Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Karácsony Sándor
Polgármester,
Nagyszekeres
A Szamosközben fekvő Nagyszekeres életében mérföldkőnek számít a 2000. év. Hamarosan címere lesz a településnek, amely szimbolizálja majd a múltat és a mostani életet. Az önkormányzat a közelmúltban úgy határozott, hogy július utolsó vasárnapján falunapot rendeznek, majális jelleggel. Hagyományteremtésről van szó, ezen túl minden év júliusának utolsó vasárnapja falunap lesz. Ugyancsak ebben az évben új helyre szeretne költözni a polgármesteri hivatal, korszerűbb, kényelmesebb körülmények között intézhetik majd az itt élők ügyes-bajos dolgait. A csendes, szimpatikus szatmári települést a jó nevű polgármester, Karácsony Sándor mutatta be.
A település jellegzetessége, mondhatni színfoltja a műemlék református templom és a kis búvó patak, a Gögő-Szenke. Pár évtizede még fürödtek és halásztak a patakban, a patak még él és élni akar, csak központi támogatással rehabilitálni kellene, ráférne egy kotrás, tisztítás. A főút a három nagy kanyarjával olyan mint egy nagy ostorcsapás. Meleg szívű, vendégszerető, tipikus szatmári emberek lakják a települést.
A falu krónikájában ez olvasható:
„A község a Szamosközben fekszik. A település lakói a középkorban királyi szolgák voltak, akik szekerezéssel, fuvarozással foglalkoztak. Ennek emlékét őrzi a helynév, amelynek Nagy előtagja a Kisszekerestől való megkülönböztetést szolgálja. Legelső földesurai a Szekeressy család tagjai voltak. Mellettük birtokrésszel rendelkezett a Kölcsey, Ujhelyi és Domahidy család is. 1460-tól tulajdont szereztek benne a Károlyiak, később a Bornemisszák. A szomszédos Kisszekeres mellett a falut 1849 után birtokolta Haynau is.
A XX. század első évtizedeiben körjegyzőségi székhely volt. 1920 körül építették ki a Nagyszekeres–Tiszabecs közötti törvényhatósági műutat. A település jellege: a Szatmári-síkságon fekszik, a Gögő-patak partján települt község. Szalagtelkei soros elrendezésűek. Az 1970-es árvíz nagy részét lerombolta. A helyreállítás során a házakat újjáépítették és a település képe megváltozott. Református temploma műemlék, 1500 után épülhetett. Olyan vízi erődtemplomnak épült a Gögő-Szenke patakok által közbezárt mesterséges szigetre, mint amilyen a közeli Császló temploma. Valaha fahíd vezetett a szigetre, s a XVIII. századig csak ezen át lehetett megközelíteni. Ekkor még a szigetet is valamiféle palánk vette körül.”
A megyénket az 1998-as állapotoknak megfelelően bemutató kiadványban ez áll:
„Polgármester: Karácsony Sándor, független. Körjegyző: dr. Rozsályi Sándor. A képviselő-testület tagjai: Károly Gyuláné, Kovács József, Mester László, Pálur Endre, Papp János, Sira Tihamér, Szücs József. A község Fehérgyarmat vonzáskörébe tartozik. 570 fős lakónépessége 205 lakásban élt 1998 elején. A település népessége alig észrevehetően gyarapodik. Az 1997. év során 10 gyermek született és 6 haláleset történt. A lakások száma egy év alatt hárommal gyarapodott. A lakásállomány 81,5 százaléka vezetékes vízzel ellátott, azonban közcsatorna hálózat nincs. Vezetékes gázt viszont már 102 háztartásban használnak. A távbeszélő-fővonalak száma 104. Az egészségügyi alapellátást egy háziorvos végzi. Óvoda, idősek klubja nincs a községben. A 172 általános iskolai tanuló oktatása 8 osztályteremben folyik és a tanulók 96 százaléka napközis ellátásban részesül. Az oktató-nevelő munkát 16 pedagógus látja el. A kereskedelmi ellátásban 4 üzlet – ebből 3 élelmiszer-jellegű – és 4 vendéglátóhely üzemel. A település 18 vállalkozás székhelye, melyből 3 kft., egy szövetkezet, 14 pedig egyéni vállalkozás.”
A könyvsorozat krónikása még hozzá teheti: Nagyszekerest vasút köti össze a világgal. Sőt, a polgármesteri hivatal is a Vasút utcán található. A Mátészalka-Zajta közti vasútvonal húzódik itt. Sajnos, ez a vonalszakasz is szerepel a megszüntetendő vonalszakaszok listáján. Döntés még nincs, de lehet, hogy pár év múlva a talpfák közt buján tenyészik majd a gaz. Bár ne így lenne!
A körjegyzőséghez négy település tartozik. A rendszerváltás utáni első szabad választások óta Karácsony Sándor Nagyszekeres polgármestere. Az utóbbi tíz évben többek közt gázt, telefont kapott a település, járdák épültek, az utak szilárd burkolatot kaptak. Falugazdász állt munkába. Nagy itt a munkanélküliség, a további fejlődéshez jelentős pályázati pénz kell. Pályázati pénzből szeretnék megvenni közcélra a volt tsz-irodát. Az önkormányzat venne egy nagy tárolót, hogy a termelők szezon után jobb áron tudják eladni termékeiket. Gyógyszertár megnyitását és egy traktor megvásárlását is tervezik erre az évre.
Karácsony Sándor itt született, géplakatos-hegesztő a szakmája, levelezőn érettségizett. A helyi tanácson gazdálkodási előadóként dolgozott. Családi vállalkozásban (főleg a felesége) hangulatos presszót üzemeltet. Két felnőtt gyerekük, egy unokájuk van. A polgármester a helyi sportkör elnöke, szabadidejében kikapcsolódik a focisták között.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése