Lőkös Sándor

A Nyírdinamika Kft. ügyvezető igazgatója,

Nyíregyháza

szszb_21-52_lokos_sandor.jpgHa egy vállalkozás elindul, és pénzt hoz, nem jellemző, hogy a nyereséget visszaforgatják. Helyette inkább befizetnek egy drága üdülésre, vagy lecserélik az autót. Amikor aztán rádöbbennek, hogy a piac már nem tudja befogadni a céget, akkor már késő – összegzi Lőkös Sándor a magyar vállalkozások egyik komoly buktatóját. A sikerhez tisztességes helytállás, a vállalt kötelezettség teljesítése és szavahihetőség szükséges, mert ez a legnagyobb reklám és egyúttal a legjobb piackutató erő is.

– Többnyire a nehéz helyzetek hozzák az életben a fontos döntéseket, én 33 év után a Mezőgéptől majdnem az utcára kerültem, de engem a tétlenség lebénít, így nem tudtam elképzelni, hogy munkanélküli legyek – emlékezik Lőkös Sándor. – Akkor alapítottuk kilenc munkatársammal a Nyírdinamika Kft.-t, mert hittünk abban, hogyha dolgozni fogunk, azt csináljuk, amihez értünk, akkor meg tudunk élni belőle. Örömmel fogadtam a bizalmat, melyet a többiek rám ruháztak, így én lettem az első ügyvezető. Ma már a harmadik ciklusban töltöm be ezt a tisztséget. Ahhoz, hogy versenyben maradjunk, mindennap egy picivel többet kell tenni a tegnapinál. Ehhez sikerült egy jó kis csapatot kialakítani. A létszámunk folyamatosan emelkedik, az alapítás évében mindössze hét alkalmazottja volt a cégnek, amely mára közel száz főre emelkedett. A dolgozók megélhetése, családja iránt érzett felelősség is arra ösztönöz, hogy bővítsük a piacokat, folyamatosan fejlesszünk, változtassunk a technológián, és új berendezéseket vásároljunk. A cég fennállása óta nálunk soha nem fordult elő, hogy ne fizettem volna ki a munkásaimat, annak ellenére, hogy szinte mindennap meg kell küzdenünk a létünkért. Cégünk elnevezése egyben ars poeticánk, ami azt jelzi, hogy az előbbre jutáshoz akaratra és nagy-nagy szorgalomra van szükség.

– Eredetileg gépész vagyok, de a Mezőgépnél 15 évig foglalkoztam humánpolitikával, és annyi tapasztalatot szereztem, hogy a gépészet mellett a felnőttképzés is bekerülhetett a cég tevékenységi körébe. Annak idején a Nyírdinamika a privatizáció során a Mezőgép Vállalat központi tanműhelyét vásárolta meg, és ezzel együtt 250 fémipari tanulót is kaptunk. Ezeknek a gyerekeknek azonban munkát kellett biztosítani, tulajdonképpen az jelentette a fordulatot, hogy az oktatást felváltotta a termelve oktatás. Az itt folyó tevékenységek, a szerszámgépgyártás, az alkatrészgyártás, a részegység-előállítás olyan szakmákat követeltek, mint a géplakatos, esztergályos, szerkezetlakatos, és ez a profilunk ma is megmaradt. Én arra törekedtem, hogy a termelőkapacitást ne csak megtartsuk, de beruházásokkal is bővítsük, és azóta már három üzemcsarnokot építettünk a korábbi központi tanműhely köré. A felnőttképzésben kezdünk monopolhelyzetbe kerülni, hiszen a megyében esztergályost, CNC-gépkezelőt, minősített hegesztőt, szerkezetlakatost csak mi tudunk képezni. Jelenleg is fut két programunk, az egyik egy HEFOP-program, ahol 20 munkanélküli fiatalnak biztosítunk munkaviszony mellett olyan képzési lehetőséget, hogy egy év alatt esztergályos szakmunkás képesítést szerezhetnek. Az EQUEL-programban pedig 16 fiatal vesz részt, ők szerkezetlakatos szakmát tanulnak. A romaképzésben felvállaltuk az építőipari szakmák, az ács, kőműves, burkoló, műkőkészítő oktatását, a hagyományos romaképzések mellett. Az elmúlt 13 év során több mint 2800 ember vett nálunk részt a felnőttképzésben.

– A cég irányítása mellett rengeteg dologgal foglalkozom, 1996 óta vezetem a Keleti Ébredés Közalapítványt mint kuratóriumi elnök. Emellett 27 évig voltam Nyíregyháza város lakásügyi bizottságának titkára, később vezető szakértője, ezenkívül a függetlenek egyesülete delegált a városi önkormányzat gazdasági bizottságába, melynek külső tagja vagyok. Harmadik éve töltöm be az Ipari Park Kft. felügyelő­bizottságának elnöki tisztét, a szakmai kamarában elnökségi tag vagyok, dolgozom a szakképzési bizottságában, és most második ciklusban vagyok az OKÉV szakértője az észak-alföldi régióban.

– A hobbim a kertészkedés, családunkban nagy hagyománya van ennek a tevékenységnek. Nyírbogdányban például van egy nagy gyümölcsös, melyet a nagybátyámról neveztek el Lőkös-kertnek. Számomra a kertészkedés olyan, mint másnak a tenisz vagy a wellness­fürdő, felüdülés, kikapcsolódás egyben. Karácsony óta minden hétvégén a kertemben vagyok, és metszem a fáimat, vagy télen ellapátolom a havat, ezzel levezetem a heti idegfeszültséget, így tudok regenerálódni.

Kora tavasszal az egyik legszebb mu­zsika fülemnek a rigófütty, amikor adok nekik egy kis kenyérdarabot, valamennyi körém gyűlik. A gyökereimből eredhet, hogy vonzódom a földhöz, hiszen már nagyon pici gyermekkoromtól munkára neveltek, és ez végigkíséri az életemet. Azt gondolom, hogy egy ember sikerének titka mindig a tisztességes helytállásban, a vállalt munka teljesítésében és a szavahihetőségben keresendő.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése