Dr. Rizsák Ildikó

Családorvos,

Nyírbogát

szszb_10-192_dr_rizsak_ildiko.jpgÉrpatak általános iskolájából indult, a nyíregyházi Kölcseyben folytatta, egészségügyi szakközépiskolás lett. A nyíregyházi kórházban vett részt gyakorlaton, ami végleg megérlelte szándékát: jelentkezik az orvosira. A MÁV-nál dolgozó édesapa, s a gyerekeket nevelő édesanya nagy örömmel fogadta lányuk eredményeit, családalapítását. Bátyja vállalkozó, férje, aki ugyancsak érpataki, dr. Simon Miklós fizikus, országgyűlési képviselő.

Nyírbogát nagyközség hirdetett körzeti orvosi állást, amit a friss diplomás orvos megpályázott. Itt szolgálati lakás várta a családot. Lányuk most már nyolcadikos lesz Nyírbátorban, ahová naponta bejár. Szinte a rendelőben nőtt fel, nagy segítséget jelentett, jelent szülőknek az, hogy önálló, sőt kész felnőttként fogadja a szüleihez fordulókat, közvetítve üzeneteket, kéréseket.

Időközben a doktornő letette általános orvosi szakvizsgáját, rendelőjében akupunktúra jártassági vizsgával végez gyógyító munkát (funkcionális megbetegedésekre vonatkozóan). Soft-lézert is igénybe vehetnek a dr. Rizsák Ildikóhoz fordulók egészségük védelmében, betegségük gyógykezeléséhez. Emellett üzemorvosként is dolgozik, egy félezernyi dolgozót foglalkoztató üzemben. Mivel ketten praktizálnak a nagyközségben, 1800 kártya illetve állampolgár tartozik a privatizált rendelőjébe.

1987-ben végzett Debrecenben, két évig a klinikán dolgozott. A település értékelte orvosát. A lakosság már harmadik ciklusban testületi taggá választotta. 1998 októberétől tagja a Megyei Közgyűlésnek. A Gazdasági és Vagyonbizottság alelnöke, de dolgozik az Ügyrendi és jogi bizottságban is.

– Úgy gondoltam, hogy a szakmámat a mindennapokban művelem. Beiratkoztam orvos jogász képzőbe, ami szakokleveles jogi képzettséget ad, ezt a helyi testületben illetve a jogi bizottságban hasznosíthatom. S mivel az egészségügynek is az alfája és ómegája a pénz, hasznosnak véltem a gazdasági bizottságban való ténykedést. Bizonyos feltételeket ki kell elégíteni, hiába vannak egészségügyi szakdolgozók; hiába a jó szándék, ha a szükséges anyagiak hiányoznak. Gondolok itt a szociális szféra minden egyéb területére is.

Akik ismerik a Simon családot tudják, igyekeznek bekapcsolódni a falu, a térség közéletébe. Erre azonban csak úgy kerülhet sor, hogy nagyon körültekintően kell beosztania család idejét.

– Elsődlegesnek tartom a szakmámat, a munkámat Itt próbálok maximálisan helytállni. Sokat segít lányunk. Férjem nagyon-nagyon elfoglalt. Ő is olyan, ha valamit elvállal arról nem felejtkezik el, ezt legtöbbször a család közös programjai sínylik meg.

Dr. Simonné dr. Rizsák Ildikó meg tudott maradni annak az egykori szerény, kedves érpataki kislánynak, aki kellő alázattal és szorgalommal haladt előre szakmai és közéleti területen egyaránt.

– Ha az ember valamit jól és szépen akar csinálni és a munkájában megjelenik egyénisége, akkor teljesen mindegy, hogy ezt orvosként, családanyaként vagy politikusként teszi.

Nyírbogát képviselő-testülete tagjaként az egész falu érdekében fogalmazza meg gondolatait, amikor van mondanivalója. Három hölgy tagja van a testületnek, s ez mindenképpen változatosabbá, színesebbé, a szociális témák iránt fogékonyabbá teszi a település irányítóinak döntéseit. Hasonlóan egyszerűen, józan paraszti észre hagyatkozva egy adott szemlélettel összefüggésben mondja el véleményét a megyei közgyűlésben, illetve a bizottságokban. Azt is megfogalmazta, hogy az adott közeg nagyban befolyásolja az elmondottak hatékonyságát. Mivel privatizálták a rendelőt, valójában a jelenlegi körülményekben ott van saját erőfeszítésük, anyagi áldozatuk. Azzal viszont, hogy megteremtették a gyógyítás színvonalas feltételeit, mindenképpen kivívták az itt élők elismerését.

– Nem mindegy nekem, hogy hol élem le az életem. Nem mindegy a betegnek, aki odajön. Azért fogok harcolni, és asztalra csapni, ha kell, hogy mi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, s mi itt egy kis településen ugyanolyan jogokkal és ugyanolyan lehetőségekkel élhessünk, mint Budapesten vagy a Dunántúlon. Ez betegeink joga is. Nekem pedig mint orvosnak kötelességem, ugyanakkor létérdekem volt a rendelő felszerelése.

Egy település lakói akkor hiszik el egy bekerültről, hogy itt akar élni közöttük, amikor saját otthon építésébe kezd. Simonéknak most minden pénze, minden ideje az építkezésre fordíttatik.

– Én szeretek ilyen pici kis mezítlábas körzeti orvos lenni. Ez az első munkahelyem. Tudom, mindenhol vannak olyanok, akikkel az ember elégedett és olyan, aki velem elégedetlen. Meg kell találni a közös hangot a település minden lakójával. Én erre törekszem.

Az eltelt évek emberi, szakmai teljesítménye alapján a falu doktor nénije lett. Megismerték, megszerették. Érthető, hogy ilyen közegben szívesen dolgozik az ember, a kis- és a nagyobb közösség érdekében.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése