Kormány Károly

A FEMÉP Kft. ügyvezető igazgatója

Fehérgyarmat

szszb 28 ai Kormány Károly Fg.jpgÉdesapja nemcsak Fehérgyarmat, de a környék ismert és elismert szobafestő-mázoló szakembere volt, akinek nevéhez számtalan lakás, épület, intézmény szebbé varázsolása fűződik. Édesanyja háztartásbeliként a két gyermek (egy nővére van) nevelésével foglalatoskodott. Kormány Károly 1959. december 21-én született Fehérgyarmaton. Gyermekkorában igen hamar kiderült róla, hogy jól bánik a futball-labdával, így nemsokára megyei ifjúsági válogatott lett és játszott a Nyíregyházi Spartacus ifjúsági csapatában is. Középiskolai tanulmányainak színterét a nyíregyházi Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközépiskola magasépítő szaka jelentette, a kollégisták sokszínű életét pedig a Münnich Ferenc Kollégiumban próbálta ki. Tanulmányi előmenetelében fontos szerepet játszott a magasépítést tanító Asztalos Józsefné osztályfőnök, aki meghatározó személyiségnek számított a diákok szemében, és aki a helyes útra terelte a társaságot minden szempontból. Főiskolai tanulmányait a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán folytatta, ahol 1981-ben diplomázott, építőmérnöki képesítést szerzett. Szakmai pályafutását művezetőként kezdte az építőiparban, ahol nagy szakmai gyakorlatra tett szert, rendszeresen részt vett szakmai továbbképzéseken. Időközben Budapesten egy műszaki alakulatnál letöltötte katonai szolgálatát is, szakmai tudását kamatoztatva részese volt többek között a SKÁLA METRO építésének is. 1989-ben pályázta meg akkori munkahelye, a Költségvetési Üzem igazgatói posztját, majd a cég hamarosan bekövetkező átalakulása után immár a FIKSZ Kft-ét irányította 1998-ig. Ekkor alakult meg öt tulajdonos-alapító közreműködésével a Fehérgyarmati Magas és Mélyépítő Betéti Társaság, közismert nevén a FEMÉP, amely hamarosan kft-évé alakult és tevékenykedik ma is az építőiparban. Fő területük a magas és mélyépítés, de teljesítenek egyedi megrendeléseket is, bútorkészítés, fém- szerkezetek gyártása terén. Szükség esetén teljes generál kivitelezést is vállalnak. Jelenlegi állományi létszámuk 32 fő (volt idő, amikor 50-60 fővel is dolgoztak), akik jól képzett, tapasztalt szakemberek. A cégnek önálló telephelye van, ahol fűtött műhelyekkel, zárt tároló helyekkel, iroda helyiséggel, valamint az építőipari kivitelezéshez szükséges kézi, gépi és szállító eszközökkel rendelkeznek. Megalakulásuk óta eddig minden évet eredményesen zártak, folyamatosan fejlesztenek, a kivitelezések során a legújabb technikát és anyagokat alkalmazzák. 2004-ben bevezették az ISO, 2007-ben a TÜV Rheinland szabvány szerinti minőségirányítási és ellenőrzési rendszert. Az elmúlt években számtalan jelentős építmény fűződik a nevükhöz, különösen büszkék a Nábrádon létrehozott 5000 tonnás favázas gabonatárolóra és a Berek-Farm tehenészeti telepének építésére, de Fehérgyarmaton és a környező településeken számtalan középület építése, felújítása fűződik a nevükhöz.

Bár az aktív futballt egy sérülés miatt abba kellett hagynia, a 80-as években befejezte a nagypályás futballt, a sport szeretete nem szűnt meg Kormány Károlynál. Cégei révén segítette a sportlétesítmények fenntartását, több éven keresztül aktív szerepet vállalt a helyi sport irányításában is. „Annak külön örülök, – emlékezik vissza az egykori kiváló középhátvéd,  – hogy a helyi sportélet irányításában eltöltött hat év nagyon szép volt. Sok jó ember összefogásával sikeres éveket tudhatunk magunk mögött, nagyon jó kollektív tevékenységgel segíthettük Máté Tibor edző munkáját. A kispályán még ma is futballozom, cégünknek ma is van kispályás futballcsapata. Én különösen boldog vagyok akkor, ha a példaképemnek tartott Széles Jenővel (aki már túl van a hetedik ikszen is) játszhatok egy pályán.”     Hat éven keresztül a Tisza-Szamosközi Horgászegyesület elnöke volt.

Bár a cég irányítása nyilvánvalóan lecsökkentette szabadidejét, 1990 óta horgászik Szamosújlak mellett a Szamos holtágán. Legnagyobb fogása eddig egy tízkilós ponty volt, ám valójában nem a halfogás a döntő (a zsákmányt általában elajándékozza), hanem a kikapcsolódás, a csend, a nyugalom, a táj szépsége a fontos.

1985-ben kötött házasságot, felesége Katona Erzsébet Julianna a helyi Takarékszövetkezet kirendeltség-vezetője volt, ma már nyugdíjas. Életútjával összességében elégedett, elsősorban azért mert az alkotás öröme semmilyen más örömmel nem pótolható, valamit létrehozni mindig nagy kihívásnak számít. Különösen igaz ez a nagy betonszerkezetek kivitelezésére, ami igazi erőpróbát jelent, tekintettel a nagy fesztávra, az alátámasztás nélküli belső térre. Úgy véli, hogy a dolgokat csak szívvel-lélekkel szabad csinálni, másképpen nem is érdemes elkezdeni.

Továbbra is fontos feladatának tekinti, hogy az általa irányított közösségnek munkát biztosítson és a cég a mai nehéz körülmények között is, fennmaradjon.

(Északkeleti Almanach 28. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2012.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése