Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Nagy József
Önkormányzati képviselő
Mánd
Nem a falu szülötte, Kiszekeresről származik. Ám mándi lányé az a kék szempár, amelynek sugara rabul ejtette. 1974-ben, április elsején látta meg a napvilágot, ami számos esetben adott okot tréfás ugratásokra barátok és ismerősök körében. Lehet valami a csillagjegyek és a kalendárium egész életre szóló hatásában. Életvidám, vicces beállítottságú ember Nagy József. Ezek a tulajdonságok azonban esetében nem jelentenek egyet azzal, hogy a komoly dolgokat ne a helyükön kezelje. A település önkormányzatának képviselőként tagja 2002 óta. Czáder Zsolt polgármestertől tudjuk, hogy ott van minden társadalmi munkában. A hivatali épületek felújításában éppúgy aktívan kivette a részét, mint az új építésében. Lakatos munkájával rengeteg pénzt spórolt meg az önkormányzat. Döntéseit mindig megfontolja, illetve a a javaslatokat fontolóra veszi. Az új gépek és eszközök beszerzésénél folyamatosan jelen van a megfelelő típusok kiválasztásánál, akkor is ha ez sokszor rengeteg utánajárást igényel. A rendezvények megszervezésénél is folyamatosan aktív, a falu lakossága bizalommal fordul hozzá.
Ez utóbbi nem csak Mánd polgáraival kapcsolatban érvényes. A nevezetes tavaszi napon született képviselőjük a település határain túl is kapós készséggel rendelkezik. Ha valahol lakodalom van kilátásban, gyakran merül fel a neve amikor a vőfély személyén gondolkodnak. Aki már állt egy ilyen egész életre ható esemény előtt, tudja, a legfontosabb posztra a legalkalmasabb embert kell meghívni, különben rémálommá is fajulhat az ifjú párnak és a násznépnek egyaránt.
A mi lakodalmunk szombaton kezdődött, de még vasárnap fél tizenkettőkor is táncoltunk – emlékezik vissza közös életük első napjára a bevezetőben említett kék szemek tulajdonosa Nagyné, pénteken még Márton Ágnes. Megadták a módját. Esküvő Mándon, sátras mulatság Kisszekeresen. Ha valaminél nem túlzás a “hetedhét országra szóló”, akkor ez volt az. Kondor Elemért hívták el Milotáról zenélni. Ő az a muzsikus a megyének ebben a szegletében, akit még ma sem kell senkinek se bemutatni, akkoriban is rangot adott egy mulatságnak. Nem véletlen, hogy ebben a vigasságban forgatta Zsigmond Dezső a Szatmári tangó című filmjét. Az alkotás a rendező avatott kezében megmutatta, hogyan vigad a magyar vidékünkön. A pozitív életigenlő vonások mellett talán ez a szép környékbeli hagyomány is közrejátszott abban, hogy Nagy József egyszer régen elfogadott egy váratlan felkérést és vőfélyként végigvitt egy lakodalmat. Kapós lett ez a “szaktudása”. Tavaly is hét esküvőn volt az esemény karmestere. Egy lakodalom vőfélye fáradságos feladatot vállal, és birtokában van annak a népi rigmuskincsnek, amivel hangulatot varázsol. Figyel, és megakadályozza, hogy rendellenes irányba fajuljon a szilajság.
Aki éjszaka legény, az legyen nappal is legény – folytatná egy errefelé jól ismert mondással Nagy József, ha “komoly, polgári” foglalkozása iránt érdeklődne valaki. A vidám vőfély a hétköznapokban sem egy mogorva valaki. A műszergyárban kezdett dolgozni Fehérgyarmaton aztán a FIPKERSZ KFT-hez ment a kábel korbács gyárba. Vállalta, hogy fél évig eljár Gödöllőre megtanulni a mesterfogásokat. Tegyük hozzá, hogy új házasként hozta meg ezt az áldozatot. Amíg gyártásban volt ez az alkatrész, a gyártósor vezetője Nagy József volt. Ma is ugyanott dolgozik, de már a kandallók készülnek az üzemben. Nagy értékű, igényes darabok. Hazánkban nem is kaphatók, gazdag országokba exportálják őket.
Az ügyes kezű ember otthon se áll le. Szeret barkácsolni. Az elmúlt évben filagóriával gazdagodott házuk. Feleségével ebben a tekintetben is egymásra találhattak. Ágnes Tiszabercelen szerzett virágkötő szakmát. A Tisza-parti iskola igen jó hírnévnek örvend, így nem véletlen, hogy több, mint másfél évtizedig Gyarmaton Gyújtó Ferencné virágüzletében az ő ízlését is dicsérték a csokrok. A család bemutatását Máté fiúkkal folytathatjuk, aki szintén Fehérgyarmatra ingázik. Tizenegy esztendős, és a Kölcsei Ferenc Református Általános Iskola tanulója.
A Nagy család szabad idejében leginkább a távoli tájak megismerését, az utazást kedveli. Kétszer jártak Görögországban. Szép emlékekkel tértek haza a Chalkidiki-félszigetről, de Európa más országai sem maradtak ismeretlenek előttük.
Élettörténetének néhány vonását felrajzolva láthatjuk, hogy Nagy József sokoldalú ember. Munkájában, és a közösségi életben egyaránt bebizonyította, hogy lehet rá építeni, számítani. Ha nem volna humorérzéke talán megsértődne, ha valaki azt mondaná rá “lótifuti”, de hát ő tényleg mindenütt ott van, nemigen lehet úgy látni, hogy lassan, nyugodtan sétál valahová… Ha megbántódna, nem is Nagy József volna. Tegyük hozzá, ezen néven nem sokan szólítják. Mándon, valamint másutt ahol ismerik, és nagyon sok felé ismerik, Nagy Józsefet Öcsinek szólítják amióta csak él.
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése