Bálint László

Alpolgármester – általános iskolai tanár,

Bőcs

baz_08_78_balint_laszlo.jpgÉdesanyja is pedagógus volt – innen a kötődés a pályához –, nyugdíjazásáig a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Általános Iskola igazgatóhelyetteseként dolgozott. Édesapja a Bodrogközi Állami Gazdaság főkönyvelő-helyetteseként vonult nyugdíjba.

A család legidősebb gyermekeként 1955. november 3-án született Sátoraljaújhelyen. Attila öccse ugyancsak általános iskolai tanár, míg legfiatalabb testvére, Csaba egy éve elhunyt. A Sátor-hegy lábánál elterülő zempléni kisvárosban nőtt fel, itt járt általános iskolába is, ahol elsősorban a természettudományos tárgyakat és a sportot kedvelte. Utóbbit olyannyira megszerette, hogy később versenyszerűen asztaliteniszezett.

A sport, a mozgás megszerettetésében elsődleges szerepet játszott Szerdahelyi István tanár úr, neki köszönheti, hogy egész eddigi életét végigkísérte a sport.

Középiskolai tanulmányait – elsősorban édesapja ösztökélésére – a helyi mezőgazdasági szakközépiskolában folytatta, sőt később itt végzett két öccse is. A sikeres érettségi vizsga eredményeként középfokú kertész, szőlész, zöldség-, gyümölcs-, és dísznövénytermesztő szakképesítést szerzett. Azután mégsem a mezőgazdasági, hanem a pedagóguspályát választotta, ami azért sem bizonyult nehéz döntésnek, mert a szélesebb értelemben vett családban (édesanyjáék 13-an voltak testvérek) sokan voltak pedagógusok, így volt kiről példát venni.

Az alapok megteremtéséhez sikeres felvételit tett a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola pedagógia-testnevelés szakára, e szakkollégiumokat jó eredménnyel végezte el. Mint minden itt tanulónak, neki is rangot jelentett „pataki diáknak lenni”, az itt eltöltött három év élete egyik legszebb korszakának bizonyult. Friss diplomásként a ricsei Körzeti Általános Iskolában kezdett, ahol három évet tanított. Ez az időszak bizonyult számára a pedagóguspálya „mély vízének”, hiszen tele friss energiával sok mindent meg akart valósítani, itt tapasztalta meg először a pálya szépségeit és nehézségeit. Innen került Bőcsre – jelenlegi munkahelyére  –, ahol beosztott nevelőként kezdett, és immáron három évtizede tevékenykedik a település iskolájában.

1983-tól 1989-ig igazgatóhelyettesként dolgozott, és amikor az akkori igazgató – a környéken méltán ismert és elismert Dobos Mihály – hirtelen elhalálozott, ő nyert az igazgatói pályázaton, így 1994-ig ő igazgatta az iskolát. Azóta beosztott nevelőként tevékenykedik, alsó tagozatos tanítóként a legkisebbekkel foglalkozik. Ez a munka sok örömöt ad, hiszen a legfiatalabb iskolai korosztály még őszinte, és hálás minden kedves szóért.

Időközben képezte magát, 1993-ban Egerben az Esterházy Károly Tanárképző Főiskolán földrajz szakon végzett.

Sportszerető emberként kifejezetten örült annak a lehetőségnek, amelyet a Borsodi Sörgyár által működtetett Borsodi Kinizsi Asztalitenisz Szakosztály jelentett, amelynek elsősorban az utánpótlás-nevelés volt a feladata. Miután a szükséges edzői szakképesítést megszerezte – a tanítás mellett –, a környékbeli 8–14 éves gyerekeket gyűjtötték össze, és tanították meg velük a sportág alapjait. Habár mostoha körülmények között – esténként a sörgyár ebédlőjében – edzettek, mégis szép sikereket értek el, tanítványai NB-s csapatokba jutottak el később. Miután a szakosztály a 80-as évek végén megszűnt, képességeit a helyi közéletben, a közösség érdekében igyekezett kamatoztatni.

1998-ban indult az önkormányzati képviselő-választáson, azóta – a helyi választópolgárok jóvoltából – egyfolytában képviselő. 2002 és 2006 között a kulturális és sportbizottság elnökeként tevékenykedett, 2006-ban lett alpolgármester, ezt a tisztséget társadalmi megbízatásban végzi. A tanítás és az alpolgármesteri tisztség sok munkát és energiát követel, ám ő igyekszik a rábízott feladatot minél jobban megoldani. A tíztagú testülettel „sikerült megtalálni a közös nyelvet”, így jól együtt tudnak dolgozni.

„Mindennek az alapja a szakmai felkészültség – vallja Bálint László.

Ám nem kevésbé fontos az emberi oldal, hiszen a gyerekekkel és a szülőkkel kell megtalálni a közös hangot, és kölcsönösen el kell fogadnunk egymást a közös nevelőmunka érdekében. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy sikerrel megoldom ezt a feladatot.”

Szakmai és főleg családi életében sok kemény megpróbáltatás érte, ám minden csapás után „fel tudott állni”, és leküzdötte az élet okozta nehézségeket, bármilyen súlyosak voltak is azok.

Szabad idejében szívesen kertészkedik, a komolyabb sportolásról egy súlyos térdsérülés és műtét miatt le kell mondania. Nagyon kedveli a tágabb értelemben vett természetet, a madarakat, a fákat, a bennünket körülvevő világot és mindent, ami a természettel kapcsolatos. Úgy véli, hogy eddigi sikereit elsősorban annak köszönheti, hogy soha sem felejtette el, honnan indult, és minden körülmények között sikerült embernek maradnia.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése