Az angyalokkal hallgatja Máté Pétert…

Gyakran zenészek is voltak a jóbarátok halvacsoráján, ami csak fokozta a kiváló hangulatot

A Bőrgyárban ismerkedtek meg, ahol aztán közel három évtizedet dolgoztak együtt. Később, ha volt valami a pohárban, gyakran emlegették a közös munkahelyi kalandokat. Nyugdíjasként már bátran lehetett beszélni az egykori gyári titkokról: az elemelt bőrkesztyűkről, a mester szeszélyeiről, a szigorúan megtiltott, de gyakori pálinkázásokról. 

Árpi és Karcsi barátok voltak. Fiatal korukban gyakran szerveztek közös kirándulásokat, ahonnan családtagjaik sem hiányoztak. Az asszonyok is jól egyeztek, a gyerekek szinte egyidősek voltak. Mindketten imádtak horgászni, ezért legtöbbször olyan helyekre utaztak, ahol elővehették a horgászbotokat. Többször jártak együtt a Duna Deltában, de a Felső-Maros mente gyors patakjaiban is szerettek pisztrángot, pért fogni. Később sokat emlegették, hogy azokban az években még nem volt olyan nagymértékű a vizek szennyezése, mint napjainkban, így tele voltak a folyóvizek hallal. 

Nyugdíjazása után Árpi szülőfalujában vásárolt telket, ahová rövid idő alatt takaros házat varázsolt. A Bőrgyárban töltött éveket megelőzően kőművesként kereste kenyerét, ezért nem okozott különös nehézséget az építkezés. Karcsi is segített a teendőkben, tudta, hogy egy ideig ő is élvezni fogja a falusi ház kényelmét, barátja vendégszeretetét. Kezdetben több egykori kolléga utazott ki falura egy-egy hosszú hétvégére a szimpla Carpati mellett friss levegőt is szívni, megkóstolni az Árpi gyümölcspálinkáját. Árpi és Karcsi már hetekkel korábban hozzákezdtek a vacsora alapanyagának összegyűjtéséhez, tudniillik, ilyenkor rendszerint 9-10 személynek kellett halat sütni a főestén, amikor 3-4 szomszéd is meghívást kapott a mulatságra. Gyakran zenészek is voltak a halvacsorán, ami csak fokozta a kiváló hangulatot. Később el is nevezték a hajlékot Árpi-csárdának.

Közben öregedni kezdett a két jóbarát. Karcsi nyáron nagyon sok időt töltött Marossárpatakon. Továbbra is sokat horgásztak együtt, de a gyors hegyi patakokat a Marosra, Lucra cserélték. Amíg Árpi bácsi a kertben munkálkodott, Karcsi addig a háziasszony szerepét töltötte be: főzött, mosogatott, takarított. Ezekben az években költöztem én is a településre. Annak ellenére, hogy jóval fiatalabb voltak náluk, hamar összebarátkoztunk. Rendszerint csatlakoztam hozzájuk, ha horgászni mentek, mindig ott voltam a közös halvacsorákon. 

Koránkelők voltak. Napkeltekor már halak ficánkoltak a parthoz rögzített dróthálóban. Nyáron tíz órakor már indultunk is haza, mert egyikük sem szerette a hőséget. Karcsi bácsi bekapcsolta az öreg Majak magnóját, aztán Máté Péter, Koncz Zsuzsa és Apostol slágerekre pucoltuk a halat. Ha kissé több sört fogyasztottunk a megszokottnál, előkerültek a mulatós számok is a 3+2 zenekar előadásában. 

Egyszer egy közeli tóra mentünk éjszakai halászatra, egy nagyobb pikkelyes zsákmány reményében. Kora este érkeztünk, s a csomagtartóból hamar előkerült a szilvapálinka és a Silva sör. Sötétedéskor már énekelgettünk Karcsi bácsival. A botokat „fenékre” állítottuk be, s időnként meg kellett nézni, hogy nincs-e kapás. Felváltva ellenőriztük a botokat, amíg Karcsi bácsi meg nem adta magát. Csendesen beszélgettünk Árpi bácsival, amikor meghallottuk jajgatását. A sötétben félrelépett szegény, s egy kisebb gödör fölött találtuk siránkozva. Szerencsére nem történt komoly baj, a kocsi mellé visszaérve mély álomba merült. Másnap azzal bosszantottuk, hogy egyetlen gödör volt a közelben, s azt is megkereste, hogy kificamítsa a lábát…

Egy másik alkalommal, széttárt kezekkel találtam Karcsi bácsit az udvaron. „Megmondtam, Árpi, ez nem munka! Vizes fával nem lehet tüzelni! Ha nem kezded meg a jó minőségű farakást, nem főzök többet!” – panaszkodott köhécselve, miközben úgy áramlott ki a füst az ablakon, mintha tűz lett volna a konyhában. 

Esténként nagy kártyacsatákat rendeztünk. Hármasban filkóztunk, papírra jegyezve a részeredményeket, amit a végén összegeztünk. Negyedik ember ritkán került, a másik szomszéd nem ismerte a játékot. Hideg sörben sosem volt hiány, a pálinkát mértékkel fogyasztottuk. Gyakran viccelődtünk, a két öreg nagyon szerette bosszantani egymást.

Gyorsan eljött az ősz, s ilyenkor tudtam, hogy rövidesen véget érnek a közös programok. Karcsi bácsi már szeptembertől nem járt ki a városból, november elején Árpi bácsi is rendszerint hazaköltözött feleségéhez. Mindig nagyon hiányoltam a két öreget, türelmetlenül várva, hogy újra kitavaszodjon. 

Árpi bácsi egyszer szomorú hírt hozott: „Karcsi nagybeteg, azt hiszem vége neki.” – mondta szűkszavúan. Nem hittem, titokban reméltem, hogy felépül, és újra velünk lehet. De nem így történt. Amikor érszűkület miatt levágták a lábát, felkerestük. Nagyon el volt keseredve, éreztem, hogy nem akar tovább élni. Nem sokkal később, a temetésén búcsúztunk el tőle. Nyugodjon békében! Karcsi bácsi néhány éve már az angyalokkal hallgatja Máté Pétert…

Szerző: 2019. 10. 17.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló