Egy zacskó bankó

Amikor unokái a „telázsit” a kamrából eltávolították, mögötte egy batyut találtak

Félt az öregségtől. Aggodalommal töltötte el, amikor arra gondolt, mi lesz vele, ha nem tud majd dolgozni, terményt értékesíteni. A kétszázhúsz lejes kollektív nyugdíj a gyógyszerekre sem lesz elég, miből fizet egyházadót és villanyt, vajon honnan lesz pénze tűzifára. Férje már lassan egy évtizede, hogy kiköltözött a hegyre, az örök nyugvóhelyre, gyermekei is elhagyták a családi fészket a házasságkötés után. Egyedül dolgozta a kertet, két darab kukoricaföldet kapált. A kenyérgabonát a fiától kapta, aki a többi területet művelte. Két gyermeke heti rendszerességgel látogatta, a fia mindig mozdított valamit az udvaron, a lánya is rendszerint segített a nagytakarításban, együtt főzték ki a lekvárt, minden évben egy regiment katonának is elegendő savanyúságot tettek el télire. Az unokák is szívesen néztek be hozzá, hisz az udvar tele volt állattal. Bár falusi gyerekek voltak, pulykát csak nagyinál láthattak, csak nála volt egész évben az unokák részére szilvakompót és rucazsír. Pénzt sosem adott nekik, de befőttel és jó tanáccsal mindig ellátta őket.

Takarékosan élt. A szövetkezeti boltból csak sót és „fatót”, azaz lámpaolajat vásárolt. Ruhára, lábbelire nem költött, az ennivaló otthonról kikerült. Kéthetente sütött kenyeret, az udvaron felállított sütőkemencét még a megboldogult férje készítette. Tojás, zsír, paszuly és krumpli bőven volt a háznál, ezek voltak nála az alapélelmiszerek. Két disznót tartott, egyiket lábon adta el, a másikat feldarabolva, rendre. A közeli cigánytelepről naponta érkeztek vevők. Nem bízott bennük, sosem engedte be őket az udvarra. A kapu előtt megállva kiáltották a nevét, s mindig gorombán beszélt velük. Van akikkel csak így lehet – mondta egyszer a fiának. – Ha észreveszik, hogy félsz tőlük, bejönnek az udvarodra, meglopnak és kirabolnak. Gyermekei úgy tudták, hogy csak zsírt, tojást, szalonnát és zöldséget árusít. De ő egy kis pénzért lemondott a besütött húsról, füstölt oldalasról, kolbászról is. Kocsonyát is készített eladásra, savanyúságot, lekvárt, puliszka- és fehérlisztet is árusított. Rendszerint 50-60 tyúkot, pulykát, rucát és libát tartott, de azt sem saját részére.

Egy időben az a hír járta, hogy azért ad el mindent, hogy a pénzből italt vehessen. Irigyei, rosszakarói lányának is ezt mondták, aki meg is kérdezte egyszer:

– Édesanyám, ne vegye rossz néven, de mit csinál maga az eladásból összegyűjtött pénzzel? Amióta családunk van, sosem kértünk magától egy vasat sem, de a szomszédok szerint maga több pénzre árul, mint a szövetkezeti bolt. – Nekem muszáj, gyermekem! Nekem senki sem ad, s a nyugdíjam nagyon kevés… – felelte lehajtott fejjel. Gyermekeire nem akart támaszkodni, számlálgatta az éveket, hogy talán éppen egyetemen lesznek az unokák, oda kell majd minden bani. Fiatalkori ruháit, a férje hátramaradt szerszámait is rendre értékesítette. Fia csak a harcsafűrészt és a vetőpuskát tudta megmenteni, amit kölcsönkért, aztán elfelejtett visszavinni. Eladta azt a világvevő családi rádiót is, amit egy tehén árából vettek a férjével. „Minek nekem rádió, úgysem használom, mert drága a villanyáram. Hadd vigyék, hiszen csak a helyet foglalja.” gondolta. Esténként ritkán gyújtott villanyt, petróleumlámpánál olvasta a Bibliát.

Teltek, múltak az évek. Lábai egyre jobban fájtak, emlékezőképessége nagyon megromlott. Gyakran előfordult, hogy lement a pincébe, bement a kamrába, s nem tudta, hogy milyen céllal. Nagyon szédült, az orvos agyi érelmeszesedést állapított meg, gyógyszereket is írt ki, de ő nem vásárolta meg. Sosem volt a pirulák híve, egyszer úgy is meg kell halni, ismételgette. Amikor először elesett kisebb horzsolásokkal megúszta, de a második alkalommal lábtörést szenvedett. Gyermekei elhatározták, hogy nem hagyják egyedül, két-két hetet fog tölteni folyamatosan náluk, hogy gondját viselhessék. Otthonára lakatot tettek, a kaput beláncolták.

Két évet és három hónapot töltött gyermekeinél, akik szeretettel ápolták. Naponta emlegette kényszerből elhagyott otthonát, mindenkinek azt mondta: ha felerősödik, hazamegy, hogy senki terhére ne legyen. És hazament. De nem egykori otthonába, hanem az örök nyugvóhelyre, megboldogult férje mellé.

A házat, ahol életének hat évtizedét élte le halála után átalakították, felújították. Amikor unokái a telázsinak nevezett rozoga polcot a kamrából eltávolították, mögötte egy batyut találtak, a falra felakasztva. A batyuban egy zacskó régi százas bankjegy volt, ezresenként összekötve. Az idős asszony öregségére összekuporgatott pénze, amit már nem lehetett új pénzre beváltani. Pontosan 47 ezer lej, ami egykor egy kisebb ház ára volt.

Írta:
Berekméri Edmond

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése