Jánis eltüzelte a kerítést, meg a kaput

Ha nem fullacc meg, hátha jövőre hozo fát az erdőrő – mondta Aranka mérgesen


A forró nyári napokon mindig a háza előtti akácfa árnyékában szabadságolt. Ha valaki arra járt, az asztmájára és a kánikulára panaszkodott, aztán egy szivart kért. Testes, kövér ember volt, de nem szeretett tisztálkodni. Ha közel mentél hozzá, fojtogató izzadságszag csapott meg. Ő volt Jánis, akit lassú gondolkodásáért, együgyűségéért gyakran kinevettek az emberek.

Feleségét Arankának hívták. Szorgalmas asszony volt, bejárt a faluba napszámba. Első kapáláskor még Jánis is vele tartott, de aztán a júniusi hőség elvette a férfi kedvét a munkától.

– Mé nem jüssz, velem kapálni, Jánis?! – kérdezte meg ilyenkor az asszony. Enni szeretsz, a pálinkát minden nap megiszad, szivarat is venni kell neked – emelte fel a hangját Aranka, aztán rendszerint egy csúnyát is mondott, hogy hallják a szomszédok, hogy ő az úr a háznál.

– Nem vagyak baland. Majd, ha hínak a szamszéd faluba. Mé menyek itthan 60 lejért napszámba, mikó ott 45 lejt adnak!? – vágott vissza Jánis, aki különben csendes ember volt, sosem verte meg a feleségét. A számtannal viszont komoly gondjai voltak, mert csak két osztálya volt, mint a vonatnak.

Aranka így férje helyett is kellett dolgozzon, fáradozzon. Szezonban kapálni, paszulyt és kukoricát szedni, dohányt fűzni járt a “gádzsókhoz”, amikor a mezőgazdasági munkák szüneteltek, mosni, takarítani ment a módosabb családokhoz. Becsületes, kétkezi munkával kereste meg a betevő falatot, kedvelték mert megbízható és szerény asszony volt, sosem követelőzött, nem nyúlt a máséhoz. Kissé gyenge felfogású volt, gyakran kétszer-háromszor kellett elmondani neki a tennivalókat, de aztán serényen, megállás nélkül igyekezett elvégezni a rábízott munkát. Munka közben gyakran énekelt, nagyokat nevetett a gazda viccein, a kávét többre tartotta az ételnél. Amikor Jánisról kérdezték, mindig azt felelte, hogy “otthon eszi a nyavalya”. Persze, a válasz tetszett az érdeklődőknek, ezért egyre gyakrabban tudakozódtak a férfi felől. Aranka egy idő után megsokallta, s így fejezte ki felháborodottságát: “Egye meg a brant még azt is, aki kérdezi!” Erre aztán megszűnt a fokozott érdeklődés, látták, hogy Arankával nem lehet kukoricázni.

Jánis néha annyira lusta volt, hogy még a kocsmába sem ment le a faluba. Ha a felesége nem hozott este szivarat és egy kicsi “erőset”, addig vitatkozott, veszekedett vele, amíg vissza nem ment, hogy megvegye a kért dolgokat. Amikor ő sétált le pálinkáért, sosem sietett vissza. A kocsma egyik sarkában meghúzódva, szerette hallgatni a falu híreit. Néha ő is beleszólt, de együgyűsége miatt mindig kikacagták.

Egy alkalommal egy korsó sörért küldte be a szomszédos kultúrotthon javításánál dolgozó kőműves. De Jánis nem tudta, hogy a söröspoharat nevezik korsónak és a szomszédba ment kölcsönkérni egy vizeskorsót, amivel a mezőre vittek innivalót. Az atyafi ötvenest adott a kezébe, Jánis pedig el is költött minden banit, mert ugye egy fél korsó az nem egy egész korsó. A visszajáróval néhány szál cigarettát vett magának, aztán vitte a korsó, akarom mondani kilenc korsó sört a mesternek…

Egyszer arról beszélgettek az emberek kocsma udvarán, hogy megdrágultak a felvágottak. Jánis egy ideig hallgatott, aztán ő is odaszólt: – Engemet nem érdekel a drágítás! Én eddig is 10 lere vettem szalámit, ezután is 10 lere fagak! – jegyezte meg bölcsen. Szavait újra harsány nevetés fogadta. Jánis pedig nem tudta, hogy mit hibázott ismét. – Persze, lenézik a szegén embert. Micsinájjak, ha nekem csak ennyire fussa? – tárta szét a karjait.

Egyik télen a kerítését és az utcakaput is eltüzelte. “Nem adott elég fát a Néptanács!” – mentegetőzött. Felesége szerint a székeket is eltüzelte volna, de az asszony nem hagyta. Csuszát, vagyis tengeri csutkát hordott haza a faluból, de annak több füstje volt, mint melege. Jánis pedig a füstöt csak a szalonna és a kolbász alatt szerette. A kályhából kiáramló fojtogató füst alaposan megkínozta az asztmáját. – Ha nem fullacc meg, hátha jövőre hozo fát az erdőrő – mondta Aranka mérgesen.

Ma már nem látni Jánist a kocsmában, sőt a feleségével sem perlekedik. Aranka lelkiismeretes munkáját sem lehet már igénybe venni. Közös sírban nyugszanak. Humoros kalandjaikat, bemondásaikat viszont napjainkban is sokat emlegetik a faluban.

Szerző: 2018. 11. 25.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése