Jánis eltüzelte a kerítést, meg a kaput

Ha nem fullacc meg, hátha jövőre hozo fát az erdőrő – mondta Aranka mérgesen


A forró nyári napokon mindig a háza előtti akácfa árnyékában szabadságolt. Ha valaki arra járt, az asztmájára és a kánikulára panaszkodott, aztán egy szivart kért. Testes, kövér ember volt, de nem szeretett tisztálkodni. Ha közel mentél hozzá, fojtogató izzadságszag csapott meg. Ő volt Jánis, akit lassú gondolkodásáért, együgyűségéért gyakran kinevettek az emberek.

Feleségét Arankának hívták. Szorgalmas asszony volt, bejárt a faluba napszámba. Első kapáláskor még Jánis is vele tartott, de aztán a júniusi hőség elvette a férfi kedvét a munkától.

– Mé nem jüssz, velem kapálni, Jánis?! – kérdezte meg ilyenkor az asszony. Enni szeretsz, a pálinkát minden nap megiszad, szivarat is venni kell neked – emelte fel a hangját Aranka, aztán rendszerint egy csúnyát is mondott, hogy hallják a szomszédok, hogy ő az úr a háznál.

– Nem vagyak baland. Majd, ha hínak a szamszéd faluba. Mé menyek itthan 60 lejért napszámba, mikó ott 45 lejt adnak!? – vágott vissza Jánis, aki különben csendes ember volt, sosem verte meg a feleségét. A számtannal viszont komoly gondjai voltak, mert csak két osztálya volt, mint a vonatnak.

Aranka így férje helyett is kellett dolgozzon, fáradozzon. Szezonban kapálni, paszulyt és kukoricát szedni, dohányt fűzni járt a “gádzsókhoz”, amikor a mezőgazdasági munkák szüneteltek, mosni, takarítani ment a módosabb családokhoz. Becsületes, kétkezi munkával kereste meg a betevő falatot, kedvelték mert megbízható és szerény asszony volt, sosem követelőzött, nem nyúlt a máséhoz. Kissé gyenge felfogású volt, gyakran kétszer-háromszor kellett elmondani neki a tennivalókat, de aztán serényen, megállás nélkül igyekezett elvégezni a rábízott munkát. Munka közben gyakran énekelt, nagyokat nevetett a gazda viccein, a kávét többre tartotta az ételnél. Amikor Jánisról kérdezték, mindig azt felelte, hogy “otthon eszi a nyavalya”. Persze, a válasz tetszett az érdeklődőknek, ezért egyre gyakrabban tudakozódtak a férfi felől. Aranka egy idő után megsokallta, s így fejezte ki felháborodottságát: “Egye meg a brant még azt is, aki kérdezi!” Erre aztán megszűnt a fokozott érdeklődés, látták, hogy Arankával nem lehet kukoricázni.

Jánis néha annyira lusta volt, hogy még a kocsmába sem ment le a faluba. Ha a felesége nem hozott este szivarat és egy kicsi “erőset”, addig vitatkozott, veszekedett vele, amíg vissza nem ment, hogy megvegye a kért dolgokat. Amikor ő sétált le pálinkáért, sosem sietett vissza. A kocsma egyik sarkában meghúzódva, szerette hallgatni a falu híreit. Néha ő is beleszólt, de együgyűsége miatt mindig kikacagták.

Egy alkalommal egy korsó sörért küldte be a szomszédos kultúrotthon javításánál dolgozó kőműves. De Jánis nem tudta, hogy a söröspoharat nevezik korsónak és a szomszédba ment kölcsönkérni egy vizeskorsót, amivel a mezőre vittek innivalót. Az atyafi ötvenest adott a kezébe, Jánis pedig el is költött minden banit, mert ugye egy fél korsó az nem egy egész korsó. A visszajáróval néhány szál cigarettát vett magának, aztán vitte a korsó, akarom mondani kilenc korsó sört a mesternek…

Egyszer arról beszélgettek az emberek kocsma udvarán, hogy megdrágultak a felvágottak. Jánis egy ideig hallgatott, aztán ő is odaszólt: – Engemet nem érdekel a drágítás! Én eddig is 10 lere vettem szalámit, ezután is 10 lere fagak! – jegyezte meg bölcsen. Szavait újra harsány nevetés fogadta. Jánis pedig nem tudta, hogy mit hibázott ismét. – Persze, lenézik a szegén embert. Micsinájjak, ha nekem csak ennyire fussa? – tárta szét a karjait.

Egyik télen a kerítését és az utcakaput is eltüzelte. “Nem adott elég fát a Néptanács!” – mentegetőzött. Felesége szerint a székeket is eltüzelte volna, de az asszony nem hagyta. Csuszát, vagyis tengeri csutkát hordott haza a faluból, de annak több füstje volt, mint melege. Jánis pedig a füstöt csak a szalonna és a kolbász alatt szerette. A kályhából kiáramló fojtogató füst alaposan megkínozta az asztmáját. – Ha nem fullacc meg, hátha jövőre hozo fát az erdőrő – mondta Aranka mérgesen.

Ma már nem látni Jánist a kocsmában, sőt a feleségével sem perlekedik. Aranka lelkiismeretes munkáját sem lehet már igénybe venni. Közös sírban nyugszanak. Humoros kalandjaikat, bemondásaikat viszont napjainkban is sokat emlegetik a faluban.

Szerző: 2018. 11. 25.

Hozzászólás zárolva.

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló