Nagyapám táncot oktatott a nyugati fogságban

Domi tata  egy végtelenül rendes német családhoz került komájával Berekméri Istvánnal 

Tizennégy éves voltam, amikor apai nagyapámat, Berekméri Domokost utolsó útjára kísértük. Túl fiatal voltam még ahhoz, hogy II. világháborús kalandjait papírra vessem. Részleteket mesélt ugyan elég gyakran háborús viszontagságairól, fogságemlékeiről, de sosem időrendi sorrendben, s a fontosabb adatok lejegyzése rendszerint elmaradt. Mindössze annyit tudtunk róla, hogy 1943-ban tartalékosként vonult be a légvédelmi tüzérekhez, miután 1941-ben egy átképzésen vett részt. Miután kikerült a frontra, valamikor 1944 őszén, orosz fogságba esett, s egy nyíregyházi templomba zárták. Elmesélte, hogy talán ezernél is többen voltak bezsúfolva a tornyos épületbe, s néhány napig semmit sem kaptak enni. Egyszer az oroszok (tata muszkáknak nevezte őket) beöntöttek néhány kosár rothadt almát a foglyoknak. Azok egymást letaposva igyekeztek a disznónak való eledelhez jutni…

Néhány nap után, a németek kiszabadították a foglyokat, s tata újból a frontra került. A német csapatok visszafelé vonultak, szorította őket az orosz. Nagyapám és társai, nagy szerencséjükre nyugati (amerikai) hadifogságba kerültek. A fiatalabbakat nehezebb fizikai munkákra válogatták ki, az idősebbeket német családokhoz osztották be, hogy segítséget nyújtsanak a mezőgazdasági munkákban. Domi tata (így neveztük) egy végtelenül rendes családhoz került, komájával Berekméri Istvánnal (Bíró Pistával). Ők ketten, a negyvenhez közeledve, az idősebb foglyokhoz tartoztak. Valószínű, ezért esett a választása éppen rájuk annak a német gazdának, akinek két szép, 16-18 év körüli lánya volt.

A német család igyekezett mindenben a két sáromberki férfi kedvében járni. Amikor reggel kaszálni mentek, a gazda kétszer is vitt nekik almabort, hogy kedvük, erejük legyen a munkához. „Ha megmelegedett az almabor, elöntöttük, nem kellett. Jobban ment sorunk, mint itthon, csak a család hiányzott.”- mesélte. A kiadós ebédet követően, rendszerint pihentek egyet, s csak azután láttak a délutáni teendőkhöz. Vacsora után, a gazda felesége zongora elé ült, nagyapám és komája pedig keringőzni tanították a lányokat. A nyugati hadifogság maga a Kánaán volt a szibériai gulágokhoz képest.

Nagyapám humoros ember volt, lehetséges, hogy egy kicsit kiszínezte történeteit, de emlékszem, a langyos nyári estéken, a ház előtti padon ülve (vagy helyszűke miatt a fűben heverészve) jól szórakoztunk fogságemlékein. Elmondta, hogy egy reggel nem volt kedvük felkelni. A gazda többször is kopogtatott az ajtón, jó reggelt kívánva, de a két sáromberki férfi nem válaszolt. Domi tata egyszer megunta a folytonos kopogtatást, s kiszólt a németnek: „A magyar honvéd ma nem akar korán kelni, mert fáradt. Hagyj aludni, amíg jól van dolgod!” A gazda nem akart vitát, inkább elkotródott.

Öregkorában gyakran beszélt arról, hogy milyen korszerű gépeket látott már azokban az években Németországban. Például kukoricaszedéskor, otthon billenőplatós teherautó borította le a szállítmányt. Pedig a németek hatalmas veszteségeket szenvedtek a II. világháborúban. Itt nemcsak a területi veszteségekre gondolok és arra, hogy a fegyverletétel idején az ország romokban hevert, hanem arra a 8 millió emberáldozatra is, akik a háború során életüket vesztették. A német viszont egy szorgalmas és öntudatos nemzet, így a nehéz gazdasági helyzetből hamar kilábaltak.

A háború befejezését követően, hazaengedték a nyugati foglyokat. Búcsúzáskor a német család új ruhát ajándékozott nagyapáméknak, s az útra elemózsiával csomagolta fel a két sáromberki bajtársat, akiket a foksányi gyűjtőtáborba szállított a vonat. Itt azonban elvették ruhájukat, cipőjüket, s rongyokban öltöztetve, mezítláb engedték útnak őket. A német konzervek helyett hideg puliszkát kaptak a moldvai városban. Domi tata elmondása szerint, hazafelé közeledve, Szőcs Péter (Tánci Peti) kidobta a vonat ablakán a puliszkát. „Erre nagyon felmérgelődtem, s leakasztottam két nagy pofont Petinek. Azt mondtam neki, hogy nem biztos, hogy hazaérünk, lehet, hogy újabb fogság vár reánk, ezért a hideg puliszkát is meg kell becsülni!” – emlékezett vissza nagyapám.

Néhány évvel ezelőtt levelet küldtem Dr. Számvéber Norbert hadtörténész számára, aki a budapesti Hadtörténelmi Levéltár munkatársa. A történésznek köszönhetően tudtam meg, hogy nagyapám, Berekméri Domokos tizedes, a magyar királyi 25. önálló légvédelmi gépkocsizó gépágyús üteg katonájaként 1944. október 20-án Kállósemjén körzetében tűnt el (esett hadifogságba). Ettől a dátumtól kezdve már nem szerepel a nyilvántartásban, a hadifogsággal kapcsolatosan nem kaptam részleteket Számvéber úrtól. Arról viszont meggyőződtem, hogy fogságbaesésével kapcsolatosan minden stimmel, mert Kállósemjén közel van Nyíregyházához.

Szerző: 2019. 01. 31.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése