Varga Ferenc

Ügyvezető igazgató,

Fehérgyarmat

szszb_10-116_varga_ferenc.jpgTősgyökeres tarpai, Nyíregyházán lakik feleségével és fiával, Fehérgyarmaton pedig az egyik ügyvezető igazgatója a Szatmár-Beregi Takarékszövetkezetnek. Varga Ferenc ezen a két településen rendezkedett be, hiszen Tarpán a szülői házban lakik, míg a megyeszékhelyen egy társasházi lakás az övék. A másik ügyvezetővel, Gyulai Györgynével, egyenrangú vezetőként igazgatják a takarékszövetkezetet, az alapszabály alapján osztják meg egymás között a munkát.

– Nincs vita köztünk, jól működik a takarékszövetkezet – vallja Varga Ferenc.

A kettős ügyvezetés hátterében az áll, hogy ezerkilencszázkilencvenhétben egyesült a jánkmajtisi és a tarpai takarékszövetkezet, s fehérgyarmati székhellyel létrehozták a Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet. A két takarékszövetkezet korábbi elnökei, Gyulainé és Varga Ferenc, lettek az új szövetkezetben az ügyvezető igazgatók.

Varga Ferenc a Vásárosnaményban szerzett gimnáziumi érettségi mellé még egy alapfokú gépszerelői vizsgát is letett, s ennek köszönheti, hogy a katonaság letöltése után három évig az NDK-ban, Rostock mellett egy téeszben dolgozhatott. Az ottani emlékek kitörölhetetlenek maradtak számára, hiszen egy ottani német-orosz szakos tanár, aki később barátja lett, bemutatta neki NDK legszebb tájait. A másik ok, amiért mindig szívesen emlékszik a három év munkára, az a labdarúgás. Még egy hónap sem telt el az ottlétükből, amikor már a helyi csapatban focizott. A gárda az NDK harmadik vonalában, a megyei bajnokságban szerepelt, kemény, harcos meccseket vívtak. Búcsúzóul egy focistát ábrázoló kis szobrot és egy serleget kapott emlékül a játékostársaktól, amit a vitrinjében őriz.

A németországi munkát elsősorban a nyelvtanulás és a világlátás miatt vállalta, mondta, ugyanis édesapja szavaival élve, ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy. A hazajövetele után viszont még nem gondolta, hogy a mezőgazdasági gépszerelőből egyszer takarékszövetkezeti elnök, majd ügyvezető igazgató lesz.

Amikor hazaérkezett Tarpára, a helyi takarékszövetkezetnél helyezkedett el ezerkilencszázhetvenegy májusában.

– A matematikát, a számításokat mindig szerettem, úgyhogy nem volt teljesen idegen számomra ez a munka – vallja az ügyvezető igazgató.

Ráadásul egyből a mély vízbe dobták, hiszen a takarékszövetkezet főkönyvelője gyesen volt, így neki kellett helyettesíteni. Gyorsan belerázódott a könyvelésbe, annál is inkább, hiszen jeles eredménnyel végezte el a képesített könyvelői tanfolyamot. Később volt pénztáros, majd ezerkilencszázhetvenkilenctől ezerkilencszázkilencvenkettőig belső ellenőr.

Abban az évben nyugdíjba ment a takarékszövetkezet elnöke, s újat választottak. Kettős jelölés volt, a szavazatok többségét Varga Ferenc kapta, így öt évre őt bízták meg az elnöki teendőkkel. Akkoriban a tizenhat megyei takarékszövetkezet közül a tarpaiak a középmezőnyben helyezkedtek el. Mivel a tarpai és jánkmajtisi takarékszövetkezetnek akkoriban közös belső ellenőre volt, rajta keresztül kezdődtek a puhatolózások, beszélgetések a két szövetkezet egyesüléséről. Később már a két elnök, az igazgatósági tagok és a tagság is az egyesülés mellett szavazott, így jött létre a Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet. Azóta egy újabb takarékszövetkezet, a vásárosnaményi csatlakozott hozzájuk, de a naményiak számára szinte kötelező volt a beolvadás, mert ha nem ezt teszik, akkor megszűnik a takarékszövetkezet. Az elképzelések alapján további egyesülések várhatóak, hiszen az EU csatlakozáshoz a takarékszövetkezeteknek el kell érni az egymillió eurót. Emiatt várhatóan a megyében négy vagy öt takarékszövetkezet fog megmaradni.

Varga Ferenc ezerkilencszázkilencvenben vált el, az első házasságából született két fia már családos, az egyik Budapesten, a másik Kisarban lakik. Azóta újból megnősült, Ákos fia kilencéves, felesége pedig szakmabeli. Az ügyvezető igazgató legkellemesebb időtöltése a tarpai Öreg-hegyen a borászkodás. Egy kétszintes, német stílusú házat építettek, ahol a földszint a felnőtteké, az emelet a gyerekeké. A birtokon elsősorban szőlőt termesztenek, abból bort készítenek, de igen szép a gyümölcsös rész is, ahol kajszi, meggy és cseresznye érik.

Az ügyvezető igazgató harminckilenc évesen hagyta abban a labdarúgást. A kapuson kívül valamennyi poszton játszott. Az NDK-ban balhalf, baloldali ék volt, idehaza többnyire középhátvédet játszott. Amikor hazajött az NDK-ból a debreceni csapat szerződést ajánlott számára, de rövid próbajáték után úgy döntött, hogy nem marad a cívis városban. Az aktív játék után még tíz évig játékvezető volt a megyében, de azt is abbahagyta. A játékszenvedély viszont megmaradt, csak nem focinak, hanem ultinak hívják. Általában esténként vagy hétvégeken kis csapatot szerveznek, velük ultizik. Hogy mennyire jól megy a játék, annak bizonyságul csak egy adta álljon itt: Sárospatakon és Dombrádon az ultibajnokságot Varga Ferenc nyerte meg!

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése