Debrecen

A legegyszerűbb tananyagot is sokkal eredményesebben lehet megtanulni, ha a tanár ismerteti az elsajátítás lehetséges módjait, a vizsga pontos követelményeit és a számonkérés formáit. Dr. Salga Attila ezen kívül az egészséges életmóddal, a test, a szellem és a lélek összhangját biztosító tudással is ellátja tanítványait, hogy rövid idő alatt sikeresen tudjanak megfelelni a nyelvvizsgán.

1945. szeptember 5-én született Tarnaörsön, Heves megyében. Az általános iskola elvégzése után az egri Dobó István Gimnázium orosz tagozatán tanult, majd 1965-ben felvették az Egri Tanárképző Főiskola magyar–orosz szakára. 1969–70-ben Poroszlón tanított, majd tanársegéddé nevezték ki a főiskola orosz tanszékére. 1970 szeptemberétől 1982 februárjáig dolgozott az intézményben.

Közben eszperantó nyelvet is tanított általános és középiskolában. A megyei és országos mozgalomban több tisztséget töltött be, hallgatóit rendszeresen készítette fel állami nyelvvizsgára. Számos hazai és nemzetközi konferencián tartott előadást a nemzetközi nyelvről, szláv és magyar nyelvi kapcsolatokról, szakmai folyóiratot szerkesztett, cikkei megyei és országos lapokban, tanulmánykötetekben jelentek meg.

1974-ben végezte el a Kossuth Lajos Tudományegyetem orosz szakát, majd egy év múlva megvédte a Bonkáló Sándor (1880–1959) és a keleti szlávok című bölcsészdoktori értekezését, amelynek később több részletét publikálta magyarul, ruténül, angolul és eszperantóul. A rutén (ruszin) származású kutató munkásságát 1945 után nem ismerték el, műveit indexen tartották, mert többek között őszinte véleményt nyilvánított a propaganda jellegű szovjet irodalomról, és könyveiben a ruszinokat az ukránoktól elkülönülő önálló népcsoportnak tartotta. Salga Attila olyan meggyőzően és diplomáciai érzékkel nyúlt hozzá ehhez a „kényes” témához, hogy a szocializmus éveiben is publikálhatott róla.

1982-től 1995-ig a Kossuth Lajos Tudományegyetem Szláv Filológiai Intézetének adjunktusa volt, ahol elsősorban orosz nyelvészetet, fordításelméletet, stilisztikát és eszperantó nyelvet oktatott. A Bonkáló-témán túlmenően szinte mindig olyan feladatot vállalt, amelynek megoldására eddig senki sem vállalkozott. Ilyen hézagpótló művei például:  Az orosz nyelv a magyar nyelv tükrében, Orosz–magyar nyelvészeti kislexikon, Orosz–magyar nyelvészeti terminológiai szótár, Az orosz nyelv lexikai és grammatikai stilisztikája, Eszperantó–magyar nyelvészeti kislexikon, Eszperantó–magyar összevető mondattan, államilag elismert nyelvvizsgára előkészítő eszperantó jegyzetek, eszperantó bölcsészettudományi szakszöveggyűjtemény, eszperantó társalgó, eszperantó–magyar, magyar–eszperantó kisszótár stb. Közben egyéb témákban is kutatott, s erről a szakmai folyóiratok publikációi tanúskodnak. Írásai rendszeresen jelentek meg a Hajdú-bihari Naplóban, az Új Magyarországban, a Magyar Nemzetben, a Vámospércsi Hírekben, a Szabadhajdúban, a Debrecena Bulteno-ban. A határon túl élő magyarokról írott riportsorozatát a Peremvidéken című kötet foglalta össze. Több könyvet szerkesztett. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (Basel–Budapest) kiadásában megjelentette Bonkáló Sándor 1988-ig indexen lévő A rutének című 1940-ben írt könyvét, amelyet sajtó alá rendezett, jegyzetekkel és utószóval látott el.

Tanítványai szerint nemcsak az eszperantó nyelvet tanítja jól, hanem arra is felkészíti őket, hogyan vizsgázzanak.

– A vizsgát beszélgetésnek vagy tárgyalásnak kell felfogni. El kell hitetnünk, meg kell győznünk a vizsgáztatókat arról, hogy tudásunk eléri a megfelelő szintet. Ennek érdekében – ha szükséges – meg kell csillogtatnunk színészi képességünket, alkalmaznunk kell bizonyos üzletkötői fogásokat, tanúbizonyságot kell adnunk leleményességünkről, el kell nyernünk a kérdezők szimpátiáját. Mindennek a stratégiának az elsajátításához óráimon felhasználom a relaxációt, az akupresszúrát, az agykontrollt és a reikit is – mondja a tanár úr, s aztán arról is szót váltunk, hogy vajon miért nem válhatott még ez a könnyű, logikus nyelv hivatalosan is nemzetközi nyelvvé. – Sajnos csak a kis nemzeteknek fűződik érdeke ahhoz, hogy egy közös semleges nyelv legyen az EU vagy az ENSZ közös nyelve. Kénytelenek vagyunk a mindennapi életünkben jelen lévő, azt jelentősen befolyásoló nagyhatalmak anyanyelvét tanulni, bár ezzel időhátrányba kerülünk. Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy amíg mi idegen nyelveket tanulunk, addig ezeknek az államoknak a polgárai a tudományos, gazdasági élet, a kultúra területén kimagaslót alkothatnak. Ha már megszületett a közös pénz, az euró, az egyszerű emberek számára az igazi egyenjogúságot és demokráciát egy könnyű, semleges nyelv biztosítaná. Ilyen nyelv pedig már 1887 óta létezik. Neve: eszperantó.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)