Horváth József

Tulajdonos-ügyvezető,

Nyíregyháza

szszb_22-66_horvath_jozsef.jpgAz ember, aki tudja, hol a helye. Egy mondattal így jellemezhető a Kurcz Bt. kisvállalkozás alapítója, tulajdonosa és ügyvezetője, aki meghatározó szerepet tölt be a családi betéti társaságban. Horváth József soha nem akart nagykereskedő lenni, s főleg nem akart a piacon már jelen lévő, illetve a később megjelenő multikkal – előre tudható végeredményű – csatákba bonyolódni. Maga a névadó, felesége nagyapja sem tett volna ilyet az ő helyében.

A megfontolt, komoly Kurcz Béla, feleségének a nagyapja, kiépített üzlethálózatot hozott létre: az ország számos településén nyitott vendéglőt. A Kurcz-birodalom a XX. század húszas éveiben, az akkori Magyarországon 13 vendéglőt üzemeltetett. S a családi birodalom üzleteiben – azok osztályba sorolásától függően – minden betérő szívesen látott vendég volt. A minőségre mi sem jellemző jobban, mint az, hogy az első osztályú éttermeikben ezüst evőeszközzel falatozhattak mindazok, akik az ottani árakat meg tudták fizetni.

Horváth József cégét 1991-ben alapította. Akkorra már túlvolt az érettségin, a felsőfokú szakmai képzéseken, a gyakorlati tapasztalatszerzésen s a nősülésen is. Felesége, Brezina Éva nemcsak a családi életben, hanem az üzleti tevékenységben is társa. Gyermekeik, Réka és Ádám belenőttek az üzleti életbe, a kiskereskedői miliőbe, mintegy biztosítva a folytatást. A nyíregyházi Húsiparnál eltöltött 15 év során megismerkedett a beruházások tervezésével és kivitelezésével egyaránt. Gödöllőre már a kellő szakmai rutin birtokában ment továbbtanulni. Gépész-üzemmérnökként nem okozott gondot neki a kereskedelmi matematika sem. A rendszerváltás csupán a lehetőséget hozta el a számára. A megvalósítás már kettőjük és a bővebb családra maradt. Több évtizedes tapasztalattal a tarsolyában mondja el, hogy az eltelt idő távlatából látható csak igazán a magán-, illetve az állami kereskedelemben dolgozók szemléletbeli különbözősége. Az utóbbi esetében szinte senkit sem érdekelt a forgalom alakulása, a vevőkör megtartása vagy éppen elvesztése stb. Neki mindezek a legfontosabbakat jelentik. Az üzlet a kölcsönös bizalomra épül. Ha az nincs, üzlet sincs.

A kisvállalkozás profilját a kezdetben a játék- és ajándékforgalmazás jelentette. Nem kevés nosztalgiával gondol vissza a sétálóutcában, a Nyírfa Áruház helyén működtetett kis boltjukra. A történelmi változások azonban nemcsak jó irányú változásokat hoztak: néhány, nem egészen tiszta „versenytárgyaláson” a saját bőrén érezhette meg azokat. A saját, Váci Mihály utcai telephelyük kínálatát 1995-ben illatszerek forgalmazásával is kibővítették. Négy évvel később a megyeszékhelyen megtelepedő multik: Metro, Tesco, Interspar és a Praktiker tovább rontották a „kicsik” esélyeit. Horváth József számára akkor az előremenekülés látszott a járható útnak. Számítása eddig bevált, hisz’ a jókor végrehajtott profilváltással időt és életet nyert.

Sok száz sorstársának nem volt ilyen szerencséje. Azok a munkahelyek, amelyeket a multinacionális cégek nagy hangon létrehoztak, sokkal többet sodortak közvetlen veszélybe. A forgalom hisztérikusan ingadozott, egyre több és több kis üzlet jelentett csődöt, mert nem érzékelték a kellő időben, hogy nem egy súlycsoportban folyik a küzdelem. Számos statisztikai adathalmazon rágta át magát, míg rájött a megoldásra. Olyan szegmenst kellett találnia, ahol még tervezhető ideig van kereslet, s a család üzleti elképzelése nem ütközik folyton-folyvást a nagykereskedelmi cégek érdekeivel. Így lett az új területük a kisállateledel-forgalmazás, és kiegészítőként a nádbútor-kereskedelem. A módszeresen végzett felkészülés eredményeként akár a hobbiállattartók extra kívánságait is tudják teljesíteni. A piacon dúló komoly árversenyben a korábban kialakult vevőkörre, a minőségi beszállítókra s nem utolsósorban saját szakértelmükre, rutinjukra támaszkodhatnak.

A Kurcz Bt. nádbútorkínálatát a felesége alakította ki. Erre a speciális területre még külön is felkészült, hisz lányukkal együtt, a lakberendezés iránt érdeklődnek. Valamelyest itt is igaz, amit még a játékforgalmazás terén tapasztaltak: a termékek szezonálisak, a típusok rövid idő alatt futnak ki, a gyereklétszám egyre csökken. S a mai tizenéveseket inkább az elektronika érdekli… Így aztán az örök divatnak számító nádbútorokból hoznak Távol-Keletről különlegeset és drágát, egyszerűbbet és olcsóbbat egyaránt.

Horváth József joggal pályázhatna az örök optimista kitüntető címére, hisz’ minden eddigi nehézség során megkereste, s így meg is találta az abból kivezető utat. Leányuk férjének az üzletben biztosított munkahelyet, és ő szívesen is dolgozik ezen a területen.

A „nagyapa” pedig dédelgetheti a család ez idáig egyetlen unokáját, a nemsokára hároméves Rolandot. S bízik abban, a családi összetartozást is szimbolizáló kisvállalkozások túlélik a nehézségeket.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 22. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése