Nyíregyháza

Beszterecen, mintegy félszáz évvel ezelőtt, szinte minden ötödik házban Kántorok laktak. Közeli és távoli rokonok. Sokan őrizték a János-ággal, a dédapával való rokonságot. Zoltán is szívesen emlékszik a besztereci estékre, amikor a nagy család együtt bogozgatta a rokonsági fokokat sokadíziglen. A szabadságharc után vitte a sors a dédapát, Jánost Nyírtétről Beszterecre, s az eltelt száz év alatt begyökeresedtek a faluba. A „világ végéből” Beszterec számukra a világ közepe lett. Papp Borbálával kötött házasságából két fiú, József és Menyhért, és három lány született.

A családi hagyomány szerint a jobbágyfelszabadításkor hét hold földet kaptak, ezt a fiúk örökölték. A nagyapa, József és felesége a kemecsei Szitha Anna nagy családot neveltek fel. Az I. világháborúban egyszerre négy fiuk harcolt. Albert és József hősi halált haltak − mindkettőjüknek családja volt. Jánost vitézzé avatták, és ezért földet kapott. István és Imre a szülőkkel együtt az ősi földön gazdálkodtak.

A mama halála után asszony kellett a házhoz. 1928 elején István feleségül vette Gégényből Mártha Irént, s december 29-én megszületett első fiuk, Zoltán. Két évvel később Eleonóra, majd kilenc év múlva Pisti öccsük. A családdal együtt élt Imre nagybácsi, ki nem nősült meg. Csodálatra méltó az erőfeszítés, ahogy a húszas évektől gyarapítani igyekeztek a földet. Sok munkával, lemondással. Házuk még alacsony, nádfedeles volt, s Zoltán feje a mestergerendáig ért, de a hatalmas modern istálló − telis-tele szebbnél szebb állatokkal − az egész család büszkesége volt.

Az elemi iskola öt osztálya után Dombrádra átjárva végezte el Zoltán a polgárit. Közbejött a háború. 1945. augusztus 6-án jött haza három hónapos csehországi fogságból, ahová mint levente került. Szeptemberben bekerült a sárospataki református tanítóképzőbe. Az itt eltöltött négy év, a pataki diákság büszke tudata meghatározó volt egész életére. A „fényes szellők” időszakában az ifjúság lelkes idealizmusa vezette egy aktív osztály- és kollégiumi közösségbe.

1949 tavaszán szülői beleegyezés nélkül − régi vágya szerint − jelentkezett katonatiszti iskolára. Katonaként érettségizett, majd felvették a hadtáptiszti iskola pénzügyi szakára Budapestre. Avatására mégsem került sor, mert 1950-et írtak és kulákfiú lett. Így egy évet közlegényként kellett szolgálnia. A szép remények után a teljes kilátástalanság időszaka volt ez. Szülei a még megmaradt földjüket is „önként” felajánlották az államnak. Otthagyták Beszterecet, Nyíregyházára költöztek az őket sújtó beszolgáltatás elől.

Zoltán leszerelés után Sényő községben helyezkedett el általános iskolai óraadóként. Szerencse, hogy pedagógushiány volt, így a származását nem firtatták. Feleségül vette az itt tanító Nagy Anna Jolánt. Házasságukból egyetlen gyermek született, Éva.

A szép éveket megkeserítette a rendszer embertelenségéből fakadó félelemérzet, szüleik hányatottsága. Iszonyú csapás volt, hogy öccse 14 évesen egy úttörő-kiránduláson Egerben vízbe fulladt.

Mostoha albérleti viszonyok közül került Zoltán családjával együtt Gégénybe, ahol jó lakást és sok kedves rokont talált. Itt éltek, tanítottak 15 évig. Közkedvelt emberré vált. 1956-ban beválasztották a községi forradalmi tanácsba. Majd újabb csapás érte a családot. Eleonóra húgának a férjét, Szilágyi Lászlót kivégezték Nyíregyházán ’56-os cselekmények miatt. A félelmekkel ismét sokáig kellett együtt élniük.

Közben mindketten elvégezték Egerben a pedagógiai főiskolát. Zoltán mezőgazdasági ismeretek és gyakorló szakos tanár lett, neje magyar-történelmes. Ő később magyar szakon egyetemet is végzett. A lelkiismeretes tanítás mellett sokirányú kultúrmunkát is felvállaltak. Zoltán mint úttörőcsapat-vezető évről évre kirándulni, táborozni vitte a gyerekeket. Hogyan tovább?

− Én életem végéig is szívesen laktam volna Gégényben − mondja Zoltán −, de feleségem Nyíregyházára akart menni, hogy lányunk középiskolai tanulmányai alatt is együtt maradhasson a család. 1968 decemberében beköltöztünk. Pályázattal 1967-ben a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet kollégiumának vezetője lettem. Ebben a beosztásban dolgoztam huszonhárom évig. Lányunk, Éva, Debrecenben, a Kossuthon magyar-történelem szakon végzett. A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanít. Férje Szabolcsi Ferenc, a 107-esben igazgatóhelyettes.

Zoltán temperamentumából adódóan nem tud otthon ülni. Ott van a kert, jó gazdaként mindig talál munkát benne. A Richárd és Ákos unokái születésükkor ültetett diófák már szépen nőnek.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)