Azok a téli szép napok…

A lányok visítottak, a fiúk ujjongtak, a lovak párát fújtak, a szán siklott és csilingelt

A havas táj gyönyörűsége és nyugalma, a téli időjárás eseménydús szépsége, a történelem során számtalan festő- és fotóművészt ihletett meg. Az internet világában, különböző oldalakon, csodálatos téli tájképeket láthatunk, amelyek eszünkbe juttatják, hogy egykor hófehér paplannal takarózott a világ. Sajnos, az utóbbi években egyre kevesebbet havazik, s gyermekeink már lassan elképzelni is alig tudják, hogy milyen felejthetetlen téli örömökben volt részünk egykor. Az idei tél kivétel, újra van hó, újra előkerültek a szánkók.

A hetvenes-nyolcvanas években kegyetlen telek voltak. Néha farkasordító hidegben kellett iskolába mennünk, s gyakran otthonról vittük a tűzifát, hogy ne gémberedett ujjakkal fogjuk írószereinket. Nagykabátban ugyan, de mindig fokozott érdeklődéssel hallgattuk szeretett tanítónk szavait, izgalommal várva a szünetet, hogy irgalmatlan hógolyócsatákat vívhassunk az iskola udvarán. A hideg téli estéken, otthon a csempekályhának dőlve, a hasábfa ropogását hallgatva, olvastam kedvenc ifjúsági regényeimet. Édesanyám gyakran készített mézédes, kásás sütőtököt a „lerben”, amelyhez hasonló finomat, azóta sem ettem.

Azokban az időkben, télen, hetekig borította hótakaró a tájat. A házak udvarán, a titokzatos erdei ösvényeken és a talpig fehérbe öltöztetett mezőkön gyakran a fél métert is meghaladta a hó magassága. Nagy élmény volt számomra a hó eltakarítása: először lesepertük a járdát, aztán a hónyomóval utat csináltunk a háziszárnyasoknak. Szívesen segítettem ebben a munkában nagytatámnak, aki később, nagy bánatomra, arról is gondoskodott, hogy szekérrel hordja ki az udvarról a havat. „Ha nagyon meggyűl a hó, olvadáskor befolyhat a pincébe” – hangoztatta.

Mi, gyerekek, nagyon szerettük a telet, élvezettel bukfenceztünk a puha, fehér hóban, gyakran építettünk hóembert, hóvárat. Csodálattal bámultuk a déli napfényben a fák ágain ragyogó hókristályokat, az épületeket díszítő pompás jégcsapokat. Amíg akkorára nőttem, hogy szüleim elengedhettek a közeli szánkódombok egyikére, szerető nagyapám mindig az udvaron készített  5-6 méter hosszú „lesiklópályát”. A déli órákban, amikor tapadt a hó, együtt hordtuk óriási halomba, majd jól megpaskoltuk a hatalmas hólapáttal. Éjszakára vízzel öntöttük le, hogy megfagyjon, s így jobban csússzon a ródli. Gimnazista koromban sokat jártunk az erdő alá „ereszkedni”, ahol rettentő sebesen száguldott a szánkó, s néha történtek balesetek is. Előfordult, hogy a Fenyves-nevű erdőrészből indultunk, s egy keskeny ösvényen végigrobogva tértünk rá a domboldalra. Talán 4-500 méter hosszú is megvolt a pálya, tele szöktetőkkel, a végén pedig egy olyan szakasszal, amely még a legjobbak számára is veszélyt jelentett. Hatalmas villanypózna, néhány árválkodó kerítésoszlop várt ránk az aljban. A szánkót nehéz volt irányítani, lehetetlen megállítani, így előfordultak kisebb-nagyobb balesetek is. Vajda Lóri barátom például olyan erővel ütközött egy útjából félreállni nem akaró oszlopnak, hogy több kapoccsal fogták össze a fején keletkező hasadást.

Egyik legkedveltebb téli szórakozásunk a hokizás, azaz a jégkorongozás volt. A Teleki-kastély mögötti tóról elsepertük a havat, majd kapukat állítottunk. A korongokat a marosvásárhelyi Simó Géza bútorgyárból szállított fűrészporban talált fadarabokból válogattuk. Volt honnan bőven, mert abban az időben nagyon sokan tüzeltek fűrészporos kályhával. A botokat mindenki saját kezűleg készítette. Addig keresgéltünk jobbra-balra, amíg az L betűhöz hasonló faágra nem leltünk. A lelkes játékosok alig több mint felének volt korcsolyája, a többiek téli cipőben szaladgáltak a jégen, ritkán érve koronghoz. Én is csak tíz éves koromban kaptam meg az áhított sportszert, addig legtöbbször csak passzív szemlélője voltam az eseményeknek.

Később, legényke koromban, a szomszédunkban lakó, idősebb barátommal, Nagy Öcsivel gyakran mentünk szánozni. Lovas szánunk néha ráérősen, máskor száguldva siklott az erdei utakon. Behavazott fenyvesek között csilingelt a szán, pattogott az ostor. Orrunkat néha kékre-vörösre csípte a hideg, mérgesen lehelt ránk a fagyos szél, de nem számított semmi, elbűvölte szemeinket a gyönyörű táj, élveztük a vidám utazást. A lányok visítottak, a fiúk ujjongtak, a lovak párát fújtak, a szán siklott és csilingelt. Erdőszengyelben rendszerint megálltunk Makkai Ilus néninél, ahol fahéjas, forralt bor segítségével próbáltunk átmelegedni. Aztán kis idő múlva már Erdőcsinád felé robogott a kétlovas szán…

Néhány évvel ezelőtt, Simon András magyartanár kollégámmal vettük elő nagyapja régi, hosszú évekig nem használt szánját, hogy újra átélhessünk a szánozás örömeit. Arra azonban nem gondoltunk, hogy a korhadt, összeszáradt szerkezet nem bírja a túlterhelést, s a mostoha útviszonyokat. Három család, 7-8 tagja kapaszkodott a göröngyös, erdei úton szaladó szánon, amikor egy hatalmas gödörnek „köszönhetően” hatalmasat zuppant és darabokra tört a ló vontatta jármű. Szerencsére senki sem sérült meg komolyabban, de visszafelé gyalog kellett megtennünk a 3-4 kilométeres távolságot.

Írta:
Berekméri Edmond

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése