Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Jámbor Flórián
Polgármester
Bükkszentkereszt
Jézus halála után Mária járta a világot és a mai Bükkszentkereszt környékén leült egy kőre, ami megolvadt alatta. Ennek nyomát viseli a Boldogasszony kövek egyike, a helyről pedig csodás gyógyulások látnak napvilágot. Virágzik tehát a gyógyturizmus, amire lehet építkezni Magyarország második legmagasabban fekvő településén.
Miskolchoz közel, 600 méter átlagmagasságban fekszik a rendkívül rendezett és kiváló levegőjű üdülőfalu. Lakóinak 20 százaléka szlovák nemzetiségi gyökerekkel rendelkezik, akik lelkesen őrzik identitásukat. Hagyományőrző énekkarukkal rendszeresen vállalnak fellépéseket és 23 éve klubot alapítottak. Gyakorolják a szlovák nyelvet, és kapcsolatot ápolnak Dernővel, a szlovákiai testvértelepüléssel is.
A népcsoport betelepülése a község 1755-ös megalakulására vezethető vissza. Ekkor épült meg itt az első üveghuta, amihez szlovák üvegfúvó mestereket is hoztak, akik végleg letelepedtek. Innen az egykori Újhuta elnevezés. Később égettek faszenet és meszet is. Ősi mesterségeikről a helyi múzeumban tájékozódhatunk. Tavasztól késő őszig a 450 darab hétvégi háznak, üdülőnek köszönhetően az 1230 fős lakosság létszáma jelentősen megnövekszik.
Jámbor Flórián első ciklusát tölti a polgármesteri székben. Hivatalba lépésekor váratlanul érte az önkormányzat komoly forráshiánya annak ellenére, hogy 2006-2010. között képviselő volt és vezette az idegenforgalmi bizottságot. A pénztelenség ellenére nem hozott drasztikus megszorító intézkedéseket, mert fontosnak tartotta, hogy a hivatal dolgozói időben megkapják fizetésüket, az intézményekben pedig legyen fűtés. Az infrastruktúra már 1998-ra teljesen kiépült, így a hangsúlyt a középületek rekonstrukciójára és modernizálására fektették. A visszafogott kiadások és a 2012-es állami konszolidációnak köszönhetően stabilizálódott a pénzügyi helyzetük. A korábbi pályázatokkal ellentétben a 2013-as esztendőtől a pályázati önerőket már nem kellett hitelből finanszírozni, hanem ezeket meg tudta oldani az önkormányzat saját forrásból. 2012-ben megoldották a 80 tanulóval működő általános iskola fűtéskorszerűsítését, amihez energiaudvar is épült. A vegyes tüzelésű kazánokat faapríték kazánok váltották fel, melyekhez aprítógépet is be tudtak szerezni. A falumegújítási programot már örökségül kapta Flórián, melynek során felújították a polgármesteri hivatalt, a gyógyszertárat és a gyógynövényházat. Utóbbit a bükki füvesemberként ismert Szabó Gyuri bácsi működteti, akinek teái és gyógynövény készítményei messze földön híresek, tevékenysége pedig munkahelyeket jelent több helybeli ember számára. Egy másik pályázatból az orvosi rendelő újult meg.
A munkavégzéshez számos gépet, így traktort, fűkaszát és szerszámokat vásárolták pályázati pénzből. Faipari gépet egymillió forintért szereztek be, melynek segítségével kültéri bútorokat (asztalokat, padokat, és számos használati eszközt stb…) készítenek.
Megoldották a csapadékvíz elvezetést és a gyerekek részére gyakorló kertet alakítottak ki, ahol elsajátíthatják a konyhakerti növények termesztésének módját. Nyertek egy összkerékhajtású falubuszt, amely elsődlegesen szociális feladatok ellátását segíti. Tervezi az önkormányzat, hogy ősszel saját éttermet nyit, illetve ehhez kapcsolódóan bővíti a szálláslehetőségeket. Helyi élelmiszerek felhasználásával készülnek majd a falura jellemző, főleg szlovák specialitások és Gyuri bácsi gyógyteáit is meg lehet kóstolni.
A vendéglátás egyébként sem áll távol a bükkszentkeresztiektől, hiszen évente négy nagy rendezvényt szerveznek. Júniusban Kemencés napokat tartanak, Július második felében Gyógynövény napokra lehet ellátogatni, október második hétvégéjén Gombafesztivál, télen pedig hótól függően lovasszán verseny pezsdíti fel a helyiek életét.
A hamarosan megépülő kilátóból jó időben látható lesz a Magas-Tátra és Miskolc is. A korábbi ingatlanértékesítésekkel szemben tavaly már sikerült az önkormányzatnak földterületet illetve lakóingatlant vásárolnia, melyek segítségével munkahelyeket szeretne teremteni.
A polgármester alapító tagja az önkéntes tűzoltó egyesületnek és a Bükkszentkereszti Sí és Szabadidő Sport Egyesületnek, ahol a fiatalok sportolhatnak, de van focicsapatuk is.
Boldog családban él Flórián, Ágota 15 éve a párja és 10 éve a felesége, kislányuk, a 3,5 éves Kata pedig megkoronázza kapcsolatukat. Utólag sajnálja, hogy negyedik évfolyamon otthagyta a Miskolci Egyetem Jogi Karát, és vállalkoznia kellett. Mivel 2014. december 26-án 40 éves lesz, már nem mer belevágni a folytatásba, mert mindent elölről kellene kezdenie. Szabadidejében szokott síelni és sakkozni és kedveli a technikai sportokat. Hangsúlyozza azonban, hogy a családja mindenek előtt áll, élvezi a velük töltött idő minden pillanatát.
Hasonló
Halász Rezső
Dr. Hegyközi Béla
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Alakszainé dr. Oláh Annamár...
Bacsó János
Baptiszta Tibor
Hompoth Imre
Rabi József
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése