Kósa Tímea

Ügyvezető igazgató,

Nyíregyháza

szszb 23 tgy Kósa Tímea.jpgÉletöröm és jókedv, egyfajta belső bizonyosság sugárzik a tekintetéből, pedig „hajnali” hét órakor találkozunk az interjú kedvéért, hogy a munkanapja ne sérüljön. Nyolc órától már bizottsági ülésen kell szerepelnie a Megyeházán, és nem nyolcórás az állása. A pozíciója a megyei lakosok jövőbeni mindennapjait illetően is meghatározó: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Kht. első számú vezetője, így felelőse a nagyszabású szilárdhulladék-programnak is. Krisztusi korban van, alkotó ereje teljében, de, mint mondja, így sem könnyű elfogadtatnia magát fiatal női menedzserként.

A férje révén – helyi szokás alapján – most már Kósa Tímea Molnár Tímeaként született 1975. április 15-én Szatmárnémetiben. Noha a hírhedt Ceausescu-korszakban élte meg gyermekkorát a határ menti, partiumi városban, nem sötéten emlékszik az időszakra.

Családja régi városi polgárfamília. Bőrszabóság, virágkertészet és a kemény munka tette anyagilag élhetővé mindennapjaikat a „szokásos” nélkülözések mellett.

Nem is gazdasági okok miatt költöztek Magyarországra. Akkoriban a magyar líceum elvégzése a bizonyítvány mellé egyetlen lehetőségként lakatos szakmát adott, s a nővére így ment el felvételizni a felsőoktatásba. Szerény román nyelvtudása miatt azonban ez nem sikerült, így a család döntött: ez még egyszer nem ismétlődhet meg. Minden nehézség nélkül repatriáltak, hiszen a gyökerek itt voltak az óhazában, e megyében.

Mezőladányra költöztek, s ő a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban kezdett. Ma is szívesen emlékszik igazgatójára, Sárosi Zoltánra, és jóságos osztályfőnökére, Fehérvári Bélánéra, akik az útját egyengették. A szülőknek sok tanulással és jó jegyekkel bizonyított az áldozatért, így készülve a matematika–angol szakra. Osztályfőnöke útmutatása alapján azonban mégis közgazdásznak ment Debrecenbe, kitűnő érettségivel és nyelvvizsgákkal a zsebében.

Élete legszebb évei következtek az egyetemen, ahol megismerte élete párját, a református teológián tanuló Kósa Lászlót. Egyszerre két szakirányt végzett, ám nemzetközi üzleti és pénzügyi képesítése ellenére sem talált munkát négy hónapig a diploma után.

Férje szatmári kötődése miatt először Nyírtétet választották letelepedésük színhelyéül, innen járt be dolgozni a Szabolcs Gabonához Nyíregyházára. Egy pályázat útján – amiben rajta kívül senki nem hitt – került a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat külügyi referensi posztjára 2000-ben.

Itt vált igazán „felnőtté”. Sok ismeretet szerzett és kapcsolatot épített ki a megyében és a határokon túl is, hiszen ezzel párhuzamosan egy idő után az Eurokapocs-Euroklip Közalapítvány titkára, majd kurátora is volt. Ez utóbbi a magyar–ukrán kapcsolatok segítését tűzte célul, így nem csoda, hogy sokat utazott.

Időközben 2002-ben megszületett gyermekük, aki édesapja után a László nevet kapta, s aki édesanyja bevallása szerint a legszebb óvodás a világon…

2007 nyarán erre a szakmai életútra, munka iránti alázatra alapozva érkezett a felkérés a vezetői posztra.

Egyrészt jelezte: rugalmas lesz a munkában, de csupán szigorú erkölcsi keretek között. Másrészt mivel élvezte családja támogatását, belevágott. Hogy mibe? Elsőként a cég reorganizációjába. Újra élhetővé kellett tennie munkatársaival együtt a kht.-t.

Miközben el kellett fogadtatnia magát, újra pályára kellett állítani a megye meghatározó uniós támogatású projektjét, a méltatlanul és veszélyesen késésben lévő szilárdhulladék-gazdálkodási programot.

Ennek során nyitott a 241 részt vevő önkormányzat polgármesterei felé, szakmai fórumok és grémiumok létrehozásával hatékony párbeszédet indítva velük, és szigorú gazdasági döntéseket is kellett hoznia.

Az átmenetileg kevesebb hangsúlyt kapó területfejlesztést a régi, kiváló munkatársak viszik egyelőre, ám a program sínre tétele után a közeljövő célja ennek a gyors ütemű fejlesztése.

Pontosan tudja, hogy noha kitűnő kollektíva áll mögötte, első számú vezetőként, végső felelősként csak magára számíthat.

Igazi kihívásként és nem pénzkeresetként éli meg komoly megbízatását, talán egy picit még mindig bizonyítva a szülőknek, saját magának is.

Nem a reflektorfény motiválja, inkább az ügy szolgálata, melynek eredményeiről annak idején majd szívesen számol be. Mindehhez valódi hátteret biztosít sziklaszilárd, nem a kirakatban megélt hite és a támogató családi háttér.

Szükséges is a harmónia megteremtése saját magában, hiszen fiatal nőként kell egyensúlyban tartania életét. Bármi is történjék: a szombat jellemzően családi nap.

Kósa Tímea a maga és hite által szabott keskeny úton jár, és arra törekszik, hogy minden reggel a tükörbe tudjon nézni vezető menedzserként is.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 23. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése