Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Birta Sándor
Országgyűlési képviselő, polgármester,
Nyírbogát
A nyírbogáti polgárok komfortérzete jó lehet. Az alapellátás, az infrastruktúra átlagon felülinek mondható. Ha az ide látogató, elfogulatlan idegen tesz egy nagy sétát, azt tapasztalja, hogy korszerű közintézmények, takaros házak, pompás otthonok vannak ebben a nagyközségben. A környezetre, a földrajzi helyzetre sem lehet különösebb panasz, hiszen szép erdők ölelik körül a települést, az ősi tavak, vadvizek maradványa szemet gyönyörködtet. Vadban is gazdag megyénknek ez a tenyérnyi tája. A szélrózsa minden irányába el lehet innen jutni személygépkocsin, buszon és vonaton. Arról is híres ez a település, hogy itt a lakosság létszámához képest sok a kisiparos, a vállalkozó.
Talán azért is, mert az önkormányzat vállalkozásbarát. Az egyik sikerkovács, a polgármester Birta Sándor. Talán nem nyelvtani képzavar, inkább szójáték, hogy a nevét nem fontos múlt időbe tenni. Jelen időben is bírja a sok munkát, a társadalmi megbízatásokat.
Íme a felsorolás, amely talán nem is teljes: országgyűlési képviselő a környékbeli 26 településen, tagja a megyei közgyűlésnek, megyei és helyi sportvezető… Keménykötésű, sokat mozgó férfi, bizonyára ezért tud megbirkózni ennyi feladattal.
Helyi születésű, ezer szállal kötődik a szabolcsi emberekhez, a szabolcsi homokhoz. A nagyapja Birta Sándor névre hallgatott, az apja és az egyik fia szintén ezt a nevet viseli.
Nos, nézzük, hogy ez a jó nevű, Birták által is lakott település milyen múlttal rendelkezik. Fábián Károly írta meg a helység történetét, amelyben többek közt ez olvasható: „Bogát Árpád és Zsolt vezérek idejében szintén magyar vezér volt. Az 1055-i okmányok szerint Somogyban rendelkezett birtokkal. A község nevét írásban először 1310-ben említik, amikor is több községet a Báthori család kapott meg… A Debrecen felől Nyírbátor-Mátészalka-Beregszász felé közlekedő postakocsinak állomása volt itt a tsz zöldségesboltja helyén… Már 1738-ban sok almát termesztettek itt és az almának olyan tárolóvermet készíttettek, amit másutt sehol… 1948-ban megalakult az első szövetkezet… 1960. február 4-én egyesült a Rákóczi, az Új Élet és a Béke Tsz.”
A gazdag életút dióhéjban. 1947-ben született Nyírbogáton. A nyíregyházi pénzügyi technikumban érettségizett 1966-ban. A Mezőgép Vállalat nyírbátori gyáregységében kezdte a munkaviszonyát, a jó hírű vasas üzemben szerzett szakmai és emberi tapasztalatokat. Sorkatonaként háromszor kapta meg a Kiváló Katona címet, őrmesterként szerelt le 1969-ben. 1969-ben és 1970-ben a jól ismert debreceni NB II-es futballcsapatban játszott. Másfél évtizedig, 1970 és 1985 közt pénzügyi szakemberként dolgozott. Előbb az OTP nyírbátori fiókjánál, aztán a baktalórántházi fiók vezetését bízták rá. 1983-ban Kiváló Pénzügyi Dolgozó kitüntetést kapott. 1971-ben nősült, felesége szintén helybéli, most a művelődési ház igazgatójaként dolgozik. Az idősebb fiuk, vagyis IV. Sándor közgazdászként a megyei rendőr-főkapitányságon dolgozik, a kisebb fiú, Gergő vállalkozó.
Birta Sándor 1985-ben hazajött tanácselnöknek. Immár 12 éve áll a település élén. Itthon is focizott, kézilabdázott, majd edzősködött. Egy évig a kultúrház-igazgatói tisztséget is betöltötte, másodállásban.
Ez idő alatt is jól működött a színjátszó csoport és a tánccsoport. A rendszerváltás után polgármesternek választották. Szerénykedett, amikor azt mondta, hogy a nagyközség már a 70-es évek elején dinamikus fejlődésnek indult, ezerkilencszáznyolcvanöt után az ő irányítása alatt csak meggyorsították a fejlődést.
A megyében elsők közt itt épült egészségügyi központ. Portalanították az utakat, eljött ide a gáz- és vízvezeték, az Istvántanyára még egy bekötőutat építettek. E könyv készítése közben feljegyezheti a krónikás, hogy új tornacsarnok és kerékpárút épül a településen. Pályázat útján most utalt át 3,5 millió forintot a Népjóléti Minisztérium, ennek felhasználásával bővítik az idősek napközi otthonát. Nem kevesebb mint 170-180 vállalkozó működik Bogáton. Az önkormányzat nem vetett ki rájuk helyi adót. Ám sok vállalkozó különböző módon hozzájárul a település fejlődéséhez.
Birta Sándort ezerkilencszázkilencvennégyben 26 településen megválasztották országgyűlési képviselőnek. Azóta átlagon felüli mértékben fejlődtek ezek települések. Kövesutak, különböző vezetékek, iskolabuszok emlékeztetnek a fejlődésre. A közelmúltban pedig korszerű esetkocsit kapott a mentőszolgálat, ezzel 20 településen javult a betegellátás. A magyar-román határon, Vállaj közelében hamarosan határátkelőhelyet nyitnak − a képviselő úr közbenjárásával.
Helyi, megyei és országos politikusként nagy gondot fordít az emberi kapcsolatok ápolására. Az NB I B-ben kézilabdabíró, a megyei kézilabda-szövetség elnöke, az összes sportágban a megyei szövetségek elnöke is. Mindezt jól bírja…
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése