Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Baksa Lajos
Ügyvezető igazgató,
Nyíregyháza
A hármas szám végigkísérte Baksa Lajos eddigi életét. A Ford Zefirusz Kft. és a Zefirusz Korona Kft. ügyvezető igazgatója eddig három évente cserélt munkahelyet.
Hogy miért nem akart tovább maradni, erre azt mondta: tisztességtelenség nem kötődhet a nevéhez, és egy idő után rendre tapasztalt szabálytalanságot. Ha ezt nem sikerült megnyugtatóan elrendezni, vagy nézeteltérése támadt egy főnökkel, inkább otthagyta a céget.
Irigyelhetik sokan, hogy könnyen oldja a láncait, ám mindennek csupán annyi a háttere: a posztot, a beosztást állapotnak tekinti, a tekintély viszont szerinte adottság dolga.
Bár Debrecenben született 1957-ben, mégis Nyíregyházához kötődik az élete. Édesapja dr. Baksa Gyula állatorvos, nyugdíjazásáig az állatkórházat vezette. Édesanyja, Sarkady Etelka, pszichológus, a megyei gyermekvédelmi intézetből ment nyugdíjba. Testvére, Eszter, tanár, Budapesten él a családjával.
Lajos a 2-es gyakorló iskola elvégzése után a Kossuth Gimnáziumot választotta, a gépgyártás-technológia szak nyerte el az érdeklődését. Ez nem a véletlen műve, mert gyerekkorától kezdve szívesen fúrt, faragott, kalapált. Noha a matematika, fizika, kémia, földrajz, történelem is érdekelte, mégis a műszaki terület mellett döntött. Ezerkilencszázhetvenötben érettségizett, majd a következő évben kezdte el mezőgazdasági főiskolai tanulmányait a gépész karon.
Energetikusként helyezkedett el a konzervgyárban, majd három esztendő múltán a nyíregyházi Béke Termelőszövetkezetben az energetika és a gépüzemeltetés felelőse lett. Ekkorra már megszokta a döntési jogkörrel járó teendőket, s a későbbiekben is inkább a nehezebb munkákat vállalta el. Tette mindezt abból az okból, mert megszerette a döntéssel járó felelősséget, azt az érzést, hogy jelentős részben őrajta múlik a feladat teljesítése.
Aki a biztonságos, kényelmes munkatempóhoz szokott, véletlenül se legyen a Baksa Lajos beosztottja. Kíméletlen munkatempót diktál saját magának, de a környezetében lévőktől is csak a legjobb, az egyetlen lehetséges megoldást fogadja el. Ha erre nincs módja, mint történt ez a régebbi beosztásaiban, kompromisszumot nem tud és nem akar kötni.
Eltöltött még három esztendőt a nagykállói Nyírség Termelőszövetkezetben, ahol a személy- és tehergéppark javítása, üzemeltetése tartozott hozzá, mint ágazatvezetőhöz. A Vízügyi Igazgatóságnál ledolgozott három esztendeje alatt a szivattyútelepek ellenőrzésével, műszaki fejlesztésével foglalkozott. Az irodai munka viszont nem kötötte le az érdeklődését olyan mértékben, hogy azt alkotó tevékenységnek tarthatta volna.
Amikor a Zefirusz Kft. megalakult, egy fiatal csapat megmutathatta a városnak, hogy a jövedelmező ötleteket hogyan lehet forintra váltani. Kemény konkurenciaharcot kellett folytatni a partnerekkel, de Baksa Lajos ragaszkodott régi elvéhez: sem az ügyfeleket, sem az üzlettársakat nem lehet megkárosítani.
Az eltelt néhány év fényesen igazolta a Zefirusz elképzeléseit. Több tevékenységi körrel bővült a profil. Ma már meghatározói a megyeszékhely gazdasági életének. Különösen akkor hívták fel magukra a figyelmet, amikor megvették a patinás Korona Szállót. Nemrégiben adták át a felújított épületet, bár mindig van rajta csinosítani való.
− Úgy gondolom, egy ilyen nagyvárosnak, mint Nyíregyháza, régóta szükség lenne egy minden igényt kielégítő, nívós szolgáltatásokat nyújtó szállodára. Jönnek ide olyan külföldi vendégek, menedzserek, cégtulajdonosok, akiket már nem lehet egy kétcsillagos hotelben elszállásolni. Az ifjúsági atlétikai Európa-bajnokság már több ezer ember ellátását igényli és büszkék vagyunk rá, hogy ebben nekünk oroszlánrész jutott.
Még a konyha és a régi étterem szorul felújításra és várhatóan kétszáz-millió forintos végszámlát könyvelhetnek el.
A Ford Zefirusz Kft. ismét csak új színfoltot jelent a városban. Noha egymás után nyílnak az autószalonok, a Ford még mindig a legkeresettebb márkák közé sorolható. Szakmai sikernek könyvelik el, hogy a Ford Hungária hozzájárult: alkereskedelmi központot nyithatnak, és a megyében a Ford Zefirusz Kft. láthatja el a márkaképviselet feladatait. A Ford képviselet létrehozása, szinte a semmiből − izgalmasnak ígérkezett, ezért is vállalta el a fiatal igazgató. Egyébként is megméretésnek érzi, ha a keze munkájával, az ötleteivel vihet sikerre egy vállalkozást.
Igencsak elfoglalt ember az ügyvezető igazgató. A nap régóta nem nyolcórás munkát jelent a számára, gyakran este hat-hét óra körül vetődik haza a családjához.
Felesége és kislánya már régen megszokta ezt a hajszás tempót. Másutt nem akar és nem tudna élni, véleménye szerint a zsenik vagy a kalandorok hagyják el az országot.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése