Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Ádám László
Az OTP megyei igazgatója,
Nyíregyháza
Ha bankról van szó, a legtöbb ember az OTP-re gondol, hiszen az elmúlt évtizedek alatt ide jöttek be a legtöbben, és nem csak a nevében volt ez a lakosság bankja. Erről beszélgetünk Ádám László igazgatóval, aki a közelmúlt minden részletét jól ismeri, hiszen 1959 novembere óta itt dolgozik. Ezek után természetszerűen azt várnánk, hogy a bankélet mindennapjainak alakulása határozza majd meg az életrajzát. Ez igaz is, meg nem is. Belépése óta négy igazgató, négy korszak előzte meg az ő kinevezését. Ezalatt bejárta a ranglétra minden fokát, és folyamatosan képezte magát. Amikor az iskolára terelődik a szó, mintha egy regény izgalma elevenedne meg, mert korosztályának minden nehézségével és emberségével találkozott.
1941-ben Ungváron született, ahol szülei átmenetileg éltek, mivel édesapját ide kötötte a munkája. A háború után visszaköltöztek édesanyja szülőfalujába, Paszabra. Édesapja hajdúsági születésű. Jelenleg Nyíregyházán élnek, nyugdíjasok. Paszab köztudottan szőtteséről ismert, melyet Turi Sándor segített népszerűsíteni, ám arról, hogy milyen kiváló pedagógus volt az ő osztályfőnöke, most Ádám László ismét meggyőz. A Kossuth Lajos Gimnáziumban, Nyíregyházán szeretett volna tovább tanulni, de az első nap után eltanácsolták az iskola padjaiból, mint osztályidegent kiutasította a hatalom. Mielőtt végképp feladta volna azt a reményét, hogy majd esetleg műszaki pályára kerül, Horváth Sándor, a Kossuth Gimnázium akkori igazgatója, magántanulónak felvette. Tanulmányi eredménye alapján a következő évben aztán már a gimnázium rendes tanulójaként utazott be Paszabról a kisvonattal. Így már két ízben segítette elhivatott pedagógus, de még nem tudta, mit fog csinálni felnőttkorában.
Nagyapja, Puskás Károly hentes és mészáros volt. A családban, talán ezért, jobban szerették volna, ha ő is valami hasonló, mindig szükséges pályát választ érettségi után. Meg is próbálta a kereskedelmet, de nem ő, hanem öccse, Zoltán találta meg ebben a helyét, hiszen ő a nyíregyházi Domus Áruház vezetője.
Ádám László az érettségi után − rövid ideig − a Magyar Rádió nyíregyházi stúdiójában dolgozott. Fél év után vette fel a mai munkahelyére Kocsis János igazgató. Mint mondja, kiváló ajánlója volt az őt jól ismerő Sinka Antal igazgató, aki később a tanárképző főiskola tanára lett. A harmadik tanár az életében, aki segítette pályáját. Az új munkahelyén egy intenzív tanfolyam következett.
A munkától nem félt, sőt fiatalon sok mindent vállalt. Technikumi érettségit, számviteli főiskolát, vezetőképzőt, bankárképzőt, és mindezt a család és a munka mellett.
1964-ben nősült, felsége Király Ilona, aki rokonterületen dolgozott, az Állami Biztosítónál. Nemcsak egymás oldalán, hanem a munkában is kitartottak eredeti választottuk mellett, tudniillik felesége most a Garancia Biztosító munkatársa. Az eltelt évtizedek sok munkával jártak, mellyel megalapozta a jövőjét, és megteremtette az otthonát. A szabad ideje nagy részét gazdálkodásra áldozta évekig. Igaz, mint mondja, ebben is összetartott a család, és sikerült úgy végezni mindezt, hogy a szakmai munkájában nem hátráltatta. Valóban egyenes ívű a karrierje, amit kiemel az, hogy olyan helyen érte el, ahol mindenkit ismert, és őt is ismerték régóta.
A főiskola elvégzése után, 1970-től főkönyvelő, majd számviteli osztályvezető, 1977-től igazgatóhelyettes, és Körtély Sándor nyugdíjba vonulása után az OTP Bank megyei igazgatójának nevezték ki. Nem könnyű ma pénzügyi szakembernek lenni. Ettől az intézménytől azt szokták meg, hogy a biztonságos betétkezelés mellett hiteleket folyósított a lakosságnak „állampolgári jogon”.
A bankélet ma már inkább azt kívánja meg, hogy gazdálkodjanak minimális kockázattal, maximális fedezet mellett a betétesek pénzével, a garanciákat szigorúan megköveteljék, hogy a pénz a betétesnek és a banknak megtérüljön. A rendszerváltás után eltelt fél évtized bizony bővelkedett zaftosabbnál zaftosabb bankbotrányokban. Az átlagember egyik ámulatból a másikba esik, hallván mik meg nem történnek. A bankár hátán is futkároz a hideg egy-egy szélhámosság hallatán, hiszen ő árnyaltabban látja, mi mindent követnek el. Lelke mélyén pedig elégedett, hogy az ő bankja és üzletpolitikája milyen messze esik a szélhámosságoktól.
Erről beszélgetve aztán arról is szót ejtünk, hogy a bank a termék kínálatában, a technikában, szolgáltatásban nagyon előnyös változásokon megy keresztül.
„Elértük, hogy a hitelekhez banki szaktanácsadás is társul, hogy mindkét fél nagyobb biztonsággal közeledjen egymáshoz. A jövő valószínűleg azt hozza, hogy a tanácsadás felelősségét anyagilag is kifejezik majd.”
Beszélgetésünket lánya érkezése fordítja ismét a magánélet felé. A két lányáról nagy szeretettel szól. Anikó férjnél van, ő óvónő és egy kisfiú édesanyja. Férje a mérnöki diploma megszerzése után vállalkozó lett. Szilvia érettségi után szakmát tanult, ő még most alakítja pályáját, életét.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése