Kisvárda

A választások előtt, 1998-ban, így kezdte a bemutatkozását az ifjú politikus: „Borkó Károly, kertészmérnök vagyok. Őseim a Rétközben éltek. Én is itt születtem, itt kezdtem iskoláimat. Családommal Kisvárdán lakom. Szüleimnek sokat köszönhetek. Tőlük örököltem a természet, a föld szeretetét. Ők tanítottak meg arra is, hogy mindig hittel és kitartással végezzem a munkám.” Borkó Károly immár több mint két éve megyénk fideszes parlamenti képviselője.

Elmondása szerint már a nagyszülei is gazdálkodó emberek voltak, s mint a legtöbb szorgalmas gazdát, apai nagyapját is kulákká nyilvánították ezerkilencszázötvenháromban. „Szüleim felnőttkorban, az én megszületésem (1963) után járhattak csak technikumba. Édesapám megtapasztalta a legsötétebb Rákosi-érát, azt, hogy mivel jár, ha egy gyerek csak azért nem tanulhat tovább, mert származása az akkori rendszernek nem felel meg.” Édesapja, Borkó Tamás, mezőgazdasági főiskolát végzett, a kisvárdai Rákóczi Tsz-ben dolgozott. Édesanyja, Bedő Margit, szintén a mezőgazdaságban dolgozott. Öccsével, Tamással, közös családi vállalkozásuk van.

Károly a kisvárdai Kodály Zoltán Általános Iskolában Petró Márta tanárnő ének-zene tagozatos osztályában végezte el az első nyolc évet, ezerkilencszáznyolcvanegyben érettségizett a helyi Bessenyei György Gimnázium matematika tagozatán. Legendás osztályként tartják számon őket, s „ebben a társaságban nem volt divat hülyének lenni” – jegyzi meg az egykori diák.

A szülői háttér orientálta, hogy táj- és kertépítő mérnök legyen, a szűkebb és tágabb környezetkultúrával foglalkozzon, mert – mint mondja – „akinek a környezetében rend van, nagy valószínűséggel harmóniában él önmagával és másokkal is”. A budapesti Kertészeti Egyetemen szerzett diplomát ezerkilencszáznyolcvanhétben. Első munkahelye is a fákhoz, az erdőhöz köti, a FEFAG-nál (a mai Nyírerdő Rt.) volt környezetvédelmi előadó, majd ezerkilencszázkilencvenháromban, nagyon fiatalon főmérnök. A nyolcvanas évek végén az erdőgazdaságnál már működtek gmk-k, s ezek egyikének tagja lett, parkokban, óvodákban állították fel az általuk készített erdei bútorokat, rönkjátékokat. Jelenleg a mezőgazdasággal a családi kft.-ben vetőmagtermesztéssel, -termeltetéssel és -forgalmazással foglalkozik. Nem hanyagolja azonban el „szerelmét”, az erdőt sem, hisz jó néhány hektár saját ültetvényében igazán otthon érzi magát, felüdülést jelent számára a hatalmas szálfák és az apró csemeték között bolyongani, ha közéleti munkája néha-néha megengedi. Már a gimnáziumi évek alatt az aktív, tevékeny emberek közé tartozott: „Érdekes, mindig rám találtak, ha valami komoly szervezői munkáról volt szó”.

Vezetőként tevékenykedett a KISZ-szervezetben, legszívesebben azonban az ifjúsági klub kulturális munkáját irányította, sok kiállításnak, vetélkedőnek volt szervezője. Ezerkilencszázkilencvenkettőben volt iskolatársa, valamint Kósa Lajos – ma Debrecen polgármestere – segítségével sikerrel próbálkoztak Kisvárdán a Fidesz komolyabb szervezeti kiépítésével, amit a helyi képviselő-választások és a későbbi eredmények igazoltak is. Az ezerkilencszázkilencvennyolcas országgyűlési választásokon listás képviselőként jutott be a parlamenti honatyák közé. Programjából idéz, mely kapcsolódik egyéni tevékenységéhez is: „Ezen a vidéken sok ezren a termőföldből élnek. Alacsonyabb adókkal, hitelekkel, beruházások ösztönzésével támogatni kell a kis- és középvállalkozásokat, családi gazdaságokat. Ha a helyi vállalkozók nagyobb lehetőséget kapnak, munkahelyet tudnak teremteni a dolgozni tudó és akaró polgárok ezreinek.” Mivel listáról került a parlamentbe, úgy érzi, a megye minden polgárának gondjával illik foglalkoznia. Beszélgetésünk után is Csarodára készül, az ottani faluház névadó ünnepségén vesz részt. A megyei képviselők együttműködéséről említi: „Ha olyan célkitűzésekért szállunk síkra, amelyek mögött semmiféle politikai sandaság nem búvik meg, az itteni képviselők törekszenek az összefogásra.” Példaként említi a megyének szánt pótlólagos fejlesztési támogatás pártállás nélküli, kormányzati szándék ellenére történő megszavazását.

Borkó Károly boldog családban él. Felesége – szintén a Bessenyei György Gimnáziumban érettségizett –, dr. Varga Éva, a nyíregyházi Jósa András Kórház gyermekorvosa és infektológusa. Egy fiúgyermekük van: Károly Gusztáv, februárra várják a leányzót, már nagyon készülnek a fogadására. A képviselő úr, ha ideje engedi, mivel mindannyian szeretik a természetet, sokat sétál családjával kedvenc fái alatt az erdőben.

Beszélgetésünk végén egy, az emberi élet értelmét is meghatározó esetet említ. Fényeslitkén a millenniumi ünnepségek keretében a hét vezérre emlékezve a legidősebb férfiak és asszonyok unokáikkal hét tölgyfát és hét rózsatövet ültettek el az emlékparkban (a növényeket Borkó Károly ajándékozta): „Érződött itt az a gondolat, hogy minden generációnak meg kell becsülnie azt, amit az elődök megteremtettek, és arra kell törekednie, hogy ő is értékeket hagyjon maga után.”

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)