Mandrik István

Igazgató,

Nyíregyháza

szszb 25 km Mandrik István1.jpgJó döntés volt – értékeli a több mint egy évtizede történteket Mandrik István, a PBSZ Kft. igazgatója –, amikor 1996-ban lakó- és munkahelyet váltott, Budapestről Nyíregyházára költözött, és a szabolcsi megyeszékhelyen folytatta tovább munkáját. A továbbfejlődésre, az újításra, az előrevivő rendszerek bevezetésére fogékony környezetbe került, ahol megvalósíthatta elképzeléseit, továbbfejleszthette a munkakultúrát. Megszerette a várost, hiszen itt otthonra, barátokra és kiváló munkatársakra talált.

A ’70-es években hivatásos honvédtisztként kezdte pályáját, majd a vagyonvédelem területén a CBSZ Kft.-nél dolgozott. Az első években különböző munkakörökben, majd igazgatói beosztásban. 1996-ban vállalta el a PBSZ Kft. irányítását Nyíregyházán.

A Polgári Biztonsági Szolgálat Személy-, Vagyonvédelmi Kft. elnevezés a cég megalapításakor a teljes tevékenységi kört jelezte. A ’90-es évek második felére datálódott a kft. átalakulása, ezzel együtt a biztonságvédelem kifejezés váltotta fel a korábbi elnevezést, hiszen felvették azokat a tevékenységi köröket – vagyonvédelem, pénzszállítás, magánnyomozás, munkavédelem, tűzvédelem, környezetvédelem –, amelyek ezt a vonalat erősítették. Ma már kiterjedt vállalkozásaik vannak, felelősségteljes feladatokat látnak el a munkavédelem, környezetvédelem, tűzvédelem területén, de ehhez a körhöz az utóbbi években már a minőségirányítás is hozzátartozik.

Tevékenységüket minősíti, hogy részt vettek többek között minőség- és egészségbiztosítási rendszerek kidolgozási munkáiban. A vagyonvédelem területén a Magyar Rendészettudományi Társaság Polgári Biztonságvédelmi Tagozatát országos szinten a cég irányítja, Mandrik István pedig elnöki tisztséget tölt be 2005-óta. Megtartották tagságukat a Magyar Biztonságvédelmi Egyesületben, tűzvédelemben a Megyei Tűzoltószövetség tagjaként dolgoznak, emellett olyan egyesületeknek is tagjai, melyek a munka-, tűz-, környezetvédelmet, valamint a foglalkozás-egészségügyet szolgálják, nemcsak megyénkben, hanem országosan a Munkavédelmi és Foglalkozás-egészségügyi Szövetség keretein belül. A munkavédelemben elért eredményeik elismeréseként felkérték a cég vezetőjét, hogy a munkaadói oldal ügyvivőjeként vegyen részt az Országos Érdekegyeztető Tanács Munkavédelmi Bizottságában. A PBSZ tevékenysége túlnő a megye határain, vannak és mindig voltak budapesti telephelyei és munkái, de természetesen más megyékben is dolgoznak. Míg az őrzés-védelem területén tevékenységük zömmel az Észak-alföldi régióra korlátozódik, addig a technikai és munkavédelmi ügyekben területileg arányosan elosztva jelennek meg a feladatok. Oktatási munkáik is erre a megyére koncentrálódnak. A cég olyan szellemi tőkével rendelkezik, hogy vizsgabizottsági elnököt, oktatásszakértőt is tudnak adni.

A minőség nagy szerepet játszik a PBSZ életében. 1998-ban kezdték el az egységes minőségirányítási rendszer kiépítését. Olyan rendszert, nyomtatványokat, ellenőrzési formákat, jelentéseket vezettek be, amelyek alapját képezték a minőségi munkavégzésnek, ez lett audituk alapja. Azt a módszert választották, ami azóta szlogenükké is vált „Csináld jól, írd le, és tedd úgy!” Minőségirányítási rendszer alapján végzik biztonság-, vagyon-, munka-, környezetvédelmi tevékenységüket és az ezekhez a feladatokhoz kapcsolódó szolgáltatásokat.

A PBSZ tevékenységét számos országos és megyei elismerés fémjelzi. A megye gazdasági életében végzett tevékenységüket 2006-ban az „Év szolgáltató vállalkozója” címmel ismerték el. Nagy kitüntetés, hiszen több száz szolgáltatót előztek meg a keleti régióban, ugyanebben az évben kapták meg az „Év biztonságvédelmi szolgáltatója” személy- és objektumvédelem kategóriában országos elismerést.

Mandrik István munkáját tíz különböző miniszteri kitüntetéssel, többek között Honvédelemért kitüntető címmel, Budapestért kitüntető jelvénnyel és különböző szervezetek által adományozott díjakkal ismerték el az elmúlt években. A PBSZ-nél nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a változó körülményekhez igazodva megtalálják azokat a tevékenységi köröket, amelyekkel talpon maradhatnak, folyamatosan munkát adhatnak közel 250 dolgozójuknak, biztosítva megélhetésüket, és tovább öregbíthetik a cég jó hírét. Természetesen ezt nem adják könnyen, a meglevő pozícióikért nap mint nap meg kell harcolniuk, hiszen folyamatosak a törvénymódosítások, és a hasonló szolgáltatást végző cégek között igen nagy a verseny, amelyben csakis a legjobbak maradhatnak talpon. A közelmúltban új profillal gyarapodott tevékenységi körük palettája, ma már objektumok komplex üzemeltetési feladatait is ellátják a vagyon- és munkavédelemtől kezdve a környezetvédelmi feladatokig. Ezen az úton szeretnének továbbmenni, törvénytisztelő módon megtartani és lehetőség szerint bővíteni jelenlegi pozícióikat.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése