Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Czékmanné Beregi Mária
Cégtulajdonos,
Nyíregyháza
Szereti a szépet, örömmel tölti el a siker, de nem győzi eléggé hangsúlyozni, hogy fia jelenti számára a legnagyobb ajándékot az élettől. S mindezt egy olyan férj oldalán ismerhette meg, akit a nyíregyháziak generációi tisztelnek és becsülnek. A sátoraljaújhelyi születésű Beregi Mária megtapasztalhatta a szabolcsi emberek befogadókészségét, a Czékmann név elismertsége őt is megillette. Marcsi pedig azóta is igyekszik a családi vállalkozásban nemcsak profi módon helytállni, hanem jó ötletekkel, bátorsággal, ha úgy tetszik, picit vagánysággal segíteni a közös célok elérését. Ma már neki is saját vállalkozása van, a profil természetesen hasonló, az optika terén igyekszik a divatot, a kényelmet a hétköznapi életbe becsempészni.
Otthonról hozta magával a minden iránt fogékony édesanya, lánykori nevén Rajhárt Erzsébet, és az egykori Tüzép-vezető édesapja, Beregi József intelmeit: dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen… A família négy gyermekéből ma már csak ő és nővére, Erzsébet él és dolgozik. Két bátyja: József és János idő előtt köszöntek el szeretteiktől…
Beregi Mária közel húszévesen került Nyíregyházára, ahol a postán, mai szóhasználattal élve a közönségszolgálatnál dolgozott. Néhány év múltán a TEMPO Ipari Szövetkezet alkalmazásában találjuk, ahol is gépjármű-ügyintézőként foglalkoztatták több éven át. Életében mindig is meghatározó szerepet játszottak a kapcsolatok. Nyílt tekintete, őszinte érdeklődése a másik ember iránt igen hasznos tulajdonságnak minősült a különböző cégek ügyfélszolgálatainál. Nagycsaládban felnőve hamar rájött, csak úgy juthat előre, ha a többiek is boldogulnak körülötte. Ebben pedig neki is jut tennivaló bőven. Az otthon megtapasztalt tudásnak később, már felnőttkorában is hasznát látta. Mint vállalkozónak, számára az a természetes, hogy az alkalmazottai jó körülmények közt végezhessék munkájukat, mert csak így tudják a legtöbbet nyújtani, és a cégvezető is csak így követelheti meg az egyetlen elfogadható teljesítményt, a maximumot.
Életében az első boldog fordulatot az 1981. év hozta: ekkor találkozott a fotós látásáról messze földön ismert Czékmann Istvánnal, majd 1983-ban kötöttek házasságot.
Találkozásukról és kapcsolatukról csak a legjobbakat tudja elmondani. Szemmel látható és minden más módon is érzékelhető: Marcsi őszintén csodálja férjét, élete párját. Az 1983-as karácsony István fiuk személyében e két, nem mindennapi ember számára elhozta a sors ajándékát. A sokféle tehetséggel megáldott gyermek egyszerre két felsőfokú oktatási intézmény tanulója: egyfelől az Üzleti Főiskola, másfelől a Budapesti Műszaki Egyetem – BME gazdálkodási szakos hallgatója.
Czékmanné 1989-ben vágott bele a vállalkozói életbe. Mindannyiuk szerencséjére szinte mindenben illett férjéhez: ő is időben látta meg azt, amivel érdemes volt foglalkozni, s idejekorán vette észre a váltás szükségességét is. Új és újabb ötleteivel, merészségével járult hozzá a család boldogulásához. A közös összefogással megalakított fotós cégüzlet egyre ismertebbé vált a megyében.
Közel tíz évig tartott, amíg igazán lendületbe jöttek a piacon, s a privatizáció adta lehetőségekkel élve széles választékú szakboltot nyithattak Mátészalkán és Tiszavasváriban. A megyeszékhelyen 1998-ban a Fényszöv megvételével tudtak bővíteni. A szatmári központ lehetőséget adott számukra a híres német Zeiss gyárral való szorosabb és gyümölcsözőbb együttműködésre, s ez az élő kapcsolat mind a mai napig, sőt! A 2005-ben Szabolcsi Regionális Minőségi Díjat kapott céggel újabb fejlesztésű termékekkel jelennek meg rövidesen a hazai piacon.
Marcsi a megszállottak boldogságával, szemében a szakma őszinte szeretetének fényével mesél az igencsak széles termékválasztékukról, amiben kiemelten fontos szerep jut a szép, fúrt, damilos szemüvegkeretek mellett a legmodernebb gépekkel helyben csiszolt lencsék sokaságának. Üzleti filozófiája: a vevő igénye szerint, a neki legmegfelelőbb terméket kell megkeresni. De a legfontosabb, és mindenki számára kötelezően betartandó elv: „Nem baj, ha a vevő nem mosolyogva érkezik, de úgy kell távoznia az üzletből!” Ezért olyan, minden más hasonló profilú üzlettől különbözőek a Czékmannék vezette optikai és fényképészszalonok.
Riportunkban említettük már a hozzáértő kezek teremtette, minőségi szolgáltatást nyújtó létesítményeket, de az ott dolgozókról eddig még kevés szó esett. Czékmanné Beregi Mária büszkén sorolja a nála praktizáló orvosok: dr. Csüllögh Ferenc, dr. Károly Katalin és dr. Károly Lajos nevét.
Mi kell a sikerhez? A késő őszi délutánon Czékmanné Marcsi sok apró elemből rakja össze az általa fontosnak tartott elemeket, amelyek lépcsőkként vezetnek a csúcsra. A már említett vállalkozói erények mellett szeretnie kell, amit csinál. S mindezt teheti egy meleg családi fészek biztonságával a háta mögött.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése