Budapest

Nagy cseppekkel veri a haragos zápor a Digép tőszomszédságában elhelyezkedő SZTK falait, ablakait. A vészjósló villámoknak azonban csak fénye villan be a Geers hallókészülékeket értékesítő szalon első emeleti helyiségeibe. Az égzengés csak távoli moraj. Nem kell tehát változtatnia szokásos hanghordozásán Szűcs Gézának, a patinás német világcég magyarországi leányvállalata ügyvezető igazgatójának, amikor magáról és cégéről beszél. A választékos ízléssel és nagyon célirányosan berendezett Geers szaküzlet üde sziget a sokat látott városrész egészségügyi komplexumának számos tekintetben még a régi időket idéző épületében.

– A szürke és a kék arculatunk része – követi tekintetemet vendéglátóm, és további részleteket árul el az enteriőr eredetéről. A berendezést és a formákat viszont az én irányításommal alakította ki Horváth István Munkácsy-díjas belsőépítész. Meg kell nyernünk azokat az embereket, akik eljönnek hozzánk. Csak így tudjuk feltárni milyen hallókészülékre van szükségük, és ezáltal lesznek elégedettek. Nem az a célunk, hogy sok készüléket adjunk el, hanem az, hogy sok elégedett ügyfelünk legyen.

Van egy kis reklámszlogen íze az utóbbi mondatnak, már-már szóvá is teszem, ám Szűcs Géza mintha csak olvasna gondolataimban.

– Egy elégedett ügyfél hoz másik hármat, egy elégedetlen elriaszt további tíz olyan embert, aki előbb-utóbb felkeresne minket. Ez összesen már tizenhárom, ugye? – mosolyogva várja, hogy gondolataimban utolérjem okfejtését.

Tekintete közben a szemközti falra vezeti az enyémet: a nagyméretű képen két ember, az egyik Ronald Reagan. Elégedett arckifejezéssel rázza egy másik kezét. Ő Volker Geers, akinek szülei alapították a céget. Az egykori amerikai elnök nyilván azon ügyfelek egyike, aki még hármat hozott a cégnek. Ismét egymás felé fordulunk, és miközben egy kedves munkatárs kávéval kínál bennünket, kísérletet teszek beszélgetőtársamnál, avasson be saját dolgaiba is.

– A munkám a hobbim, és az is volt mindig eddigi pályámon. Talán azért van ez így, mert mindig ki is elégített, amit csináltam. Még az egykori tervhivatalban is, ahol az akkori szóhasználattal kis költségkihatású közérzetjavító intézkedések egyikét, a cukorbetegek 100 forintos pótlékát javasoltam. A mai napig érvényben van, bár a mostani 100 forint már nem a régi.

Az életpálya állomásai közül kiemeli a megyei gyökereket. Budapesten született ugyan, egészen pontosan 1961. október harmincadikán, ám édesanyja sátoraljaújhelyi. Anyai nagyapja Hollóházán kézzel festette a világhírű porcelánokat, de aztán az ország más részeibe vitte a sorsa. Szűcs Géza 1984-ben fejezte be a Pénzügyi és Számviteli Főiskolát, mégpedig rendszerszervező szakon. Ezt követően, a mostanival együtt, hét munkahelye volt. Amikor ezt a tényt említi, minden kérkedés nélkül teszi hozzá: eddig megengedhettem magamnak, hogy olyan helyeken dolgozzak, ahol a munka örömet szerez.

Az Egészségügyi Minisztériumban, a Medicina Könyvkiadó Vállalatnál, a Springer Hungarica Kiadónál, a Matáv pénzügyi leányvállalatánál, és az Első Pesti Telefontársaságnál, tehát mindenütt, ahol eddig megfordult, kedvére való volt, amit rábíztak. Mígnem 1996-ban a Geers keresett szakembert magyarországi érdekeltségéhez. A kölcsönös megelégedettséget német részről jelzi, hogy nem sok idő elteltével ügyvezető igazgatóvá nevezték ki Szűcs Gézát. Amint az elemzéséből kiderül, sajnos nincs hiány potenciális páciensekben. A népesség 15 százaléka hallássérült, a segédeszközökkel való ellátottság viszont meg sem közelíti ezt az értéket.

– A hallásjavító eszközről még ma is a cigarettáscsomag nagyságú mellényzsebben viselendő fényes doboz jut eszébe az embereknek. Napjainkban már csak az látja a fülbe dugott, egyéni formára elkészített készüléket, aki tekintetével megkeresi. A legjobbakat pedig, amelyeket a mélyen a hallójáratba helyezünk, az sem. A mikroelektronika nemcsak a miniatürizálásban, hanem a felerősített hang minőségében is csodát tett. Ez a tény az, amit minél több embernek szeretnénk tudomására hozni.

Ennek érdekében nyílt két budapesti üzletük után a győri, a miskolci, az egri, a szegedi, a mosonmagyaróvári, a dunaújvárosi, és a nyíregyházi, de nem álltak meg, tudják, hogy vidéken még mindig sok a fehér folt.

Beszélgetésünk végén körbesétálunk a bemutató vitrinek között, szemügyre vesszük a vizsgálóhelyiséget, én magam még egyszer vendéglátómat. A vakítóan fehér ing atlétatermetet takar. Amikor szóvá teszem, megtudom az okát is. Szűcs Géza NB I-ben kosarazott. Eltűnődhetem, hogy ennek ellenére miért nem tartotta tehetségesnek magát: „csak szorgalmas voltam, mondja, ha kihagytam két meccset, időbe, sok munkába telt, amíg ismét hoztam a régi formám”.

Meglehetősen szigorú magához ez az ember, szorítottam meg a kezét, amint elköszöntem tőle.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)