Parasznya

Életútja nagyszerű példája a szülőföldhöz való ragaszkodásnak, hiszen Horváth Jánosné számtalan alkalommal kipróbálhatta volna képességeit más földrajzi tájakon is, ám ő mindig „megmaradt a gyökereknél”. Nyilvánvalóan szerepet játszott ebben, hogy postai kézbesítő édesanyját kísérve már kisgyermekként megismerte az itt élőket, mi több szoros emberi kapcsolatba került Parasznya szinte valamennyi lakójával, sőt még az ide tartozó Adrián-telepiekkel is.

Bár 1964. október 17-én – a szülőotthon miatt – Sajószentpéteren látta meg a napvilágot a család idősebbik gyermekeként, édesanyja révén mindig is parasznyainak érezte magát, édesapja is csak a kőhajításnyira lévő Varbóról származik. Öccse, Lajos is a településhez kötődik, hiszen Parasznya falugondnoka. Szívesen járt iskolába, Dienesné tanárnő jóvoltából elsősorban a történelmet kedvelte, de humán beállítottsága révén a magyar irodalmat is szerette.

Általános iskolai tanulmányai befejeztével óvónőnek tanult a miskolci Kossuth Lajos Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskolában bejáró diákként. Szigorú osztályfőnöke – Kádasné Galvács Márta – mindvégig követendő példa maradt számára. Énektanára jóvoltából szinte minden nagy városi rendezvényen énekelt, szerepelt. Mindennek megkoronázása az 1983-as Ki mit tud? volt, ahol a Gálvölgyi János által vezetett zsűri előtt elődöntős lett, csak a későbbi Pa-Dö-Dö-s, Falusi Mariann előzte meg.

Érettségi után, mivel óvónőként nem tudott elhelyezkedni, a Magyar Posta alkalmazottja lett Varbón. Nemsokára az egyik miskolci-avasi óvodában kapott szerződéses állást, majd 1984-től 1986-ig a varbói óvodában dolgozott.

Ekkor került Parasznyára, ahol a községi könyvtár igazgatását bízták rá.

Időközben folyamatosan képezte magát: 1987-ben végzett a Hajdúböszörményi Óvónőképző Főiskolán, majd könyvtárvezetői képesítést szerzett. Ezután – némi vargabetűt leírva  – újra visszakerült a varbói óvodába, és 2003. január 1-jén nevezték ki a parasznyai Művelődési Ház igazgatójává.

1998-tól önkormányzati képviselő, 2002 óta pedig a település alpolgármestere. Az elmúlt évekből mindenekelőtt a különféle pályázatokon elért eredményekre büszke, hiszen ezekben az ő munkája is „vastagon benne van”. A testvérkapcsolatok révén – egy lengyel és egy szlovák településsel kialakított kapcsolatokról van szó – mindenekelőtt a szlovák és lengyel fiatalokkal közösen megrendezett nemzetközi tábor munkáját tartja eredményesnek.

A másik büszkesége az általános iskolából átalakított és felújított Művelődési Központ, amelynek berendezését pályázatokon nyert pénzekből sikerült megoldani.

Mindeközben újabb lépést tett szakmai önképzése terén is: 2002-ben államvizsgázott Miskolcon, a Budapesti Műszaki Egyetem kihelyezett tagozatán szerzett közoktatás-vezetői képesítést. Az idén fejezte be a közbeszerzési szakreferensi szakképzést, és ECDL vizsgát is sikerült tennie.

„Engem minden ideköt. A helyismeret, az itt élők ismerete elengedhetetlen feltétele munkámnak – vallja Horváth Jánosné. – A Művelődési Központ nyitott intézmény, sokan bejárnak a Teleházba, így szükség van a megfelelő kommunikációs készségre is. Nagyon sikeresnek érzem a településen folyó pályázati tevékenységet, ennek eredményeként a Phare-program keretében tíz embert tudtunk foglalkoztatni 18 hónapon át. Emellett saját erőből megvalósítottunk jó néhány olyan beruházást, amelyekért sok-sok pénzt kellett volna kifizetnünk a vállalkozóknak. Nagyon örülök annak, hogy munkám során mindvégig a hátam mögött érezhettem a családot. Szüleim is és férjem is minden lehetséges módon támogattak és támogatnak, hiszen látják, hogy örömömet lelem tevékenységemben.”

A mindenben segítő férj, akivel 1983-ban kötött házasságot, korábban vájárként dolgozott, ma már nyugdíjas. Fiuk, Gergely 1984-ben született, logisztikai ügyintéző képesítést szerzett, és ma a miskolci székhelyű Unió-Coop Rt.-nél dolgozik. Ha lenne több szabad ideje, minden bizonnyal olvasással töltené, hiszen máig szívesen elolvas mindent, ami a keze ügyébe kerül. Emellett gyakran szervez színházlátogatást a falubeliek számára. Az éneklés ma már csak saját szórakoztatására szolgál, és szívesen szervez táncos mulatságokat, amelyeken ő maga is az élen jár a táncolók között.

Legfőbb hobbijának talán a munkát tekinti, és különösen örömét leli a pályázatok írásában. Minden megírt pályázat újabb, sikeres „mű” elkészítésére ösztönzi.

Ha újra húszéves lehetne, akkor talán másképpen tenne néhány dolgot, és minden bizonnyal közgazdász lenne, ám eddigi életútjával mégis elégedett: az elért eredmények a munka és a család frontján is önmagukért beszélnek.

Az biztos, hogy Parasznyát a világ minden kincséért sem hagyná el, még akkor sem, ha a közszereplésért gyakrabban jár kritika, mint elismerés.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)