Bőcs

Egész eddigi szakmai életútja a termőföldhöz és a vízhez kötődött, most egy „merész” váltással teljesen új területen próbálhatja ki képességeit, Bőcs polgármestereként a közel háromezer lelkes település mindennapjainak irányítását vette kezébe.

Mivel a faluban tucatnál többen is hasonló névvel rendelkeznek, ezért ő édesapja után (Nagy Sámuel) S. Nagy László, „Samu Nagy Laci” lett, amire rettentően büszke, mert büszke édesapjára, aki „kétlaki emberként” a vasútnál volt villanyszerelő, és otthon a földművelés jelentette számára a „második műszakot”. Tőle tanulta a kitartást, a munka és a család szeretetét, azt a keresztény szemléletet, amely máig meghatározója életének.

A család kisebbik gyermekeként 1951. május 3-án született Bőcsön. A háztartási teendőket ellátó édesanyja rajta kívül bátyját nevelte, aki a Szolnoki Cukorgyár termelési igazgatójaként vonult nyugdíjba.

Gyermekkorának igen hamar fontos része lett a ház körüli és a határban végzett munka, hiszen ötéves korától ideje nagy részét ott töltötte. Miután meglehetősen jól tanult, szülei úgy döntöttek, hogy a hetedik–nyolcadik osztályt Miskolcon járja, „hátha lesz valami a beste kölyökből”.

A Földes Ferenc Gimnáziumban Mádai tanár úr volt a kedvence, aki nemcsak a történelmet oktatta kiválóan, hanem emberi tartása is példamutató volt, mert érezte az akkor még nem mutatható keresztény értékeket.

Érettségi után az ország „másik fertályára” került, hiszen felvették a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem növényvédelmi-üzemmérnöki szakára. A Balaton-parti városban az „ifjúkori bohóságok” mellett arra is hamar rájött, hogy mindent pontosan és aprólékosan meg kell tanulni, mert a szakma, a növényvédelem ezt követeli. Ha valaki nem tudja a legapróbb részleteket, ezt a szakmát nem tudja eredményesen művelni. Az egyetem bejezése után hazatért szülőföldjére, és 1972-től a helyi termelőszövetkezetben kezdett dolgozni. Fél évtized múltával az Agroker szaktanácsadója lett, és időközben képezte is magát, hiszen 1979-ben Debrecenben a DATE Agrármérnöki Karán végzett.

1984-ben ment át a Borsodi Sörgyárhoz, ahol a vízmű vezetője lett, természetesen megszerezte az ehhez szükséges szakképesítést. Több mint két évtizedet töltött itt, az utolsó hét évet már vállalkozóként. Az elmúlt évben  – Lippai polgármester úr váratlan halála után – elsősorban baráti köre „kapacitálta”, igazából ekkor kezdett bekapcsolódni a közügyekbe. Ez olyannyira sikeres lett, hogy kilenc jelölt közül nyerte el a polgármesteri széket.

Tevékenységével az emberek gondolkodásmódján kíván alakítani, elsősorban a falu hangulatát, közérzetét szeretné megváltoztatni: „minden bőcsi érezze, hogy ő bőcsi, mindenki egyforma bőcsi polgár legyen”. Szeretné, ha civil szervezetek alakulnának, ahol mindenki megtalálná a maga helyét. Úgy érzi, hogy „nem elég a szép faluház”, ha nem tudjuk tartalommal megtölteni. Változást szeretne a fejlesztéseknél, ne csak a polgármester  „találjon ki dolgokat”, hanem a falu, a többség jó ötleteit valósítsák meg, és azon is változtatna, hogy a közpénzek felhasználása átláthatóbb legyen.

„Nem szeretek embereket becsapni  – vallja Nagy László –, és azt gondolom, hogy mások is ilyenek. Mindig megfontolt ember voltam, a döntéseimet alaposan végiggondoltam. A jó döntések meghozatalánál persze azt is figyelembe kell venni, hogy mit tud az ember felvállalni. Bár nem vagyok hívő ember, a keresztény értékeket – megbocsátás, mások szeretete és tisztelete  – tartom szem előtt még akkor is, ha a mai világ ezeket nem mindig tolerálja.”

Bár a legnagyobb kitüntetésnek az emberek elismerését tartja, jó érzéssel gondol vissza a Kiváló Dolgozó címre, hisz azt akkoriban két és fél ezer dolgozó közül tudta kiérdemelni. A gyárban tagja volt az – igen jó közösségnek számító – önkéntes tűzoltó-egyesületnek.

1975-ben kötött házasságot Répási Éva tanítónővel, aki a mai napig Bőcsön tanít. Éva lányuk, aki kislányával jelenleg gyesen van, angol szakot végzett. Zsuzsa kommunikáció szakon végzett az egri tanárképző főiskolán, bemondóként rádiózott, tévézett, neki egy fia és egy lánya van.

Szabad idejében az 1992-ben visszakapott földeken tevékenykedik, mert ha az ember gyermekkorában hozzászokott a munkához, akkor nem tud lemondani róla. Az igazi hobbija a halászat, a hálóval történő halfogás, leggyakrabban a Tisza-part és a Sajó-part a helyszín. Szeret „főzőcskézni”, szívesen készít „különc” ételeket, ám a halászléfőzést soha senkinek nem engedi át.

Úgy érzi, hogy „munkás éveit” ezzel a négyéves periódussal teljessé teheti, nem vágyik „magasabb polcra”.

Reméli, hogy tevékenységével sikerül megszereznie az itt élők bizalmát, és nagyon szeretné, ha a ciklus végén a választópolgárok úgy éreznék, hogy jól választottak, amikor rá adták szavazatukat.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)