Nyíregyháza

Magyari Jenő, a Kevíz 21 Rt. mélyépítési irodavezetője mindenekfelett szereti munkáját. Ezt bizonyítja, hogy hatvanéves kora ellenére ma is rendkívül aktív, valamint hogy évtizedekig volt képes munkásszálláson lakni családfőként, ha a hivatása úgy kívánta.

1944-ben született, a ma Romániához tartozó Kismajtényban, s úgy kerültek Magyarországra, hogy a MÁV-nál pályamesterként dolgozó apát ide helyezték. Ő volt az, aki a román kollégájának átadta a leltárt, s még ma is kimegy a szeretett emlékű állomásokra, ha hazalátogat. Hortobágyon, Vámospércsen, majd Kabán laktak szolgálati lakásokban, míg végül hatodik osztályos korában Nyíregyházán állapodtak meg leánytestvérével és a háztartásbeli, ma már nem élő édesanyával együtt. Mint mondja, nehéz volt megszokni az állandó költözést.

A Vasvári Pál Gimnáziumban érettségizett, s noha már ekkor érdekelte az építészet, az építőipar, 1967-ben a debreceni agrártudományi főiskolán avatták okleveles agrármérnökké. Igazából a kertészet izgatta, de vasutasból építőipari dolgozóvá vált apja inkább új szakmája felé terelgette a fiút. Nyaranta vitte magával a Csatorna- és Vízvezetéképítő Vállalathoz, ahol vízhordó, segédmunkás és vonalbejáró is volt. A cég neve Közmű- és Mélyépítő Vállalatra, később Alterrára változott, ő azonban 1968-ban itt helyezkedett el, először technikusként, s maradt is. Itt eltöltött huszonnégy évét a szakmai karrier jellemzi: a mélyépítőnek továbbképzett szakember először beosztott mérnökként, majd építésvezető-helyettesként és építésvezetőként dolgozott. Különösen is büszke a Tiszaújvárosi Vegyi Kombinát építésében való részvételére.

A hatalmas állami beruházáson ott volt egyebek mellett a következő számos üzem építésénél. Jelentős műveket hoztak létre: lefejtőket, technológiai gépalapokat, hűtőtornyokat és medencéket, reaktorokat, elvégezték üzemcsarnokok alapozását és építészeti munkáit, utak, térburkolatok iparvágányok építését, technológiai közművezetékek szerelését, a vízmű- és szennyvíztisztító telep építését, és a TVK Szabadidőközpont építését. Részt vett a kőolaj-finomítónál a tartályparkok mélyépítési munkálatainál is.

Munkásszálláson lakott, s családját csak hétvégén látta. Ekkor inkább tiszaújvárosinak volt mondható, ám sohasem gondolkodott a költözésen, hiszen a rokonsága Szabolcshoz kötötte, s így inkább vállalta az átjárást. Tevékenységét azonban Borsodban ismerték el: megkapta a Leninvárosért Emlékplakettet, kétszer vehetett át Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést, és a Kiváló Újító cím bronz és ezüst fokozatát is méltán adományozták neki.

Maga is szívesen emlékszik vissza a TVK-építkezés szakmai kihívásaira, az éjjel-nappalos műszakokra, a katonákkal való kiváló együttműködésre és a vállalati tanácsi tagságára is.

Ezerkilencszázkilencventől a cég Debrecenhez tartozó területén, többek között Kabán, a cukorgyár mélyépítési munkáin, Tuzséron, az Erdészet Fafeldolgozó Üzeménél és Mátészalkán dolgozott. Az itteni szennyvízcsatorna-építésnél került kapcsolatba jelenlegi cége jogelődjével, a Keviép 21 Kft.-vel. 1992-ben ide hívták vállalkozásvezetőnek, s ő szívesen jött haza. Fő feladata azóta is a munkák, főképpen a szennyvízcsatornák építésének előkészítése, és kivitelezése főként Szabolcs-Szatmár-Bereg, de Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is.

A teljesség igénye nélkül jó néhány a települések tekintélyes listájáról: Gégény, Pátroha, Demecser, Nagyhalász, Ibrány, Tiszabercel, Buj, Paszab, Rakamaz, Nagydobos, Szamosszeg, Nyírparasznya, valamint Nyíregyháza és Debrecen városrészei, Hercegkút és térsége, Telkibánya. A munkák javarészénél a csatornahálózat építésén túl a szennyvíztelepet is létrehozták. Emellett az ő nevéhez fűződik egyebek mellett a beregdaróci kompresszorállomás, és a Szerencsi Cukorgyár bővítése, mely utóbbiért elismerést is kapott.

1996–97 során az ukrajnai Lvov vasútállomásán épített perontetőket. Megbecsülik és tisztelik a Kevíz 21 Rt.-nél, ahol először főépítés-vezető, majd vállalkozási főmérnök, később mélyépítési irodavezető lett. Ha kell, munkaidőn túl is dolgozik és pályázatokat készít elő a már előnyugdíjban lévő Magyari Jenő, akit azért a visszavonulás gondolata még nem foglalkoztat igazán. Ebben talán az is közrejátszik, hogy elmondása szerint jó főnökei vannak, hiszen remekül megérti magát Bencze Antalékkal.

Ehhez a munkakörhöz szervesen hozzátartozik egy elfogadó család, legfőképpen egy jó feleség és egy megértő gyermek. Annával, aki korábban a Gelkában dolgozott, ezerkilencszázhatvankilencben kötött házasságot. Ezerkilencszázhetvenben született fiuk, Tamás, vállalkozóként dolgozik Nyíregyházán.

Jelenleg Oroson laknak egy családi házban, melyhez jelentős telek is tartozik, s az itt kertészkedéssel töltött idő kapcsolja ki igazán az akár éjszakákat és a hétvégéket is elrabló munkájából.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)