Czáder Zsolt

Polgármester, vállalkozó

Mánd

13646704_1109348332468456_1381066292_o.jpgSikeres vállalkozással a háta mögött határozta el magát, és vállalkozott arra a feladatra, hogy igazgatja, és felvirágoztatja az alig 260 lelkes Fehérgyarmathoz közeli települést. Bár rövid ideje tölti be ezt a posztot, már most elmondhatja, hogy a képviselő testület tagjainak támogatásával jó úton haladnak a kitűzött célok felé. A fiatal polgármester munkája elismerést érdemlő. Alig másfél évvel a választások után, már olyan stabil anyagi háttérrel rendelkeznek, mellyel nem minden önkormányzat büszkélkedhet.

Zsolt Fehérgyarmaton született, 1979. április 10.-én. Tanulmányait szülővárosában végezte, majd néhány hónapig az akkor még működő helyi kanálgyárban kezdett el dolgozni. Nem sokkal ezután a saját maga ura lett, és szakmájában, mint víz- és gázszerelő kamatoztatta tudását. Eleinte csak öccsével, Sándorral ketten dolgoztak, és itthon szereztek kellő tapasztalatot ahhoz, hogy később kihasználva a lehetőségeket, külföldön sikeresen tudják felépíteni a vállalkozásukat. Öt évig dolgoztak szorgalmasan így Németországban, és a szorgos munka, idővel meghozta gyümölcsét. Ma már egy német cég alvállalkozójaként 8-10 családnak biztosítják a megélhetést.

A karrier építés közben, fontos állomás volt az életében a családalapítás. 2000. októberétől lett Mánd az otthona, miután felesége, Ildikó szülőfalujában telepedtek le. Nem sokkal később született meg büszkesége, Alina Janka, aki a fehérgyarmati Közgazdasági Szakközépiskola tanulója, informatika szakon. Felesége, saját vegyesboltjukban dolgozik, amit nemrég nyitottak a faluban.

2006-ban képviselőnek választották a kis szatmári településen, és igyekezett rászolgálni a bizalomra, amellyel kitüntették a választópolgárok. 2010-ben, az önkormányzati választások előtt, már többen megkeresték, és arra biztatták, hogy jelöltesse magát a polgármesteri tisztségre, mert úgy gondolták, hogy a falunak gondos vezetője lehetne. A fiatalember ekkor még nem érzett elég ambíciót ahhoz, hogy ezt a komoly feladatot elvállalja. Úgy gondolta először a saját vállalkozásukat kell szilárd alapokra helyezni, megerősíteni, és a családjának biztos anyagi hátteret biztosítani. 2014-re ezek a vágyak megvalósultak. A testvérével közös céget ma már itthonról irányítják, és megbízható alkalmazottak végzik a vállalt munkákat külföldön, akiket megbecsülnek és értékelnek. Külföld mellett, idehaza épület felújításokat vállalnak, alaptól a tetőig, ami jelenleg hét embernek ad munkát.
Miután megbizonyosodott, hogy képes volt a saját erejéből, szinte a nulláról felépíteni egy sikeres céget, és mikor már úgy gondolta, meg tudja állni a helyét, és a falu mindennapi életében, teljes értékűen részt tud venni, jelöltette magát Mánd polgármesterének. Szeretett volna valami pluszt, valami változást vinni a község életébe. A szavazatok száma azt bizonyította, hogy az emberek többsége is változásra vágyik, és őt látták alkalmasnak arra a feladatra, hogy megvalósítsa ezeket az álmokat. Polgármesternek lenni, komoly felelősséggel járó szolgálat. Rengeteg új és ismeretlen dologgal állt szemben a falu első embere a beiktatása után. Időt és energiát nem sajnálva vetette bele magát az új munkába. Tapasztaltabb polgármester kollégák tanácsait is meghallgatva, hamarosan feltalálta magát, és legalább olyan biztos kézzel és lelkiismeretesen vezeti a rá bízott falut, mint a saját vállalkozását.

Ahogy a környékbeli településeken, Mándon is a legtöbb ember a közfoglalkoztatás keretein belül dolgozik. Jelenleg, 36 embert foglalkoztatnak, a START közmunkaprogramban. Mezőgazdasági programban uborkatermesztéssel foglalkoznak, de ellátják a köztisztasági feladatokat, az utak karbantartását. A közterületek szépítése is a mindennapi feladataik része. Zsolt nem csak kiadja a munkát, vagy felügyeli, de amikor csak ideje engedi, együtt dolgozik a közfoglalkoztatottakkal. Nem csak példamutatás miatt teszi ezt. A közös munka során megismerheti az alkalmazottak nézeteit, az adódó problémákat, és ez által könnyebb megoldást találni a nehéz helyzetekre.

Minden lehetőséget megragad, hogy a szükséges forrásokat elő tudják teremteni a fejlesztésekhez. Nemrég új falubusszal gazdagodott a település. Folyamatosan nyomon követi a pályázati kiírásokat, és a testülettel való mérlegelés után, a pályázati tanácsadóval együtt dolgoznak a sikeres terveken. Jelenleg négy pályázat eredményére várnak. Szeretnék, ha a művelődési ház, az orvosi rendelő megszépülhetne, és a református templomot is szeretnék felújítani, és helyreállítani. Tanyafejlesztési programban pedig ültetvénytelepítést terveznek.

Fontosnak tartja a közösségfejlesztést. Rendszeresen szerveznek programokat. Ilyenkor igyekeznek a korcsoportok közötti kapcsolatokat erősíteni, ezért ezekre a rendezvényekre próbálnak minden korosztályt bevonni.

A polgármester bízik benne, hogy a testület, és a támogatók segítségével, még komolyabb sikereket érhet el.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése