Augusztinyi Sándor

Ügyvezető,

Nyíregyháza

szszb_05-10_augusztinyi_sandor.jpgA szakmai jó hírét ismerik a fél országban, sőt határainkon túl is. Ám elsősorban megyénk több emlékezetes építkezésén tette le a névjegyét. Építő, teremtőmunkájának látható a nyoma például a Nyíregyházi Szabadidőcsarnokban, ahol hazai és külföldi üzletemberek, művészek, sportolók ezrei fordulnak meg évente. A nyíregyházi Kelet Áruház tetőfelújításánál beírta nevét a szakma képzeletbeli Nagy Könyvébe. S méltó arra, hogy ebben a könyvben is emléket állítsunk közhasznú tevékenységének.

Augusztinyi Sándornak hívják, ő a nyíregyházi AGGA Szigetelő Szolgáltató Kereskedő Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője.

Ennek az egyedinek mondható cégnek a nyíregyházi Szántó Kovács János utca 2. sz. alatt van a központja. Innen szervezi és irányítja a munkát idehaza és külföldön. De tekintsünk vissza: honnan, s hogyan került ebbe a szépen berendezett, korszerűen felszerelt irodába? A kérdés jogos  − szerinte is −, hiszen a felmenői kereskedők voltak. Ám a lemenők, vagyis ő, testvérei, unokatestvérei a műszaki pályát választották. Érthető, hiszen az ő pályaválasztásának idején, a hatvanas évek végén divatos, tekintélyt sugárzó volt a műszaki pálya. (Nem úgy, mint most.)

Az építőipar pedig ekkor kezdett fellendülni. Az országban mindenütt, így megyénkben is egyre-másra kezdték el a nagyberuházásokat. Szóval a debreceni Varga utcán végezte el a technikumot. Országos hírű iskola volt ez, neves emberek gyermekei is tanultak itt. A technikusi oklevél megszerzése után  − mint építőgépész technikus  − az akkoriban alakult KEMÉV-hez szegődött. (Majdnem alapítója lehetett a tekintélyes Kelet-Magyarországi Közmű és Mélyépítő Vállalatnak.)

Jóleső érzéssel emlékezik tanítómesterére, Tóth Kálmánra, aki főmérnöke, illetve igazgatója volt a vállalatnak, később a minisztériumban kapott beosztást. Tisztelettel szól idős Lengyel Miklósról, Klapoff Miklósról, Benke Józsefről is.

Szívesen emlékszik arra is, hogy a megyei tejipari vállalat beruházásán kezdte gyakorolni a szakmát, itt próbálgatta szárnyait. S itt kapott egy jó, egy életre szóló javaslatot, éppen Tóth Kálmántól. Az igazgató azt javasolta, hogy menjen tanulni a Debreceni Ybl Miklós Műszaki Főiskolára. Ment is, a nappali tagozatra, a KEMÉV ösztöndíjasaként.

Tanulmányi ideje alatt mindvégig a maximális ösztöndíjat kapta. Természetes, hogy friss diplomával a zsebében szíves-örömest jött vissza a vállalathoz. Itt aztán végigjárta a szakmai szamárlétrát. Volt művezető, építésvezető, főépítés-vezető, majd szigetelési főmérnök.

Külön fejezetet nyitott az ő életében is az újfajta szigetelési rendszer. Tudni kell, hogy ennek előzménye volt. Az nevezetesen, hogy a korábban épített, divatos panelházak lapostetői beáztak. A tetők felújítása, szigetelése érdekében tenni kellett valamit.

A KEMÉV-Taurus szigetelési rendszer kidolgozásában, valamint hazai és külföldi elterjesztésében ő is részt vett. A vállalat színeiben szigetelő szakemberként bejárta Európa több országát. Dolgozott a pozsonyi és a poprádi repülőtér tetőszigetelésénél, Prága közelében és Leningrádban is. A Taurus által gyártott és ma is használatos szigetelőanyagok minősége megegyezik az amerikai és az olasz anyagok minőségével. Vallja: ha van jó magyar anyag, nem kell külföldit behozni.

A ’80-as évek végén a magyar építőipar mélypontra került, a vállalatot fel is számolták. Ő a felszámolás előtt vállalkozóvá vált, a kft.-t választotta működési formaként. (Alapító tagja a kft.-nek a felesége, aki okleveles könyvvizsgáló és más cégeknek, vállalkozóknak is vállal könyvelést, adótanácsokkal is szolgál.) Szinte a nulláról indultak, csak a szellemi kapacitás volt meg és az üzleti, megrendelői háttér.

Kezdetben, a ’90-es évek elején főleg Szlovákiában, valamint hazánk északi megyéiben és a fővárosban dolgozott, foglalkoztatott jó pár embert. Friss a hír, amely szerint a világhírű Krímbe mennek majd tetőszigeteléseket végezni. A cég főprofilja az épületek, építmények víz elleni szigetelése és hőszigetelése. Számítógépes programok is segítik tevékenységüket. 1995-ben a Kelet Áruház beázott. Pályázat útján a kft. elnyerte a felújítási munkálatokat. Ezt a munkát az Épületszigetelők és Tetőfedők Országos Szövetsége nívódíjjal ismerte el.

Augusztinyi Sándor már vállalati dolgozó korában is foglalkozott magántervezéssel. Családjának kényelmes otthont tervezett és épített Sóstóhegyen. Szabad idejében szeret úszni, teniszezni, a turisztikát az egész család imádja. A felesége is kedveli és gyakorolja az említett két sportágat. Gréta lányuk középiskolás, de ősztől amerikai középiskolában tanul majd egy évig, mivel jól beszél angolul és németül. A Szandra lányuk elsős gimnazista, ő is lerakta az angol és a német nyelvtudás alapjait.

Érthető, hogy az ügyvezető a jó családi háttér mellett optimista…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése