Humor a focipályáról

Az alábbi történetek nem a fantázia szüleményei, hanem a valóságban megtörtént események. Ezt bizonyíthatják azok a csapattársaim, akikkel közel két évtizedet kergettük a bőrgolyót a sáromberki Haladás színeiben, a megyei bajnokságban, és akikkel alkalomadtán, egy korsó sör mellett, felelevenítjük    pályafutásunk mulatságos pillanatait. Ezeket szeretném megosztani az alábbiakban a tisztelt olvasóval.

A sofőr mindig halat reggelizett

Hosszú időn át vezette a Gaz Metan vállalat munkásszállító gépkocsiját Berekméri Ferenc (Öcsi bácsi), aki főnökei engedélyével a sáromberki focicsapat tagjait is rendszeresen fuvarozta. Öcsi bácsi nagyon jóindulatú ember volt, imádta a futballt, szerette a fiúkat, de ugyanakkor túlzott nyugodtságáról is híres volt. Azokban az években vasárnap délelőtt 11 órától játszották a megyei bajnokság találkozóit, előtte 9-től az ifjúságiak léptek pályára. Előfordult, hogy a nagyobb távolságú kiszállásokra már reggel 7-kor el kellett indulni, hogy idejében a mérkőzés színhelyére érjünk. Öcsi bácsi azonban mindig nyugodtan villásreggelizett és csak azután indultunk. Gyakran a kocsiban kellett átöltöznünk, hogy idejében kint lehessünk a pályán. Egyik alkalommal Segesvárra készültünk. A csapat tagjai már félórája türelmetlenül álldogáltak a kultúrotthon előtt, már alig másfél óra volt hátra a kezdési időpontig, de Öcsi bácsi még sehol. Egyszer csak megszólalt az egyesület elnöke, Kádár Ferenc: „Öcsi bácsi megint halat reggelizik fiúk. Ezért, azt ajánlom, hogy már most kezdjétek az átöltözést”.  Szerencsére nemsokára megérkezett a sofőr, elértünk a meccsre idejében, de ismét a kocsiban kellett átöltözni. Szeretett Öcsi bácsink, azóta már rég eltávozott közülünk. Nyugodjék békében! Nem felejtjük el humoros történeteit, a csapatért tett áldozatos munkáját. S természetesen nyugodtsága is emlékezetes marad számunkra, amit e sorok is bizonyítanak.

Szentpéterről majdnem Szent Péterhez jutottunk

Több mint 20 évvel ezelőtt történt az alábbi esemény. Csapatunk Szentpéteren vendégszerepelt, ahonnan, a házigazdák rendszeres durva játéka miatt rendszerint 3-4 sérült játékossal tértünk haza. A mezőségi együttestől szinte lehetetlen volt pontot, pontokat rabolni. Ha szoros volt az eredmény kezdődött a csontzene. Loveşte-l în stomac cu piciorul! Rupe-l! Omoară-l!  – biztatták kedvenceiket a nagyrészt bepálinkázott szurkolók. Tabarán Balázs kapusunkat egyszer úgy álkapcson rúgták, hogy agyrázkódást szenvedett, s útban hazafelé a sürgősségire kellett felvinnünk.

Az emlékezetes, de számunkra kellemetlen találkozón a 60. perc körül 1-0-ra vezettünk, amikor a játékvezető szögletrúgást ítélt ellenünk. A kapufáról pattant ki a labda, de senki sem ért hozzá közülünk. Azelőtt néhány perccel egy ajándék tizenegyest ítélt a játékvezető a hazaiaknak, de szerencsénkre kihagyták. A nézők megpróbálták befolyásolni a bírót az ítéletek döntésében, szüntelenül fenyegetve a feketeruhást. Kezdtük sokallni a részrehajló játékvezetést. Körbefogtuk a bírót, s kértük, hogy mutassa meg, melyik játékosunk érintette a labdát a lövésnél. Ekkor azonban elszabadult a pokol. A nézők egy része ránk rontott és ütlegelni kezdett bennünket. Esernyőkkel, botokkal szapultak, kit ahol értek. Tömegverekedés kezdődött a pályán. Persze a helyi játékosok is kivették részüket a bunyóban. A fiatalabb játékosaink a kukoricásba szaladtak az ütlegelések elől. Jó tíz perc után állt helyre csak a rend, de mi már nem voltunk hajlandóak a folytatásra. Levonultunk a pályáról és hazatértünk. A mérkőzést persze elveszítettük 3-0-ra. A játékvezető nem jegyezte be az előzményeket a bírói lapba. Ő csak annyit írt be, hogy a vendégcsapat nem volt hajlandó végigjátszani a mérkőzést.

A mérkőzés utáni héten felkerestem Szucher Ervint, aki a Népújság sportrovatát szerkesztette abban az időben. Elmeséltem neki a történteket, ő pedig megkért, hogy írjam meg a dolgot. Úgy döntöttünk, hogy a fenti cím alatt jelenik meg a cikk a lapban. Így is történt.

Nehéz a Nappal szemben játszani

Mezőgerebenesen történt. A Nappal szemben játszottunk, tikkasztó melegben. Szédelegve a kimerüléstől, az félidő végét jelző sípszót vártuk. A házigazdák felszabadító rúgása valahonnan a magasból ereszkedett lefelé, amikor beállósunk, Sz. A. nagy erővel akarta visszavágni a labdát a gerebenesi csapat térfelére. Az égre tekintő játékost azonban megzavarta a szemét hirtelen elvakító nap és hatalmasat rúgott az előtte álló csapattársa fenekébe. A labdát persze nem találta el.

K.-éknak hiánya volt

Kiszállásra készültünk, de igencsak lassan gyülekeztek a fiúk. Indulás előtt néhány perccel számolgattuk a jelenlévőket. Kilencen voltunk a pótkapussal. „Kik hiányoznak már megint?”- kérdezte idegesen Stian Dorel, a csapat akkori edzője, aki később a marosvásárhelyi ASA-nal is volt tréner. Gyorsan megtörtént a jelenlét ellenőrzése. Kiderült, hogy többek között K. játékostársunk is hiányzik, akinek a felesége a főtéri aluljáró illemhelyén dolgozott. „Mit tudtok K.-ról?- tudakolózott ismét Stian. Vajon miért nem jött? Az egyesület elnöke, Kádár Ferenc komoly arccal vágta rá: „A reggel elvitte őket a rendőrség. Hiánya volt a feleségének…”  Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy milyen hiányra gondolt…

„Kádár, tojásotok van?”

A nyolcvanas évek végén, az üres üzletek idején, nem volt nehéz megvesztegetni a bírókat. Egy kis krumpli, hagyma, paszuly és már meg is volt a két pont (akkor még ennyi járt a győzelemért). Vidéken a játékvezetők reggeltől estig a klubelnök vendégei voltak, ahol nagyokat ettek, ittak. Városon a boltok kongtak az ürességtől, de falun mindig akadt finom falat. Persze nem mindig traktálták a játékvezetőket flekkennel vagy pörkölttel. A szalonnásrántottához viszont rendszerint megvoltak a hozzávalók.

A kiesés elkerüléséért harcolt csapatunk, éppen az éllovas ellen. Nagy volt a küzdelem, negyedórával a befejezés előtt kiszólt a középbíró a kispadon helyet foglaló vezetőnknek: „Kádár, tojás van?”

Megnyugodva vette tudomásul, hogy meglesz a rántotta meccs után. Néhány perc múlva tizenegyest ítélt csapatunknak. Háromszor (!) végeztette el a büntetőt, mert kétszer elhibáztuk és csak a harmadik kísérlet járt sikerrel. Szabó Gyuszi kétszer is kihagyta a pontrúgást, de aztán bevágta…

Két generáció egy csapatban

A nyolcvanas évek közepén, amikor leigazoltak a sáromberki csapatba, 5-6 harmincon felüli játékos kergette még velem együtt a labdát. Közülük ketten, Vajda Ferenc (Cimi) és Balla András, édesanyám egykori osztálytársai. Mivel én voltam a legfiatalabb a csapatban, sokáig „csókolomot” köszöntem nekik. A többiek tegező viszonyban voltak az említett játékosokkal, így gyakran kerültem kellemetlen helyzetbe játék közben. „Tessék már rúgni! Legyen szíves rám hagyni!” – kértem az „öregeket”. Vajda Ferencnek szégyelltem Feri bácsit mondani, s viccesen keresztapámnak szólítottam (persze, nem volt az apám komája). Egy idő után aztán megsokallta, hogy magázom, s felkért, hogy igyuk meg a pertut. Nagyon örültem a megtiszteltetésnek. Balla Andrissal, visszavonulásáig 3-4 évet futballoztam együtt, de ma is magázom. Persze felnőtt fejjel már nem szégyellem. Tizenéves éves az unokája…

„Milyen bírókat hozott ezredes úr?”

Legalább tízenöt évvel ezelőtt történt, Görgénysóaknával játszott a Haladás. Pályakezdő, tapasztalatlan középbíró vezette a mérkőzést, aki az első tíz percben két gólunkat érvénytelenítette. Szidtuk is emiatt, ahogy csak bírtuk. A kerítésen kívül X.Y. alezredes, régi ismerősöm (parancsnokom volt „katonáéknál”), szótlanul figyelte a pályán történteket. Megfigyelőként többször volt már Sáromberkén, azt hittem ezúttal is ebben a szerepkörben van jelen. „Milyen bírókat hozott, ezredes úr?”- kérdeztem meg többször is.”Ezek nem ismerik a szabályokat!”. A második játékrész közepén tizenegyeshez jutott csapatunk. Berúgtuk. A játékvezető azonban továbbra is össze-vissza fújt. Mindkét csapat elégedetlen volt ténykedésével, percenként vitattuk ítéleteit. A mérkőzés vége felé, Kiss Jancsi csapattársam figyelmeztetett, hogy az alezredes nem megfigyelőként, hanem magánszemélyként van jelen a találkozón. A középbíró édesapja volt.

Meccs végén a pályáról lejövet, kezet ráztam a bíróval, megköszönve ténykedését. Aztán édesapjához léptem. „Kissé határozottabban és bátrabban kell csinálni az egészet. Különben jól bíráskodott a fiú”, mondtam szégyenkezve. Mit szólhattam volna? 2-1-re nyertük a meccset, szoros küzdelemben.

*****

Végül pedig lássuk, ki ismeri fel a sáromberki Haladás csapatának a képen látható tagjait. A tippeket itt alant hozzászólásban kérjük. Annyit segítségként, hogy öt közülük Berekméri…

Írta:
Berekméri Edmond

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése