Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Torgyán József
Az FKGP országos elnöke, országgyűlési képviselő,
Budapest
Hazaszeretete, magyarságtudata közismert. Azt is tudjuk róla, hogy szülőföldjéhez, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez ma is ezer szállal kötődik. Egy mátészalkai polgár ezt mondta róla 1997 tavaszán: Történjék ezután bármi, annyi szent: Torgyán József beírta nevét a magyar történelembe. Beírta, hiszen a korábbi évtizedekhez képest mást és jobbat akar. Elsősorban a vidékiek, a földet művelők, a hátrányos helyzetűek érdekében tevékenykedik. Sokoldalú, érdekes ember. Naponta halljuk, olvassuk nyilatkozatait. De vajon tudja-e a kedves olvasó, hogy Torgyán József elvégezte a Zeneművészeti Főiskolát, a hegedű tanszéken tanult? Talán túlzás nélkül elmondható: aki koptatta e főiskola padjait, abban művészlélek lakozik, fellelhetők benne a lélek érzékeny húrjai.
Vajon ismerjük-e eléggé Torgyán Józsefet? Honnan indult, hová tart ő? Ez a könyvrészlet erre próbál választ adni. Szegényebb lenne nélküle a megyénket bemutató könyvsorozat. A rövidített életrajzát az alábbiakban közöljük:
1932. november 16-án született Mátészalkán. A középiskolai tanulmányaival párhuzamosan végezte a Zeneművészeti Főiskola hegedű tanszakát. 1951 és 1955 között az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán tanult, ahol a Jogelméleti Tudományos Diákkör elnöke volt. 1956 márciusában ügyvédjelölt lett, de az ’56-os forradalom és szabadságharcban való aktív részvétele miatt büntetőeljárást indítottak ellene. 1957-től 1990-ig ügyvéd Budapesten, az Ügyvédi Kamarába visszavették, de a politikai perektől eltiltották. Közel négy évtizede él boldog családi életet feleségével, Torgyán Józsefné Cseh Mária asszonnyal. Házasságukból egy gyerek született. A Független Kisgazdapárt Újpesti Szervezetébe 1956. október 29-én lépett be, majd 1988 végén bekapcsolódott az újjászerveződő FKGP munkájába és 1989 tavaszától szakértőként képviselte a Független Kisgazdapártot az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain. Az 1990-es országgyűlési képviselői választásokon az FKGP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei listájáról került az Országgyűlésbe, ahol frakcióvezetővé választották. 1991. június 29-től a párt országos elnöke. Az 1994-es országgyűlési választások alkalmával a választók bizalmuk jeléül ismét képviselővé választották. A Független Kisgazdapárt országos elnökeként frakcióvezetői minőségében irányítja a Kisgazda-frakció munkáját. Politikai munkásságát több, kiemelkedően fontos tanulmány fémjelzi. Ezek közül a legjelentősebbek az 1995. november 11-én megjelent Hazánk holnap című elméleti írás és az Alternatív gazdasági program, valamint az 1996 augusztusában kiadott Magyarság sorskérdései című munkája.
Egy beszédét kissé rövidítve közöljük:
Hazánk legtöbbet szenvedett térsége szülőföldem, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Egyaránt megtépázták a történelem viharai és a trianoni békediktátumból fakadó elszigeteltsége. E térség tovább nem halasztható, és megoldásra váró helyzetét már az is felismeri, aki veszi a fáradságot és az országot nyugattól keletig végigjárja. Ahogy távolodunk nyugattól, úgy szegényedik el a vidék. Debrecen után már nyomasztóvá válik a szegénység. Aki pedig a szülővárosomon, Mátészalkán is túlmerészkedik, megérti a legősibb, legvallásosabb, a magyarság ügyéért mindig halált megvető bátorsággal kiálló és tömegeiben nagy szegénységben élő nép jajkiáltását. Mátészalkán túl már az Isten is megszűnik! S valóban, az e térségben élők döntő többségének ma már az egykori mátészalkai feketevonaton utazni is elérhetetlen vágyálomnak tűnik.
Gyökeres változásokra van tehát szükség. Nem állítom, hogy kevésbé fontos lenne az Ormánság iskoláinak megmentése, látni kell, hogy nem csak ezt a megyét, az egész országot tették tönkre. A mára kialakult általános mezőgazdasági válsághelyzet nemcsak azért elkeserítő, mert elkerülhető lett volna és éppen azt az ágazatot érinti, amely húzóágazat is lehetett volna, hanem mindenekelőtt azért, mert a nemzetmegtartó erőt sújtja. A szülőföldemet azért kell mindent megelőző fontosságúvá rangsorolnom, mert Magyarország nemcsak a Nyugat, hanem a Kelet kapuja is. Különleges adó- és vámkonstrukciókat biztosító övezeteket és ipari parkokat kell kialakítani szülőföldemen. A megye egészének különleges státusát kellene megteremteni. A vidék talpra állításának azért is kiemelkedő a jelentősége, mert az ország négyötöde vidéken lakik. A vidék és a vele ezer szállal összekapcsolódó mezőgazdaság kérdéseinek haladéktalan rendbetételét el kell kezdeni. A programunk nem valósítható meg a vidéki gyerekek tömegeinek esélyegyenlőtlensége elleni harc nélkül, melynek eszköztárába az egyházi iskolák, az egyházak és az egyházi kollégiumok támogatását azért tartjuk fontosnak.
Ez a megye nemzetmegtartó erő. Esze Tamás talpasai, azok a kurucok, akik sosem váltak labancokká, ők Magyarországot fogják jelenteni akkor is, amikor a negyedik évezred küszöbére érünk. Ezért kell e megyének a különleges gyorsaságú fejlődését biztosítani.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Hasonló
Dr. Szórádi Sándor
Dr. Szeifert Gyula
Czibere Károly
Dr. Kapolyi László
Lezsák Sándor
Dr. Dudás Ferenc
Dr. Szórádi Sándor
Dr. Ináncsy Miklós
Dr. Molnár József
Bodó Sándor
Juhász Ferenc
Princz Oszkár
Rigó Zoltán
Kálnoki Kis Sándor
Horváth Kálmán
Szikora Tamás
Szakály György
Serafin József
Lakner Zoltán
Dr. Hegedüs Csaba
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése