat tartott a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról és a rehabilitációról. Hasonló céllal Lengyelországba is készül. Várható, hogy hamarosan kínai szakemberek jönnek Nyíregyházára tapasztalatokat szerezni. Végül, de nem utolsósorban említést érdemel, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Balogh Zoltán kezdeményezésére 2004 tavaszán konferenciát tart. Valószínű, hogy ennek a nagyszabású konferenciának Nyíregyháza ad majd helyet.

A Start tehát határainkon túl is öregbíti városunk és megyénk jó hírét.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése