A háromlábú szék és a hét pár fehér gatya

Volt egyszer egy fodrászműhely, ahol még ejtőernyősöket is toboroztak

Apai nagyapámat igencsak mókás, agyafúrt embernek ismerték a sáromberkiek. Nagyon szeretett tréfálkozni, viccelődni az öreg, jól szórakozott a hiszékenyek naivságán. Mellékállásban borotvált és hajat vágott, de nem szerette, ha fodrásznak nevezik. Ő borbély volt, aki sosem látott villanyárammal működő nyírógépet, hajbalzsamot. Kora tavasztól késő őszig az udvar közepén „tollászta” a kuncsaftokat, télen házhoz ment, ha hívták. Három lejért kopaszra nyírt, öt lej volt a gyerekek körében népszerű „csikó frizura”, bajuszigazításért sosem vett pénzt, borotválni meg nem szeretett. A kiegészítő jövedelemből kollektívnyugdíját pótolta, ami alig 10%-a volt egy átlagbérnek abban az időben.  Elsősorban idős emberek jártak nagyapámhoz hajat vágatni, mert olcsóbban megúszták a nyírást, mint a városi fodrászatban. Előfordult, hogy a közelben működő mezőgazdasági szakiskola nevelői tucatjával hozták a „fikáknak” nevezett szabálysértő tanulókat, hogy az öreg megszabadítsa fejdíszüktől őket. Legtöbben cigarettázásért és iskolakerülésért kerültek nagyapám keze alá. A lurkók, néha próbálták megvesztegetni az öreget, hogy ne a nullásgépet használja, de ritkán sikerült. Pénzzel nem lehetett lekenyerezni őt, csak a szokásos munkadíjat fogadta el a tanulóktól, sőt, ha többen fordultak hozzá, kedvezményt is adott. Az ismerős fiúkkal viszont elnéző volt, s nem hagyta teljesen csupaszon a fejüket.

Ha egyszerre több kliens érkezett, én is megjelentem az udvaron, hogy hallhassam a felnőttek beszédét. Az idősek gyakran meséltek világháborús emlékeikről, közös legénykori kalandjaikról. Érdekes történetek voltak ezek, általában mulatságos, gyakran eltúlzott visszaemlékezések. Néha egy kis politika is bevegyült a dologba, de arra mindenki nagyon vigyázott, hogy ne vigye túlzásba a dolgot. Általában a birtokaikat siratták a gazdák, panaszkodtak a közös gazdálkodásra, szidták a kollektívát. Nagyapám így vigasztalta őket: „Ne sajnáljátok a földeket, most több lenne a munka! Nem üldögélhetnétek itt órákat az udvaromon!”

Megtörtént, hogy a kuncsaft illuminált állapotban, azaz eléggé ittasan érkezett a fazonigazításra. Persze, ez nagyapámnak sok bosszúságot jelentett, mert néha elaludt a vendég a széken, nem tartotta fejét kellőképpen. Lassan az öreg megsokallta a dolgot, keresett egy régi széket, s annak lefűrészelte az egyik lábát. Amikor látta, hogy valaki részegen jelentkezett nyírásra, a háromlábú széket vette elő, s arra ültette a kuncsaftot, aki a nyírás ideje alatt végig arra kellett összpontosítson, hogy egyensúlyát megőrizze. Ezzel megoldotta a problémát, többé senki nem aludt el, amíg ő a munkáját végezte.

Egyszer elemista gyerekek érkeztek a szabadtéri „borbélyműhelybe”, hogy nagyapám húsvéti frizurát vágjon nekik. Kedvetlenül vette elő a felszerelését, unottan látott munkához, mert tapasztalatból tudta, hogy a kényeskedő fiúcsapat tagjai rendszerint gondot okoznak állandó nyafogásukkal, mozgolódásukkal. „Domi bá, húz a gép! Domi bá, viszket a nyakam! Domi bá, mikor leszek kész?” – idegesítették az öreget. Nagyapám megpróbálta mesékkel, érdekes történetekkel szórakoztatni őket, de kevés sikerrel. Egy alkalommal várakozás közben a repülésről beszélgettek a fiúk. Nagyapám is felfigyelt a dologra, gondolta megtréfálja a gyerekeket. Megkérdezte, hogy nem akar valaki közülük ejtőernyős lenni. Mindegyik felemelte a kezét. Az öreg ekkor nagy komolysággal előadta, hogy milyen feltételeknek kell eleget tenni, ahhoz, hogy a gyerekeket beírják az ejtőernyős iskolába.

–  Először is hét pár fehér alsónadrágot kell megvásárolni – mondta az öreg, pödörve egyet a bajszán. – A próbaugrásokon előfordulhat, hogy az ijedtségtől becsinál valaki. Persze, a tanfolyamot folytatni kell, s ezért van szükség a tartalék gatyákra – magyarázta. – A múlt héten járt nálam az ejtőernyős oktató, a jövő héten visszajön, s akkor beszélek vele az érdeketekben. De addig a padláslépcsőről gyakorolhatjátok a leugrást – javasolta a fiúknak.

Két nap múlva a haragtól fülig vörösödve állított be az egyik anyuka nagyapámékhoz.

–  Domi bá, magának elment az esze? A tegnap a gyermek egész nap sírt, hogy vegyek neki hét darab alsógatyát. Ma délután leugrott a padláslétráról, és kificamította a bokáját!

–  Jól van, jól! – védekezett az öreg. – Hát a mai gyerekekkel még viccelni sem lehet?

Írta:
Berekméri Edmond
Written by
Szerző: 2018. 11. 25.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Szekszárd felett magasan

 Biszák László festménye 55×145 akril. Szekszárd felett magasan. Ha kicsikét szomorú vagy, a cipődet nézed, de ha boldog, a tekinteteddel a felhőkön jársz, hiszen tágasabb teret sehol sem találsz. Biszák... Tartalom megtekintése

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Rózsa Sándor talpig nehéz vasban

Egy magyar rablóvezér Ferenc József császár kufsteini várbörtönében Oly távol messze van hazám – énekelhette volna a történelmi távlat által romantikussá “nemesült” emlékű honfitársunk. A több méter vastag falak szűk... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése