Németh Lászlóné

Zászlóanya,

Nagyszekeres

szszn_12-110_nemeth_laszlone.jpgTisztelik, becsülik a falu lakói, s adnak a véleményére. A több évtizedes közéleti munka által nemcsak ismertté, hanem egyszersmind a falu mindennapjainak részévé vált Ida néni. Így nyilatkozik Nagyszekeres első embere Karácsony Sándor polgármester Németh Lászlónéról, arról az asszonyról, aki 2000-ben mint a község elismert polgára zászlóanyaként működött közre a millenniumi zászló átadása alkalmából rendezett ünnepségen.

Egy kellemes tavaszi délutánon érkezem első találkozásunk helyszínére, Németh Lászlóné nagyszekeresi házába. A gyönyörűen felújított főtér szomszédságában találom rendezett, virágokkal díszített portáját. Az udvaron néhány éves kisgyermek játszik, majd látva érkezésem a házba siet, s jelzi jöttömet. Hamar kiderül, az egyik helybeli unoka ő, aki szívesen tölti a délutánokat a nagymamánál.

– Mindig ráérek, ha az unokákra kell vigyázni. Ilyenkor semmi nem sürgős, semmi nem fontos csak ők – válaszol barátságosan a fel sem tett kérdésre.

A beszélgetés során kiderül, László és Szabolcs fia után négy unokája van a hatvannégy éves asszonynak. Kettő Sóskúton él, így velük a nyári vakáció alatt tölthet több időt, idősebb fia és családja azonban idehaza maradt, így teljesen természetes a mindennapi kapcsolat.

– Örülök, hogy legalább az egyik fiam itt él, fontos nekem a család. A férjemet fiatalon elvesztettem, a két gyermekünkhöz, akiket egyedül, illetve anyósomék segítségével neveltem fel, nagyon ragaszkodom. Egyébként is, manapság egyre többen döntenek a városra költözés mellett. Emlékszem, az én gyermekkoromban ötvenkét gyerek lakott az Árpád utcában. Ma mindössze négy.

Németh Lászlóné ezerkilencszázharminchétben született Nagyszekeresen földműves család első gyermekeként. Szülőfalujában végezte az egyházi iskolát, majd tanítóképzőben szerette volna folytatni tanulmányait. Az élet azonban másként akarta.

Egykori tanára ajánlásával felvették begyűjtési előadónak, s ezt a munkát 1956-ig végezte. Nem volt hálás feladat, mégsem szerzett magának ellenségeket. A begyűjtés megszűnése után munkanélküli lett, Nagyszekeres első munkanélküli embere. Egy fél év elteltével az ÁFÉSZ-irodán lett pénztáros, majd a termelőszövetkezetben ügyintéző. Közéleti munkássága már itt megkezdődött a Nőbizottság elnökeként. Az érdekképviselet, problémamegoldás mellett számos rendezvény szervezését vállalta.

Több mint húsz évig tanácstagként dolgozott Nagyszekeres lakóiért, majd 1990 és 1998 között önkormányzati képviselőként munkálkodott. Munkája során mindig szülőfaluja és az itt élő emberek érdekeit szolgálta. A második ciklusban alpolgármesterként is lehetősége nyílt bizonyítani. A jó értelemben vett lobbi, a pályázati lehetőségek megfelelő kihasználása jellemezte tevékenységét.

A kilencvenes évek elején saját portáján falusi turizmussal kezdett foglalkozni. Az évek során számos bel-, és külföldi vendég megfordult vendégházában, sokak közülük – akiket megfogott e vidék szépsége, s a vendégszeretet – visszajáró vendégek lettek, majd családi barátokká váltak (mert Ida nénivel könnyű baráti viszonyt kialakítani).

S ha már barátok, akkor nem lehetnek fizető vendégek, csak Ida néni vendégei, így a falusi turizmus lassan megszűnt Németh Lászlóné portáján. A barátok azonban megmaradtak, akik a kis település jó hírét viszik szerte az országban. Az ezerkilencszázkilencvennyolcas helyhatósági választáson egészségügyi okok miatt már nem indult, de közéleti munkássága nem szűnt meg teljesen.

A Magyar Vöröskereszt helyi alapszervezetének titkáraként tovább végezte a munkát. A vöröskereszt központi programjain túl, de az alapelvekkel azonosulva számos helyi rendezvénnyel segítette szülőfaluja lakóit. Időseknek szervezett teadélutánokkal, adventi megemlékezésekkel színesítette a helyi programokat. Több mint két évtizedes munkáját bensőséges hangulatú, megható ünnepséggel köszönték meg a település lakói a közelmúltban, amikor úgy döntött, visszavonul a közéletből. Az olyan közösségben gondolkodó, a közérdeket magasan az egyéni érdekek fölé helyező emberek, mint Ida néni, valószínűleg soha nem tudnak igazán visszavonulni. Így természetes, mielőtt befejezzük a beszélgetést, megkérdezem, milyen terveket dédelget. Sejtésem beigazolódik, máris hozzákezd további elképzelései ismertetéséhez.

– Az évek során meglehetősen gazdag helytörténeti adattárat gyűjtöttem össze a fejemben, sokat láttam, sokat tapasztaltam, és most szeretném ezt másokkal is megosztani. Menyem biztatására hamarosan hozzálátok az elmúlt mintegy öt évtized megírásához. Öt évtized, ahogy én látom. Biztosan találnak majd benne használható adatokat a helytörténet, a helyi szokások vagy a hagyományok iránt érdeklődők, de elsősorban azt szeretném, hogy a mai ember tanuljon valamit a leírtakból. A régiek emberségéből, a rokoni kapcsolatok ápolásából, a közösségi gondolkodásból.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése