Arnót

Arra a kérdésre, hogy mi a közös Bodrogkisfalud és Arnót között, a legtöbben, már csak a markáns tájegységi különbségek miatt sem tudnának hasonlóságot felmutató azonosságokat találni. Nem úgy, mint Kolenkó Gábor, akinek az életében mindkét falu nagyon fontos szerepet játszott, illetve játszik, hiszen az egyik településben a szülőfaluját, a másikban igazi otthonát szereti. Utóbbiban azt a települést, ahol közszolgálati tevékenysége elismeréseként több ciklusban is bizalmat szavazott neki a lakosság. Őseit jó szívvel emlegeti.

– Apám mozdonyvezetőként, majd műszaki ellenőrként dolgozott a vasútnál, és mint a rendhez, rendszerességhez szokott ember, a gyermekeit is a becsületes helytállásra nevelte. Öcsém a tarcali pincészetnél, nővérem az egészségügyben találta meg azt, ami számára mindig is több volt, mint egyszerű foglalkozás. Középiskolába Abaújszántóra jártam a Mezőgazdasági Technikumba, majd ezerkilencszázhatvankilencben a tanácsakadémia hallgatója lettem, ezerkilencszázhetvenöttől pedig különbözetit tettem az Államigazgatási Főiskolán. Számomra a nehezebben járható út adatott meg, vagyis munka mellett tanultam.

– Mikor került az államigazgatás közelébe?

– Több mint harminc évvel ezelőtt titkársági előadóként kezdtem, majd főelőadó lettem. Szerencsről vissza, Bodrogkisfaludra vitt az utam. Itt néhány mondat erejéig elidőznék, hogy elmondhassam, ezerkilencszázhetvenben kötöttünk házasságot a szomszéd községből való Juhász Máriával. Szegiben rendezkedtünk be, úgy, hogy lakást vettünk. Az élet azonban onnan elszólított minket, ugyanis a Miskolci Járási Hivatalhoz hívtak revizornak és én el is vállaltam. Tetszett a munka, jól éreztem ott magam, ma is életem egyik fontos, sok tapasztalatot adó félévének tekintem azt az időszakot, mert segítőkész, jóindulatú szakemberek pallérozgatták a pályámat.

– Eszerint ennek ellenére rövidesen tovább lépett.

– Csábított egy nagyobb feladat, amit el is vállaltam, és ezzel a megye legfiatalabb vb-titkára lettem, s ezt a munkakört töltöttem be a rendszerváltásig, amikor viszont polgármesternek választottak. Ezt tiszteletdíjasként vállaltam, havi tízezer forintért dolgoztam. Mint nyakas hegyaljai férfi megmutattam magamnak is, másoknak is, hogy a kenyérkereső elfoglaltságom mellett sem fáraszt a közösségért végzett munka, kivált, ha azt a választók értékelik is. Visszatérve a családhoz, mára gyermekeink is felnőtt, önálló életüket élik, a nagyobbik Chainbridge-ben végzett, a kisebbik bölcsészhallgató. Az életünket itt rendeztük be Arnóton, ezerkilencszázhetvenkettőben építettük fel az otthonunkat.

– Mi változott a család körül idekerülésük óta?

– Ha a falura gondol, óriási a változás. Amikor vb-titkár lettem, 1010-en laktunk Arnóton és mára 2650-re emelkedett az itt élők száma. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején hihetetlen méretű telefonhálózat bővítés történt, aztán a gázfejlesztés következett 1990–91-ben. A csatornahálózatra 1995 januárjától lehet rácsatlakozni. Gyakorlatilag Arnót felkészülten várja azokat a tőkeerős hazai és külföldi befektetőket, akik ipartelepítési szándékkal keresik meg az észak-kelet magyarországi településeket. Jószerivel már csak az utak állapotának javítása maradt hátra, de őszintén reméljük ez sem húzódik sokáig. Vannak terveink egy új községi központ kialakítására, ami eltér a hagyományostól, nem a községháza, iskola, templom, orvosi rendelő által közrezárt területtel azonos. Az új iskola közelében olyan falufórum megteremtésére nyílik lehetőség, amit szeretnénk megragadni. Az új községi park a millenniumi emlékművel jelentős zöld szigetként egyúttal az arnótiak pihenőhelye lesz. Aztán pedig hasonló parkokat építünk a település több pontján, a főút mellett és a belső utcákban is. Ez úgy érzem egy kicsit megadja majd Arnót arculatát, amely most nem egységes, már csak azért sem, mert a régi házakat még 1200, a maiakat pedig mindössze 205 négyszögöles telekre építették. Ezek már csak részletkérdések a fejlesztések egészéhez képest. Arnót a számomra nagyon fontos már jó ideje, és ha bárhonnan hazafelé tartok, a körforgalomból bevezető út elején minden alkalommal egy sajátos, megmagyarázhatatlan érzés fog el, amilyen régebben csak a szülőfalum határában érintett meg.

– Arnótra nagyon sok miskolci család költözött ki az utóbbi évtizedekben, akik itt a nyugalmasabb élet feltételeit kívánták megtalálni a nagyváros közelségében, ahol életük egy részét leélték, és élvezhették a városi szintű szolgáltatásokat.

– A legnehezebb ennek az összhangját megtalálni. Élnek köztünk szerencsére olyan arnótiak, akik az ünnepek előtt még mindig kötelességüknek érzik a házuk előtti útszakasz felsöprését is, nem csak a járda és az árok rendbe hozását. A sokféle szemlélet ütközéséből is csak a falu kerülhet ki nyertesként – zárta a beszélgetést Kolenkó Gábor.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)