Humor a focipályáról

Az alábbi történetek nem a fantázia szüleményei, hanem a valóságban megtörtént események. Ezt bizonyíthatják azok a csapattársaim, akikkel közel két évtizedet kergettük a bőrgolyót a sáromberki Haladás színeiben, a megyei bajnokságban, és akikkel alkalomadtán, egy korsó sör mellett, felelevenítjük    pályafutásunk mulatságos pillanatait. Ezeket szeretném megosztani az alábbiakban a tisztelt olvasóval.

A sofőr mindig halat reggelizett

Hosszú időn át vezette a Gaz Metan vállalat munkásszállító gépkocsiját Berekméri Ferenc (Öcsi bácsi), aki főnökei engedélyével a sáromberki focicsapat tagjait is rendszeresen fuvarozta. Öcsi bácsi nagyon jóindulatú ember volt, imádta a futballt, szerette a fiúkat, de ugyanakkor túlzott nyugodtságáról is híres volt. Azokban az években vasárnap délelőtt 11 órától játszották a megyei bajnokság találkozóit, előtte 9-től az ifjúságiak léptek pályára. Előfordult, hogy a nagyobb távolságú kiszállásokra már reggel 7-kor el kellett indulni, hogy idejében a mérkőzés színhelyére érjünk. Öcsi bácsi azonban mindig nyugodtan villásreggelizett és csak azután indultunk. Gyakran a kocsiban kellett átöltöznünk, hogy idejében kint lehessünk a pályán. Egyik alkalommal Segesvárra készültünk. A csapat tagjai már félórája türelmetlenül álldogáltak a kultúrotthon előtt, már alig másfél óra volt hátra a kezdési időpontig, de Öcsi bácsi még sehol. Egyszer csak megszólalt az egyesület elnöke, Kádár Ferenc: „Öcsi bácsi megint halat reggelizik fiúk. Ezért, azt ajánlom, hogy már most kezdjétek az átöltözést”.  Szerencsére nemsokára megérkezett a sofőr, elértünk a meccsre idejében, de ismét a kocsiban kellett átöltözni. Szeretett Öcsi bácsink, azóta már rég eltávozott közülünk. Nyugodjék békében! Nem felejtjük el humoros történeteit, a csapatért tett áldozatos munkáját. S természetesen nyugodtsága is emlékezetes marad számunkra, amit e sorok is bizonyítanak.

Szentpéterről majdnem Szent Péterhez jutottunk

Több mint 20 évvel ezelőtt történt az alábbi esemény. Csapatunk Szentpéteren vendégszerepelt, ahonnan, a házigazdák rendszeres durva játéka miatt rendszerint 3-4 sérült játékossal tértünk haza. A mezőségi együttestől szinte lehetetlen volt pontot, pontokat rabolni. Ha szoros volt az eredmény kezdődött a csontzene. Loveşte-l în stomac cu piciorul! Rupe-l! Omoară-l!  – biztatták kedvenceiket a nagyrészt bepálinkázott szurkolók. Tabarán Balázs kapusunkat egyszer úgy álkapcson rúgták, hogy agyrázkódást szenvedett, s útban hazafelé a sürgősségire kellett felvinnünk.

Az emlékezetes, de számunkra kellemetlen találkozón a 60. perc körül 1-0-ra vezettünk, amikor a játékvezető szögletrúgást ítélt ellenünk. A kapufáról pattant ki a labda, de senki sem ért hozzá közülünk. Azelőtt néhány perccel egy ajándék tizenegyest ítélt a játékvezető a hazaiaknak, de szerencsénkre kihagyták. A nézők megpróbálták befolyásolni a bírót az ítéletek döntésében, szüntelenül fenyegetve a feketeruhást. Kezdtük sokallni a részrehajló játékvezetést. Körbefogtuk a bírót, s kértük, hogy mutassa meg, melyik játékosunk érintette a labdát a lövésnél. Ekkor azonban elszabadult a pokol. A nézők egy része ránk rontott és ütlegelni kezdett bennünket. Esernyőkkel, botokkal szapultak, kit ahol értek. Tömegverekedés kezdődött a pályán. Persze a helyi játékosok is kivették részüket a bunyóban. A fiatalabb játékosaink a kukoricásba szaladtak az ütlegelések elől. Jó tíz perc után állt helyre csak a rend, de mi már nem voltunk hajlandóak a folytatásra. Levonultunk a pályáról és hazatértünk. A mérkőzést persze elveszítettük 3-0-ra. A játékvezető nem jegyezte be az előzményeket a bírói lapba. Ő csak annyit írt be, hogy a vendégcsapat nem volt hajlandó végigjátszani a mérkőzést.

A mérkőzés utáni héten felkerestem Szucher Ervint, aki a Népújság sportrovatát szerkesztette abban az időben. Elmeséltem neki a történteket, ő pedig megkért, hogy írjam meg a dolgot. Úgy döntöttünk, hogy a fenti cím alatt jelenik meg a cikk a lapban. Így is történt.

Nehéz a Nappal szemben játszani

Mezőgerebenesen történt. A Nappal szemben játszottunk, tikkasztó melegben. Szédelegve a kimerüléstől, az félidő végét jelző sípszót vártuk. A házigazdák felszabadító rúgása valahonnan a magasból ereszkedett lefelé, amikor beállósunk, Sz. A. nagy erővel akarta visszavágni a labdát a gerebenesi csapat térfelére. Az égre tekintő játékost azonban megzavarta a szemét hirtelen elvakító nap és hatalmasat rúgott az előtte álló csapattársa fenekébe. A labdát persze nem találta el.

K.-éknak hiánya volt

Kiszállásra készültünk, de igencsak lassan gyülekeztek a fiúk. Indulás előtt néhány perccel számolgattuk a jelenlévőket. Kilencen voltunk a pótkapussal. „Kik hiányoznak már megint?”- kérdezte idegesen Stian Dorel, a csapat akkori edzője, aki később a marosvásárhelyi ASA-nal is volt tréner. Gyorsan megtörtént a jelenlét ellenőrzése. Kiderült, hogy többek között K. játékostársunk is hiányzik, akinek a felesége a főtéri aluljáró illemhelyén dolgozott. „Mit tudtok K.-ról?- tudakolózott ismét Stian. Vajon miért nem jött? Az egyesület elnöke, Kádár Ferenc komoly arccal vágta rá: „A reggel elvitte őket a rendőrség. Hiánya volt a feleségének…”  Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy milyen hiányra gondolt…

„Kádár, tojásotok van?”

A nyolcvanas évek végén, az üres üzletek idején, nem volt nehéz megvesztegetni a bírókat. Egy kis krumpli, hagyma, paszuly és már meg is volt a két pont (akkor még ennyi járt a győzelemért). Vidéken a játékvezetők reggeltől estig a klubelnök vendégei voltak, ahol nagyokat ettek, ittak. Városon a boltok kongtak az ürességtől, de falun mindig akadt finom falat. Persze nem mindig traktálták a játékvezetőket flekkennel vagy pörkölttel. A szalonnásrántottához viszont rendszerint megvoltak a hozzávalók.

A kiesés elkerüléséért harcolt csapatunk, éppen az éllovas ellen. Nagy volt a küzdelem, negyedórával a befejezés előtt kiszólt a középbíró a kispadon helyet foglaló vezetőnknek: „Kádár, tojás van?”

Megnyugodva vette tudomásul, hogy meglesz a rántotta meccs után. Néhány perc múlva tizenegyest ítélt csapatunknak. Háromszor (!) végeztette el a büntetőt, mert kétszer elhibáztuk és csak a harmadik kísérlet járt sikerrel. Szabó Gyuszi kétszer is kihagyta a pontrúgást, de aztán bevágta…

Két generáció egy csapatban

A nyolcvanas évek közepén, amikor leigazoltak a sáromberki csapatba, 5-6 harmincon felüli játékos kergette még velem együtt a labdát. Közülük ketten, Vajda Ferenc (Cimi) és Balla András, édesanyám egykori osztálytársai. Mivel én voltam a legfiatalabb a csapatban, sokáig „csókolomot” köszöntem nekik. A többiek tegező viszonyban voltak az említett játékosokkal, így gyakran kerültem kellemetlen helyzetbe játék közben. „Tessék már rúgni! Legyen szíves rám hagyni!” – kértem az „öregeket”. Vajda Ferencnek szégyelltem Feri bácsit mondani, s viccesen keresztapámnak szólítottam (persze, nem volt az apám komája). Egy idő után aztán megsokallta, hogy magázom, s felkért, hogy igyuk meg a pertut. Nagyon örültem a megtiszteltetésnek. Balla Andrissal, visszavonulásáig 3-4 évet futballoztam együtt, de ma is magázom. Persze felnőtt fejjel már nem szégyellem. Tizenéves éves az unokája…

„Milyen bírókat hozott ezredes úr?”

Legalább tízenöt évvel ezelőtt történt, Görgénysóaknával játszott a Haladás. Pályakezdő, tapasztalatlan középbíró vezette a mérkőzést, aki az első tíz percben két gólunkat érvénytelenítette. Szidtuk is emiatt, ahogy csak bírtuk. A kerítésen kívül X.Y. alezredes, régi ismerősöm (parancsnokom volt „katonáéknál”), szótlanul figyelte a pályán történteket. Megfigyelőként többször volt már Sáromberkén, azt hittem ezúttal is ebben a szerepkörben van jelen. „Milyen bírókat hozott, ezredes úr?”- kérdeztem meg többször is.”Ezek nem ismerik a szabályokat!”. A második játékrész közepén tizenegyeshez jutott csapatunk. Berúgtuk. A játékvezető azonban továbbra is össze-vissza fújt. Mindkét csapat elégedetlen volt ténykedésével, percenként vitattuk ítéleteit. A mérkőzés vége felé, Kiss Jancsi csapattársam figyelmeztetett, hogy az alezredes nem megfigyelőként, hanem magánszemélyként van jelen a találkozón. A középbíró édesapja volt.

Meccs végén a pályáról lejövet, kezet ráztam a bíróval, megköszönve ténykedését. Aztán édesapjához léptem. „Kissé határozottabban és bátrabban kell csinálni az egészet. Különben jól bíráskodott a fiú”, mondtam szégyenkezve. Mit szólhattam volna? 2-1-re nyertük a meccset, szoros küzdelemben.

*****

Végül pedig lássuk, ki ismeri fel a sáromberki Haladás csapatának a képen látható tagjait. A tippeket itt alant hozzászólásban kérjük. Annyit segítségként, hogy öt közülük Berekméri…

Írta:
Berekméri Edmond

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése