Kolenkó Gábor

Polgármester,

Arnót

baz_01_76_kolenko_gabor.jpgArra a kérdésre, hogy mi a közös Bodrogkisfalud és Arnót között, a legtöbben, már csak a markáns tájegységi különbségek miatt sem tudnának hasonlóságot felmutató azonosságokat találni. Nem úgy, mint Kolenkó Gábor, akinek az életében mindkét falu nagyon fontos szerepet játszott, illetve játszik, hiszen az egyik településben a szülőfaluját, a másikban igazi otthonát szereti. Utóbbiban azt a települést, ahol közszolgálati tevékenysége elismeréseként több ciklusban is bizalmat szavazott neki a lakosság. Őseit jó szívvel emlegeti.

– Apám mozdonyvezetőként, majd műszaki ellenőrként dolgozott a vasútnál, és mint a rendhez, rendszerességhez szokott ember, a gyermekeit is a becsületes helytállásra nevelte. Öcsém a tarcali pincészetnél, nővérem az egészségügyben találta meg azt, ami számára mindig is több volt, mint egyszerű foglalkozás. Középiskolába Abaújszántóra jártam a Mezőgazdasági Technikumba, majd ezerkilencszázhatvankilencben a tanácsakadémia hallgatója lettem, ezerkilencszázhetvenöttől pedig különbözetit tettem az Államigazgatási Főiskolán. Számomra a nehezebben járható út adatott meg, vagyis munka mellett tanultam.

– Mikor került az államigazgatás közelébe?

– Több mint harminc évvel ezelőtt titkársági előadóként kezdtem, majd főelőadó lettem. Szerencsről vissza, Bodrogkisfaludra vitt az utam. Itt néhány mondat erejéig elidőznék, hogy elmondhassam, ezerkilencszázhetvenben kötöttünk házasságot a szomszéd községből való Juhász Máriával. Szegiben rendezkedtünk be, úgy, hogy lakást vettünk. Az élet azonban onnan elszólított minket, ugyanis a Miskolci Járási Hivatalhoz hívtak revizornak és én el is vállaltam. Tetszett a munka, jól éreztem ott magam, ma is életem egyik fontos, sok tapasztalatot adó félévének tekintem azt az időszakot, mert segítőkész, jóindulatú szakemberek pallérozgatták a pályámat.

– Eszerint ennek ellenére rövidesen tovább lépett.

– Csábított egy nagyobb feladat, amit el is vállaltam, és ezzel a megye legfiatalabb vb-titkára lettem, s ezt a munkakört töltöttem be a rendszerváltásig, amikor viszont polgármesternek választottak. Ezt tiszteletdíjasként vállaltam, havi tízezer forintért dolgoztam. Mint nyakas hegyaljai férfi megmutattam magamnak is, másoknak is, hogy a kenyérkereső elfoglaltságom mellett sem fáraszt a közösségért végzett munka, kivált, ha azt a választók értékelik is. Visszatérve a családhoz, mára gyermekeink is felnőtt, önálló életüket élik, a nagyobbik Chainbridge-ben végzett, a kisebbik bölcsészhallgató. Az életünket itt rendeztük be Arnóton, ezerkilencszázhetvenkettőben építettük fel az otthonunkat.

– Mi változott a család körül idekerülésük óta?

– Ha a falura gondol, óriási a változás. Amikor vb-titkár lettem, 1010-en laktunk Arnóton és mára 2650-re emelkedett az itt élők száma. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején hihetetlen méretű telefonhálózat bővítés történt, aztán a gázfejlesztés következett 1990–91-ben. A csatornahálózatra 1995 januárjától lehet rácsatlakozni. Gyakorlatilag Arnót felkészülten várja azokat a tőkeerős hazai és külföldi befektetőket, akik ipartelepítési szándékkal keresik meg az észak-kelet magyarországi településeket. Jószerivel már csak az utak állapotának javítása maradt hátra, de őszintén reméljük ez sem húzódik sokáig. Vannak terveink egy új községi központ kialakítására, ami eltér a hagyományostól, nem a községháza, iskola, templom, orvosi rendelő által közrezárt területtel azonos. Az új iskola közelében olyan falufórum megteremtésére nyílik lehetőség, amit szeretnénk megragadni. Az új községi park a millenniumi emlékművel jelentős zöld szigetként egyúttal az arnótiak pihenőhelye lesz. Aztán pedig hasonló parkokat építünk a település több pontján, a főút mellett és a belső utcákban is. Ez úgy érzem egy kicsit megadja majd Arnót arculatát, amely most nem egységes, már csak azért sem, mert a régi házakat még 1200, a maiakat pedig mindössze 205 négyszögöles telekre építették. Ezek már csak részletkérdések a fejlesztések egészéhez képest. Arnót a számomra nagyon fontos már jó ideje, és ha bárhonnan hazafelé tartok, a körforgalomból bevezető út elején minden alkalommal egy sajátos, megmagyarázhatatlan érzés fog el, amilyen régebben csak a szülőfalum határában érintett meg.

– Arnótra nagyon sok miskolci család költözött ki az utóbbi évtizedekben, akik itt a nyugalmasabb élet feltételeit kívánták megtalálni a nagyváros közelségében, ahol életük egy részét leélték, és élvezhették a városi szintű szolgáltatásokat.

– A legnehezebb ennek az összhangját megtalálni. Élnek köztünk szerencsére olyan arnótiak, akik az ünnepek előtt még mindig kötelességüknek érzik a házuk előtti útszakasz felsöprését is, nem csak a járda és az árok rendbe hozását. A sokféle szemlélet ütközéséből is csak a falu kerülhet ki nyertesként – zárta a beszélgetést Kolenkó Gábor.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése