Hegedűs Csaba

Kabay-díjas igazgató,

Nyíregyháza  

szszb 23 tk Hegedűs Csaba.jpgEgyszerű, de nem hétköznapi ember riportalanyunk. Minden bizonnyal így gondolta ezt Katona Kálmán – egykori miniszter is –, akinek a kinevezését követő első vidéki útja a szakmailag nagyra becsült kollégához vezetett. A fényképről ránk mosolygó országos vezető mellett ülő, komolyabb urat akár az apjának is tekinthetnénk.

Egy sajószentpéteri borospincében született a háború vége felé, ahová a család menekült. Édesapja hentes és mészáros volt. Anyai ágról a két világháború közötti időben jól ismert politikus, Paulusz Márton dédunokája. Az embereken való segítés „jutalma” a hatalom részéről a hétgyermekes család számára az osztályidegen címke volt.

Hegedűs Csaba Debrecenben, a Gépipari és Híradásipari Technikumban érettségizett. Az egy év munka, két év katonaság után, 1971-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Tanulóévei alatt végig pincérként dolgozott. Diplomájával a kezében érkezett vissza szeretett városába, Nyíregyházára, ahol a KPM Közúti Igazgatóságnál helyezkedett el. A mai nevén Magyar Közút Kht. állományában 36 évig, 2007-ben történt nyugdíjazásáig dolgozott. „Végigjártam az összes szakmai területet: voltam csoportvezető, osztályvezető, főmérnök, és mintegy 15 évig igazgató” – írja visszaemlékezésében. A közlekedés minden résztvevőjét érintő forgalomtechnikai terület tudnivalóiban mélyedt el igazán. Számára is furcsa emlék az akkori egy darab „rendőrlámpa”, ami a megyeszékhely forgalmát irányította. Manapság az ilyen rendeltetésű berendezések száma évente sokkal emelkedik.

Hegedűs Csabának országosan is jelentős szerep jutott a gyalogos-átkelőhelyek megvilágításának elméleti és gyakorlati problémáinak megoldásában. Méltán lehet büszke arra, hogy a modern közúti jelzések (fényvisszaverő közlekedési jelzőtáblák, felfestések stb.) elterjesztését a hőskorszaktól kezdődően végigcsinálta. A motorizáció növekedésével a közúthálózat fejlesztése nagy kihívás volt a számára is. Az állami hálózatban végrehajtott fejlesztéseket a vállalat irányításával valósították meg. Kiemelt munkájának tartja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében meglévő határátkelőhelyek rekonstrukcióját, amely az ő szakmai területét érintő feladatokra vonatkozott. Visszagondolva büszkén említi meg azt, hogy a záhonyi hídrekonstrukció befejezését követő ünnepségen öt miniszter is a tiszteletét tette. A városi átkelési útszakaszok, elkerülő utak, felüljárók megépítése nemcsak közlekedési szempontból jelentettek pozitív változásokat, de az érintett területek képe, üzleti élete is megváltozott. Ez az állítás igaz Nyíregyházára, Nyírbátorra, Kisvárdára, Vásárosnaményra és Mátészalkára is. A közúti csomópontok korszerűsítése révén javult a katasztrófahelyzetek elhárításának gyorsasága is. Sokszor éjszakákon át dolgozott munkatársaival egy-egy veszélyhelyzet okozta probléma megoldásán. A felső vezetés is elismerte a megyei „közutasok” teljesítményét. A neki adott kitüntetések a kollektíva munkájának a dicséretét is jelentették. Hegedűs Csaba így büszke tulajdonosa a Baross Gábor-díjnak, a Széchenyi-emlékéremnek, a Magyar Köztársasági Érdemérem lovagkeresztjének, s Nyíregyháza városától 2007-ben kapott Kabay-díjnak. Szakmai tevékenysége mellett aktívan kivette a részét a sportból és a közéleti munkából is. Fiatalabb korában a szabad idejében inkább a megélhetésüket segítette elő. Később már hobbijainak hódolt. Máig tartó szerelme a tenisz. Sokáig sportegyesületi elnökként is tevékenykedett a Szabolcsi Építők Sportegyesületénél. A Közlekedéstudományi Egyesület tagjaként hosszú éveken át szervezte a területéhez tartozó szakcsoportok munkáját. Nyugdíjasként sem tétlenkedik. Kertészkedik, s a fazekasság fortélyaival ismerkedik. Ámulattal és csodálattal tölti el, hogy keze munkájának eredményeként szép tárgy születik. Mindenekfelett az olvasás a szenvedélye, egy kisebb könyvgyűjteménnyel is rendelkezik. Nyugdíjas éveiben szeretné bepótolni a számára mindenképpen fontos kötetek elolvasását, bár e téren még vannak hiányosságai – vallja önkritikusan. Felesége, Szabó Györgyike könyvtáros, aki biztosította a családi hátteret a számára. Nevelte a gyerekeiket, s ma már az unokák gondozásából is kiveszi a részét. Első fiúk, Csaba mérnök. A Hídépítő ZRT. igazgatója. Öccse, dr. Hegedűs Zoltán a Honvédelmi Minisztérium Nemzetközi Főosztályán dolgozik vezetői beosztásban. A család legfiatalabb férfitagja, Hegedűs Márton informatikus. A MIKROSEC cég műszaki igazgatója. Napjainkban a nagyszülők két unokát dédelgethetnek: Dórát és Emesét, akik 2005-ben születtek.

Hegedűs Csaba, nyugdíjas igazgató visszaemlékezésében – életét összegezve – így ír: „Engem az Isten mindig a tenyerén hordott, hiszen kiváló családdal és kiváló munkatársakkal áldott meg. Hálásan gondolok küzdelmes életű szüleimre és a jó testvérekre.”

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 23. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése