Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Bodzás Ferenc Árpád
Parlamenti képviselő,
Kisvárda
Ezerkilencszáznegyvenhárom március 15-én, Nyírkarászban, látta meg a napvilágot. Szülei jelzésértékűnek fogták fel a születése dátumát. Életükben azon fáradoztak, hogy fiuk kiemelkedjen a paraszti sorsból. Gyermekkorát is a faluban töltötte. A megyét is csak továbbtanulása idejére hagyta el; előbb a Sátoraljaújhelyi Mezőgazdasági Technikum, azután a Gödöllői Agrártudományi Egyetem kedvéért. Feleségét, Papp Amáliát, mint az Egri Tanárképző Főiskola hallgatóját ismerte meg. Friss diplomás, fiatal házaspárként tértek vissza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe ’65-ben. Nyírmada, Nyírjákó, Ajak téeszei után ’73-ban kerültek Kisvárdára.
Bodzás Árpád először főagronómus, majd elnök lett a Rákóczi Termelőszövetkezetben, ahol tizenkilenc évig dolgozott. Különösen a kilenc évig tartó elnöki megbízatás idején szerzett gyakorlati tapasztalatok, az emberismeret, a tárgyalókészség biztosították számára, hogy politikai és szakmai körökben egyaránt elismert, sikeres vezető legyen. Egy infarktus miatt azonban, 1992-ben leszázalékolták. A tétlenség helyett, más, kevésbé megerőltető elfoglaltságot keresett magának, így lett a földkiadó bizottság elnöke Kisvárdán és Papon. Ebben az ügyben még ma is megkeresik, de örömmel konstatálja, hogy rövidesen a végére érnek.
A mezőgazdaság átalakítása – az agrár értelmiséghez tartozván – őt is szembesítette a kérdéssel: hogyan tovább? Ő, a változás szükségességével egyetértve, de az eddig létrehozott értékekért aggódva, az Agrárszövetség mellet voksolt, melynek alapító tagja. Előbb az országos elnökség tagja, majd az országos választmány elnöke lett. A Parlamentbe is az MSZP-vel választási koalícióra lépett Agrárszövetség jelöltjeként került be – negyedmagával, az 1998-as országgyűlési képviselő választások alkalmával. A mezőgazdasági termeléstől a szövetkezetek szétesése után sem szakadt el.
Barátaival együtt egy kft.-t alakított, vízi szárnyasok tenyésztésével foglalkoznak. Így jellemzi a kilátásokat:
– Ennek a vállalkozásnak az a jellemzője, hogy egy nagyvállalat kis partnerei vagyunk. Saját bőrünkön érezzük a kisvállalkozások sorsának bizonytalanságát. Őstermelőként növénytermesztéssel is foglalkozom, de a mai körülmények között ez a tevékenység is csak nehézségek árán folytatható.
Akkor ismerkedtünk meg, amikor a városházán köszöntötték az új képviselőket. A kérdésre, hogy ő mit akar megvalósítani a négy év alatt, hamiskás mosollyal válaszolt:
– Szülőfalumban, Nyírkarászban akarok hajókikötőt létesíteni. A társaságban senkit nem zavart, hogy a Tisza légvonalban is vagy harminc kilométerre folyik onnan, hiszen tudták, hogy a tréfás kijelentés csak válasz Torgyán József 1994-es kampány beszédére, amikor Nyírjákónak sóbánya nyitását ígérte.
Ez volt az első biztató jele annak, hogy Bodzás képviselő urat nem fogja megzavarni a magas megbízatás. Így is történt. Munkáját lelkiismeretesen, kizárólag szakmai szempontok alapján végzi. Mint a területfejlesztési bizottság tagja, tisztában van azzal, hogy a mai szétzilált agrár viszonyokkal nem csatlakozhatunk az Európai Unióhoz. Törvénymódosításokkal kell megalapozni a szükséges változtatásokat, a növényvédelem törvényi szabályozása, a hulladék gazdálkodás szabályozása, a vidékfejlesztési törvény, csak szakmai előfeltétele annak, hogy gazdasági életünk felzárkózhasson a kötelező EU-szintre. Az árvíz és belvíz által okozott országos méretű probléma kezelése is óriási feladatokat jelent. Olyan szakmai kihívások ezek, ahol fölöslegesnek, sőt, károsnak érzi a pártok közötti villongásokat. Példaként a Tisza ciánszennyezését említi:
– Ha ez a mérgezés árvíz idején következik be, vagy nyáron, amikor az állatok többet érintkeznek a vízzel, sokkal nagyobb tragédia történhetett volna. Miután mi egy vízgyűjtő terület közepén vagyunk, az egész Kárpát-medencére kiterjedően kell felkészülni az ilyen eseményekre. Ebben a kérdésben, még országok között sem lehet kicsinyeskedni.
Láthatóan töpreng valamin, azután mégis csak kimondja:
– Egyébként maga a politizálás és az a stílus, ami a parlamentben eluralkodott egyáltalán nem vonz, és színvonalban nem is tartom méltónak az országgyűléshez. Miután az én tevékenységemben az ideológiai manőverek nem játszanak szerepet, a csendesebb fajtához tartozom.
Jelenleg a politizálás teljes mértékben kitölti ugyan az időmet, de a koromra való tekintettel meggondolandónak tartom, hogy meddig szabad ezzel országos szinten foglalkozni. Ebben a ciklusban még feltétlenül maradok. Feleségem lassan nyugdíjba megy. Én is nyugdíjba megyek, ha a parlamenti ciklusnak vége lesz. Két gyermeket neveltünk fel, a fiunk építőmérnök, a lányunk középiskolai tanár. A fiunk jóvoltából van két unokánk is, akik közül az egyik már iskolás. Boldogan tapasztalom a családomban is, hogy minden új nemzedék többet tud a világról. Kiegyensúlyozottan várom azt az időt, amikor a gyermekeink, unokáink sorsának segítése lesz a legfőbb dolgunk… és a legnagyobb örömünk is.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Ignéczi Zoltán
Dr. Molnár Sándor
Dr. Mezey Károly
Lakatos István
Gyüre István
Hugyina Zoltánné
Kiss-Szabó Ferenc
Toroczkai Árpádné
Szőllősi Ferenc
Dr. Láczay György
Dócs Attila
Dr. Szép Béla
Lénárt Andrásné
Nagypál Béla
Szendrei Józsefné
Vass József
Zsiros Imre
Hugyina Zoltán
Pataky László
Lázár Ferenc
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése