Kisunokám a tengeren túlról

Telefonon már elsuttogta szégyenlősen, de tiszta magyarsággal, hogy “szeretlek, tata”

Karácsony szombatján is a szokásos ébresztőóra csilingelésre ébredt. Hét óra körül lehetett, akkor kapcsolták le az utcai világítást. Az ablakhoz lépett, elhúzta a bíborvörös sötétítőt. Az üveget helyenként jégvirág díszítette, de ettől még zavartalanul élvezhette az eléje táruló meseszép látványt. A város szélén lakott, ide rendszerint későn érnek ki a mellékutcákat letakarítani. Fehér hótakaró borította a környéket, a háza előtti fenyőfa is patyolatfehér ruhába öltözött. A hó alatt még aludtak a házak, a jégrögös úton egy autó villogtatta lámpáit. Először arra gondolt, hogy milyen jó a biztonságos, meleg szoba rejtekéből szemlélni a csodálatossá varázsolt tájat. Aztán szeretett felesége arcát pillantotta meg kirajzolódni a távolban, akit másfél éve veszített el, önhibáján kívül, egy autóbalesetben. Második karácsonyát fogja egyedül tölteni. Munkaszüneti nap volt, nyugodtan kortyolgatta kávéját. Rendszerint két kanál cukorral itta a feketét. “Elég keserű az élet, miért legyen még a kávé is az?” – sóhajtott fel néha a munkahelyén, amikor Gizike, a titkárnő megkérdezte. Szívesen járt be dolgozni, a cégnél rendszerint jó hangulat uralkodott, s ez segített felejteni lelki fájdalmait, bánatát. Az igazgató után ő volt a második vezető, mérnöki oklevéllel, sokévi tapasztalattal a háta mögött. “Jobb lenne ma is bent lenni a kollégákkal.” – gondolta, majd reggeli után gyalog indult a közeli bevásárlóközpontba.

Útközben egyetlen gyermeke, Géza fia jutott eszébe, aki hét éve Kanadát választotta fogadott hazájának. Az orvosi egyetem elvégzését követően jelentette be szüleinek döntését: nem marad itthon éhbérért. Felesége sosem nyugodott bele a dologba, sokáig naponta teltek meg szemei könnyel. Géza esküvőjére kiutazhattak Montreálba, ahol már kis unoka várta őket. “Életem értelmei. Értük élek, értük dolgozom.” mondta rendszerint Vilma nevű szomszédasszonyának, amikor fia és családja került szóba. Vásárlás közben arra gondolt, hogy délután felhívja telefonon a fiát. Kis unokáját az esküvő óta csak fényképen látta, októberben töltötte a negyedik évet a gyerek. Telefonon már elsuttogta néhányszor szégyenlősen, de tiszta magyarsággal, hogy “szeretlek, tata”, de ilyenkor ő mindig összetört szívvel gondolt az őket elválasztó sokezer kilométer távolságra.  Bevásárlókosarából nem hiányzott kedvence a marhabélszín, ott lapult a rékási félszáraz vörösbor, egy doboz minőségi csokoládé és egy francia parfüm, amit Vilmának szánt. Az asszony takarított, mosott és néha főzött rá. Egyik lakáskulcsot mindig nála hagyta, mert előfordult, hogy reggeltől estig dolgozott. Vilma férjével és lánya családjával élt egy fedél alatt, a nő egykor osztálytárs volt feleségével. Korán betegnyugdíjazták, de mondhatni teljesen felépült komoly ízületi betegségéből. Megbízható, komoly asszony volt, mindig becsülettel végezte az elvállalt munkát.

A pénztárnál kissé meglepődve ismerte fel egykori szerelmét, aki unokájával vásárolt. Évát valósággal imádta, de párttagként és az üzem kitüntetett mérnökeként nem vehette feleségül egy politikai fogoly leányát. Későbbi feleségét is nagyon szerette, boldog volt vele, de valahányszor Évával találkozott a városban mindig hevesebben dobogott a szíve. Most is eszébe jutottak az együtt töltött emlékek, aztán arra gondolt, hogy milyen szerencsés a nő, akinek gyönyörű családja van, és milyen szerencsétlen ő, aki ismét egyedül fogja tölteni az ünnepet. Csüggedten lépett ki az üzlet ajtaján, csendesen utasítva vissza a fenyőfaárus ajánlatát. Tavaly sem díszített karácsonyfát, idén sem teszi, mert nincs kinek. Óvatos léptekkel indult hazafelé a síkos járdán, a szállingózó hóban.

A kapuja előtt néhány lábnyomot vett észre a szűz hóban. A lábnyomok az udvaron folytatódtak. Nem várt vendégeket, egyetlen testvérével két nappal korábban beszélt telefonon. Temesvárra ment férjhez, évente két-három alkalommal találkoztak. Furcsállotta, hogy a kulcs nem fordul a zárban. Az ajtó nyitva volt. Belépett a házba, ahol Vilmát egy csodálatosan feldíszített karácsonyfa mellett találta. “Meglepetés!” – mondta mosolyogva az asszony. “Köszönöm, de fölösleges volt, hiszen idén is egyedül töltöm a karácsonyt!” – válaszolta keserűen. A következő pillanatban egy szőke kisgyerek szaladt ki a szomszéd szobából. “Boldog karácsonyt, nagytata!” – kiáltotta és a nyakába ugrott. Aztán Géza és gyönyörű felesége köszöntötte. Nem tudta visszatartani könnyeit, zokogva ölelgette szeretteit. Este a karácsonyfa mellett együtt énekelték a Csendes éjt. Vilma a finom, csülökkel főzött töltött káposztáról is gondoskodott. 

Írta:
Berekméri Edmond

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése