Budapest

Amikor 1991-ben Ózdra került miniszteri biztosként, nem gondolta, hogy a következő öt év a kohászvároshoz köti. Aztán volt az ÓKÜ, majd az ÓART vezérigazgatója, az általa alapíttatott Ózdi Acélárugyár Kft.-ből lett ÓAM Ózdi Acélművek Kft. ügyvezető igazgatója is. Ma saját tulajdonú cégét, az Acéltech Kft.-t irányítja, ahol főként mérnöki, tervezői tevékenység folyik.

– 1949-ben születtem Budapesten. Anyukám zongoraművészt képzelt belőlem, azonban zeneiskolai fizikatanárom hatására gépésztechnikus lettem. Először Dunaújvárosban kohász üzemmérnökké, később (a katonaság után) Miskolcon néhány ózdi iskolatársammal együtt képlékenyalakító (hengerész) kohómérnökké avattak. Tíz évvel ezután hengerészeti és irányítástechnikai témában a doktorrá avatásom is megtörtént. Technológus tervezőként dolgoztam a KOGÉPTERV-nél, és első munkám az ózdi rúd-drót hengermű technológiai tervezése volt, amelynek során sok ózdi kollégával kerültem szakmai, sőt baráti kapcsolatba.

Ez inspirált később arra, hogy a kormány felkérését elfogadva, a problémák megoldásának reményében az ózdi miniszteri biztosi feladatot 1991-ben magamra vállaljam. Vállalásomat megalapozták a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülésnél a kohászati fejlesztések környezetében, felső irányításában eltöltött évek, valamint a Kínában és Svédországban végzett üzembehelyezési, tervező- és fejlesztőmunkák.

A feladat fél évre szólt, de öt és fél év lett belőle. Ennek oka egyrészt, hogy az ügy sokkal bonyolultabbá vált, mint aminek kinézett, másrészt a szakmai-üzleti-műszaki felfogásom nem engedte meg, hogy megelégedjek annak kimondásával: valami nem működőképes. Belső kényszerből meg kellett találnom a további működéshez a lehetséges megoldást. Az előzőhöz sem szaktudás, sem gazdasági ismeret nem szükséges, az utóbbihoz kurázsi, kitartás, technológiai-technikai szakismeret és alapos gazdasági felkészültség a minimális elvárás. A kurázsiban és a kitartásban részemről nem volt hiány, szakmai ismeretekkel rendelkeztem, a többit – különösen a nyugati partnerekkel való összehasonlításban – sok-sok tapasztalással és tanulással kellett elsajátítanom. Az eredményeket tekintve úgy vélem, sikerült.

A kibontakozó megvalósítás már nem lehetett az én feladatom – azonban remélem sokan így gondolják –, bár nagyon szerettem volna, ha a befejezésnek nemcsak a letéteményese, hanem a megvalósítója is én vagyok. Az  „álmom” azonban nélkülem is megvalósult, amelyben gazdaságos, korszerű, az országnak és a vevőknek kiváló terméket, a dolgozóknak biztos és hosszú távú egzisztenciát adó gyárat láttam, ami sajnos csak néhány részletében valósult meg. Családom az előkészítés időszakában sokat nélkülözte a jelenlétemet, feleségem szinte egyedül küzdött a középiskolás és egyetemista fiaimmal. Derekas helytállásáért csak köszönettel és hálával tartozom, nélküle a szakmai siker csak magánéleti kudarccal párosulhatott volna.

Tevékenységemet segítette a zene szeretete, ami a belső kiegyensúlyozottság és a harmónia helyreállításában mindig jelen volt. Hasonló hatással bírt a sportolói múlt, amely megtanított a siker és a kudarc feldolgozására, az állhatatosságra és a küzdelemre. Nagy szükség volt ezekre mind a külföldiekkel való hadakozásban, mind a belső környezet erőt próbáló kihívásaiban. Nagy segítségemre szolgált, hogy a kritikus pillanatokban és időszakokban kívülről voltam képes a saját tevékenységem áttekintésére. Innen nézve világossá vált minden döntési körülmény és a megteendő lépések sorozata. Talán a véletlen műve, hogy kohómérnök lettem, hiszen kiskorom óta szerelmese vagyok a járműveknek, főként az autóknak. Egy-egy technikai alkotás az autózás történetében ma is elbűvöl. Unikum volt az ÓAM-001 rendszámú Alfa Romeo is, amely velem bejárta fél Európát. Máig ilyen autóval közlekedem. Az autók, az autózás, mondhatnám, a hobbim, de feleségem a megmondhatója, talán még annál is több. Nemcsak olvasom, nézem, de tanulom és csinálom is, szinte minden eszközöm megvan hozzá. Ez egy el nem múló szerelem, talán a külső szépség és a belső értékek együttes szerepének jelenléte miatt.

Az ózdi tevékenységem az eddigi szakmai életpályámnak mintegy tizenöt százalékát teszi ki, de azt mégis a főművemnek tekintem. Ez idő alatt ismertem meg, ami az emberi indulatokkal, érdekekkel, értékekkel, viselkedéssel, a politikával, a gazdasággal összefüggésben áll és állhat. Minden ellenszéllel szemben megvalósítottam, amit legjobb tudásom szerint célkitűzésként meghatároztam, ami akkor fontos volt az ózdi emberek önbecsüléséhez, a 150 éves kohászat továbbéléséhez, a város jövőképének kirajzolásához. Mindez kitörölhetetlen, és örökre elkísér. Tapasztalataimat, ha lehetne, mindenkinek átadnám.

Később az alumíniumiparban dolgoztam, majd a Dunaferr, a Lőrinci Hengermű és az Alcoa-Köfém fejlesztéseiben tevékenykedtem. Számomra a mai napig a mérnöki-tervezői munka a legizgalmasabb szakmai kihívás.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)