Szalmás Zsoltné

Polgármester

Sáta

szszb_32_ki_szalmas_zsoltne.jpgKiterjedt idősgondozás, telt házzal működő nyugdíjas klub, egyre javuló közbiztonság, vagyis egy élhető falu képe kezd kibontakozni az egykor térségi vezető szerepet betöltő Sáta községben. Pedig két évvel ezelőtt már az újonnan felállt önkormányzat feje fölött lebegett a következő csődeljárás az akkorra felhalmozott adósságok miatt. A gondos gazdaszemlélet és az állami mankó azonban kihúzta őket a bajból és elindultak a fejlődés irányába.

– Olyan sokan kerestek meg a 2014-es választások előtt, hogy el kellett vállalnom a polgármester jelölést. Komoly dilemma előtt álltam, hiszen szerettem a pedagógus munkámat, míg a mérleg másik serpenyőjében szülőfalum sorsa volt a tét. Mivel 2010-től másfél éven át dolgoztam képviselőként, volt rálátásom az önkormányzat helyzetére, ezért úgy döntöttem, átmenetileg szüneteltetem a tanítást és igyekszem rendbe tenni Sáta dolgait. Nehéz volt az első pár hét, hiszen a pénzhiány miatt veszélybe került a hivatali dolgozók fizetése is. A hitelezők ugyanis a választás után két héttel már inkasszózhatták az önkormányzat számláját, amit megközelítőleg százmillió forint adósság terhelt. Társadalmi megbízatású polgármesterként kezdtem a munkámat, de hamar rájöttem, hogy a település irányítása egész embert követel, ezért kértem  a státus megváltoztatását, amit engedélyeztek. Aztán 2014 december elején igényt nyújtottam be rendkívüli önkormányzati támogatásra, amelyen 67 millió forintot nyertünk. Ehhez az összeghez társult a szigorú gazdálkodás és ma már elmondhatom, hogy önkormányzatunknak nincs kifizetetlen számlája  – beszélt polgármesterségének első időszakáról Szalmás Zsoltné.

Tősgyökeres sátai család gyermeke az 1970-ben született Erika. Az általános iskolát falujában végezte, majd 1988-ban az ózdi József Attila Gimnáziumban érettségizett és felvették Egerbe a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola orosz-történelem szakára. Házasságkötése után levelező tagozaton tanult tovább, mert közben képesítés nélküli pedagógusként elhelyezkedett a sátai iskolában. Aztán 1992-ben megszületett Zsófia lányuk, aki ma már gyógyszerész. Őt 1996-ban Alex követte, ő jelenleg a Miskolci Egyetem mérnök-informatikus szakának hallgatója.

Újabb diplomájához a magyar szakot végezte el, majd a fejlesztő pedagógus diplomát is átvehette a 2000-es évek elején. Házat építtettek a faluban, két gyermekük a helyi iskolában végezte el a nyolc általánost. Aztán 2011-ben bekövetkezett a sokk, a lecsökkent gyermeklétszám miatt bezárták az intézményt és így Erika átmenetileg állás nélkül maradt.  A pedagógus szakmát 2012 elejétől gyakorolta újra, az ózdi Bolyki Tamás Általános Iskolában óraadóként foglalkoztatták. Szeptemberben már az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskolában állt a katedrára, ahol a választásokig magyart tanított és fejlesztő órákat tartott.

Az önkormányzati munkába 2010-től kóstolt bele, a megválasztott képviselők közül ő kapta a legtöbb szavazatot. Hamar rájött, Sátán nem zajlik érdemi munka, ezért másfél év után kilépett a képviselő-testületből. Így jött el a 2014-es választási év, amikor tagja volt az országgyűlési és az Európa Parlament helyi választási bizottságának. Az önkormányzati választás előtt viszont már nem vállalta el ezt a megbízást, mert akkorra meghozta döntését és a három polgármesterjelölt közül neki szavaztak bizalmat a helybeliek. Mivel a Fidesz által támogatott jelöltként indult a választáson, a kormányzópárttal közösen érték el a győzelmet. Meglepetés a falu helyzetével kapcsolatban nem érte, hisz két csődeljárás után az elődje megalapozta a harmadikat is. Ezt azonban  sikerült elkerülnie.

A Start munkaprogram keretében útjavításokat végeztek, parkosítottak, kocsibeállókat építettek, helyreállították a közintézmények kerítését, piacot alakítottak ki, felújították a szabadtéri színpadot és burkolták az árkokat és átereszeket. Mezőgazdasági tanfolyamot indított, majd két hektáron beindult a zöldségtermesztés, amihez gépeket vásároltak. Kőműves, festő tanfolyamot is indított a TKKI által. A tanfolyam résztvevői, oktatói alakították ki a KMB-s irodát is, amit 2015-ben adtak át, és amelyik a térségben az egyik legjobban felszerelt rendőrségi bázis. Ennek is köszönhető, hogy szinte nullára csökkent a bűnözés, mert a működése óta több bűnöző került rács mögé.

Az 1227 fős településen régóta vitát generált a temetésen történő harangozás, mert a római katolikus egyház csak egyházi temetéseken adta a harangszót a szertartáshoz. Elkészült az új lélekharang és a harangláb, így ez a kérdés is lezárult. A világháborús emlékműről egykor eltávolított turulmadár eltűnt, de helyébe egy új kerül.

A 2015-ben nyert mikrobusszal számos feladatot megoldanak, új pályázataik pedig szociális konyha- és étkező kialakításáról, új óvoda és bölcsőde építéséről, valamint az orvosi rendelő bővítéséről szólnak.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése