Plószné dr. Sallai Margit

Ügyvéd,

Záhony

szszb_15-206_ploszne_dr_sallai_margit.jpgÜgyvédként képviseli a legnagyobb magyar gazdasági társaság, a MÁV érdekeit. A városi önkormányzat munkájából is alaposan kiveszi részét. Néha társadalmi munkában, ellenszolgáltatás nélkül dolgozik, például a Kiút Térségfejlesztő Egyesületnek. Mindemellett feleség, még pedig mozdonyvezető felesége, és anya, diák fia is a közlekedés felé orientálódik.

Ennyi előzetes után a záhonyiak már tudják, hogy ő Plószné dr. Sallai Margit. Az ügyvédnő az önkormányzatiság megalakulása óta, vagyis ezerkilencszázkilencventől tagja a város képviselő-testületének. Az első ciklusban alpolgármesterként is tevékenykedett.

A kezdet kezdetén a testületben őt választották az ügyrendi bizottság elnökévé. Ritka rekord: azóta is ő ennek a bizottságnak az elnöke. Amikor e sorok írója beszélgetett a képviselő asszonnyal, éppen azon a napon avatta fel a felújított és bővített záhonyi vasútállomás felvételi épületét Mándoki Zoltán, a MÁV Rt. vezérigazgatója, és Háda Imre, Záhony polgármestere. Az ünnepélyes átadás színfoltja volt, hogy a polgármester emlékzászlót adott át Rusznák András állomásfőnöknek, aki „mellesleg” szintén tagja a városi önkormányzatnak.

Az avató beszédekben is elhangzott, hogy ez az állomás már megfelel az uniós elvárásoknak, szolgálja az utasokat, a vasutasoknak korszerű munkakörülményeket biztosít, sőt, ebben az épületben kényelmesebb körülmények közt dolgozhatnak a határőrök és a vámosok is.

Hangsúlyozni kell, hogy ez a vasúti beruházás majdnem félmilliárd forintba került és a költségekhez a városi önkormányzat tizenötmillió forinttal járult hozzá. Az avató ünnepségen – egy nemzetközi konferencia keretében – a polgármester hangsúlyozta, hogy átépítik, megszépítik az állomás előtti Európa teret. Az útépítés már tart. A téren lévő, egykor munkásszállóként működő emeletes épületet átalakítják, és színvonalas szállodát alakítanak ki benne.

Nem csak a téren korszerűsítik az utat. Egy program keretében, a nemzetközi Phare-iroda anyagi támogatásával majdnem egymilliárd forintot költenek útépítésekre. A program keretében Tiszabezdéd és a közúti határátkelő közt egy új sávot építenek, a győröcskei elágazásnál egy új közlekedési csomópontot alakítanak ki, felújítják a Záhonyon átmenő „almautat” is.

Külön említette a képviselő asszony, hogy épül az új állat- és növény-egészségügyi állomás is. Idén egyik gond, hogy nem sikerül a tervezett építési telkeket kialakítani. Az önkormányzatot a 2003. évben foglalkoztatja a vasúti alapítványi óvoda bezárása is. A MÁV a takarékosság jegyében megszünteti az óvoda működtetését. Augusztusban az önkormányzat által fenntartott óvodába mennek át a bezárt óvodába járt gyermekek.

Az önkormányzat tavasszal tárgyalta Záhony hosszú távú településfejlesztési koncepcióját. Ha a szép és megvalósítható tervek megvalósulnak, gazdagabb, vonzóbb lesz a város. Az elképzelések közt szerepel egy mentőállomás megépítése, ehhez jelentős állami támogatás szükséges. A szakorvosi ellátás a városközpontban lesz.

Szeretnék megépíteni az öregotthont, illetve a szociális otthont, amelynek működtetése a foglalkoztatási gondokon is enyhítene. A polgármesteri hivatal területén többes célú teleházat hoznak majd létre.

Fejlesztik a kereskedelmi és vendéglátó szolgáltatást is. A távlati tervek közt szerepel egy 10–15 szobás panzió megépítése, amelyhez étterem és bár is tartozik majd.

Plószné dr. Sallai Margit hároméves kora óta Záhonyban él. Apja állatorvos volt, amiatt költöztek ide. Az általános iskolát helyben, a középiskolát Kisvárdán végezte. Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán ezerkilencszáznyolcvanháromban szerzett diplomát.

Végzés után a záhonyi vasútnál állt munkába. Volt jogi csoportvezető, majd a jogi osztály helyettes vezetője. Ezerkilencszázkilencvenháromtól ügyvédként dolgozik az Sz-S ügyvédi iroda tagjaként. Állandó megbízatása van a MÁV Rt.-től. Megyénk egész területén akad munkája. Főleg munkajogi, polgári jogi és gazdasági jogi ügyekkel foglalkozik.

Megjegyezte, hogy régen a vagonfeltörések is munkát adtak neki, mostanában jelentősen visszaesett a vagonfeltörések száma. A férje tiszteletre méltó foglalkozást gyakorol, mozdonyvezető. A fiuk is kötődik a sínek birodalmához és a mozdonyhoz: a záhonyi Kandó Kálmán Szakközépiskolában tanul. (Az iskola névadója, Kandó Kálmán egy mozdonyt konstruált.)

A Plósz család a kisvárosban, egy kertes házban lakik. Az ügyvédnő egyik ügye a Legfelsőbb Bíróságig jutott. Ezt a munkaügyi pert is megnyerte. A jogászok hangsúlyozták: ez a per elvi jelentőségű, precedens értékű volt. Szeretne az önkormányzatban is hasonló munkasikereket elérni, továbbra is Záhony fejlődése érdekében kíván munkálkodni.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése