Dr. Papcsák Ferenc

Ügyvéd, az ÁPV Rt. igazgatósági tagja,

Budapest

szszn_12-40_dr_papcsak_ferenc.jpgElegáns fiatalember nyitja az autó ajtaját, majd nyugodt léptekkel elindul a fogadó felé. Néhány szempár egészen az asztalig kíséri, mintha sejtené, az ÁPV Rt. alig néhány napja kinevezett igazgatósági tagja érkezett a kisvárosba. Nem rendkívüli esetről van szó, dr. Papcsák Ferenc, a ma már Budapesten élő és praktizáló ügyvéd gyakran megfordul Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az ország keleti szegletéhez kötik családi, rokoni, baráti kapcsolatai és közéleti tevékenysége.

– Egy alapítványt akarok létrehozni  – újságolja örömmel. A megye tehetséges, de kevésbé tehetős fiataljainak továbbtanulását szeretném támogatni ezzel. Tudom milyen nehéz sokgyerekes, szerény anyagiakkal bíró család tagjaként álmaink megvalósítása. Magam is ilyen családban nőttem fel.

Néhány pillanatig elmereng, gondolatban már a Demecserhez közeli, alig négyszáz lelkes Borzsovatanyán jár. Azon a helyen, ahol gyermek éveit töltötte. Papcsák Ferenc 1966-ban Nyíregyházán született hatgyermekes család legfiatalabb gyermekeként. Szülei a helyi szövetkezetben dolgoztak, egyszerű emberek és a közösség megbecsült tagjai voltak. Édesapja, akire Papcsák Ferenc mindig példaképként tekintett közösséget szervező feladatokat vállalt fel Borzsován. Neki köszönhető például a sportkör megalakítása, de számos kulturális rendezvény szervezése és a mozi üzemeltetése is nevéhez fűződött. Papcsák Ferenc az általános iskola első négy osztályát a szép hagyományokkal rendelkező tanyasi iskolában végezte, felső tagozatban jó tanulmányi és sport eredményeit azonban már a demecseri központi iskolában érte el, mert a felső tagozatosok oda jártak. A továbbtanulás természetes volt családjában, de a biztos megélhetést szem előtt tartva szülei egy szakma megszerzésére ösztönözték. Így folytatta tanulmányait sok iskolatársával együtt a tiszavasvári szakmunkásképző intézetben. A gyógyszergyártónak tanuló diák kiváló eredménnyel szerepelt az országos szakmai versenyeken, munkája elismeréseként ’83-ban Állami Ifjúsági Nívódíjban részesült.

Az iskola elvégzése után, tizenhét évesen egy fővárosi nagyipai vállalatnál helyezkedett el. A Chinoin Gyógyszergyárban szakmájában dolgozott 1986-ig, időközben levelező tagozaton érettségit szerzett. A sikeres vizsga után a Színművészeti Főiskola színész szakára jelentkezett, a sors azonban más feladatot szánt neki. Kisvállalkozást indított, s a napi munka mellett történelmet, illetve magyar nyelv és irodalmat tanult.

1987-ben felvételt nyert az ELTE Állam és Jogtudományi Karának jogász szakára. Katonai szolgálatát teljesítve egy évvel később megkezdte jogi tanulmányait. Felvételt nyert a Bibó István Szakkollégiumba, ahol később a választmány elnöke lett. Az egyetemi évek alatt több, a politikai rendszerváltozáshoz kapcsolódó terület kutatásával foglalkozott, így a trianoni békeszerződéssel, és annak statisztikai, gazdaságpolitikai, valamint politikai következményeivel. Részt vett számos politikai megmozduláson, illetve 1992-ben tagja volt az első szabad romániai választásokat ellenőrző külföldi bizottságnak. Foglalkozott az emberi jogokkal, ennek eredményeként született meg az Emberi jogaink című középiskolai és a Jogi ismeretek című egyetemi jegyzete. Tagja volt az Emberi Jogok Magyar Ligája választmányának is. A diákönkormányzatban vezető munkát vállalt, sokat dolgozott az ösztöndíj rendszeres reformján. Cum laude minősítésű diplomáját 1993-ban vehette kézbe.

A szakvizsga megszerzéséig, egy budapesti ügyvédi irodában dolgozott, ahol egyebek mellett a kelet-magyarországi gázberuházások területén végzett jogi tanácsadói munkát. 1996-tól egyéni ügyvédként dolgozik, szakterülete a gazdasági jog. A szülőföld iránti elhivatottság okán indult az 1998-as országgyűlési képviselői választáson a baktalórántházi választókerületben. A megyéért végzett tevékenységén a választás eredménye nem változtatott, sőt elhivatottságát növelte.

Az önkormányzati választásokon a megyei közgyűlés tagja, az ügyrendi és jogi bizottság elnöke lett, s tagja lett a megalakult régió és a megye területfejlesztési tanácsának is. Ez utóbbi tevékenységet ma is gyakorolja, közgyűlési mandátuma azonban megszűnt, amikor 2001. május 5-én a kormány kinevezte az ÁPV Rt. igazgatósági tagjának. Korábban a privatizációs vállalat felügyelő bizottságában munkálkodott. A munkáját elismerő kinevezés után sem csökken szülőföldje iránti elkötelezettsége. Jól ismeri a megyét, tudja, hol kell segíteni, s a térség felemelkedését továbbra is szívügyének tartja, az oktatás és az infrastruktúra fejlesztését tekinti a legsürgetőbb feladatnak.

Felesége, Szarvasy Eszter, okleveles táj- és kertépítő mérnök. Gyermekei: Margaréta Csenge háromesztendős, Regő István nyolcéves. Felelősségteljes munkája után a kikapcsolódást egy jó csapatban játszott futballmeccs jelenti számára, hobbija a festmények és térképek gyűjtése.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése