Belinszky Béla

Címzetes főjegyző,

Záhony

szszb 24 tk Belinszky Béla.jpgNem urai, hanem szolgái vagyunk a nemzetnek – a Kossuth Lajostól idézett gondolat vezérelte szakmai és emberi életpályáján Belinszky Béla címzetes főjegyzőt, aki közel négy évtized közigazgatási szolgálata után arany pecsétgyűrűt kapott a minisztertől. Színes, gazdag, mozgalmas évek állnak mögötte, amelyek korszakokat kötnek össze, a szocialista államformától a rendszerváltáson át a mai demokráciáig.

Belinszky Béla életútja tökéletesen példázza, hogy a felülről irányított közigazgatás, a hatalmi monopóliumnak tekintett szervezetek ezernyi kötöttsége mellett, vezető beosztásban is megmaradhat valaki a mindig segítőkész munkatársnak. Ötleteit, bár az elmúlt korszak szűkre szabott keretei nem igazán engedtek teret az egyéni kezdeményezésnek, mégis meg tudta valósítani. Ő sohase ügyként kezelte az eseteket, hanem az embert látta az akta mögött. Közel négy évtizeden át gyakorolt hivatása során egyetlen haragost sem szerzett! Mint mondja, bármit meg lehet értetni az ügyfelekkel, ha azt tisztességesen, emberségesen tesszük.

Belinszky Béla 1948. augusztus 22-én született Dögén Kántor Irén és Belinszky Béla fiaként. Otthonról becsületet, a munka fontosságát és örömét, a szűkebb, tágabb közösség szolgálatának fontosságát hozta magával. Ezeket az eszméket igyekezett saját családjában is megteremteni. Ebben nagyszerű társra talált Vincze Margit személyében, aki az OTP kisvárdai fiókjánál dolgozik. Házasságukból két lány született. Anita középiskolai tanár Kisvárdán, az ő férje Molnár Zoltán, a Volán Vállalat kirendeltségvezetője. Gyermekeik Kata (öt) és Éva (másfél) évesek. A nagyszülők szeme fénye a két gyönyörű kislány. A fiatalabb Belinszky lány, Nóra Budapesten a Ferihegyi repülőtéren dolgozik.

A Rétközhöz ezer szállal kötődő Belinszky úr a jó nevű Bessenyei György Gimnáziumban érettségizett Kisvárdán 1966-ban. Ezután az Államigazgatási Főiskolán diplomázott. Nagy örömére szülőfalujában, Dögén látott a közigazgatási teendőkhöz. Főnökei hamar észrevették benne a precíz, odaadó és humánus beállítottságú ügyintézőt, és magasabb beosztásba helyezték. 1970 és 1989 között a Kisvárdai Városi Tanács pénzügyi, szervezési és személyügyi feladataival foglalkozott különböző munkakörökben. 1990–92 között Tiszabezdéden, 1992 és 2007 között Záhonyban dolgozott jegyzőként.

Szerencsés alkatúnak érzi magát, hisz a 39 év munkaviszonya alatt egyetlen egyszer sem kellett táppénzre mennie! Ahogy nézem a ma is derűs, fiatalos, lendületes embert, kirajzolódik egy nagy ívű szakmai pálya, amelyen azért haladhat mindig előre, mert nem a saját karrierjének építgetésén fáradozik, hanem a rábízott ügyfelek, a településeken élő állampolgárok ügyeit, gondjait, bajait, örömeit érezte sajátjának. Soha nem az íróasztal mögül tárgyalt, ezzel is bizonyítva: egyenrangú félnek gondolja magát másokkal. Egyre nagyobb lélekszámú közösség ügyeinek megoldását, a tanácsok, majd a polgármesteri hivatalok irányítását bízták rá. Szép időként élte meg a körzetközponti jegyző szerepét, amelyben a záhonyi székhelyű irányítás a környékbeli településeken élőkre is kiterjedt. Így nem kellett Kisvárdára buszozni vagy vonatozni a gyámhivatali, okmányirodai vagy építési igazgatási ügyekben. Belinszky Béla igyekezett mindent helyben, gyorsan intézni, hogy ezzel is segítse a hivatalhoz forduló állampolgárok jobb közérzetét. Ő érezte annak a felelősségét, hogy hozzáállása, munkája, szakszerű ügyintézése révén az emberek nemcsak róla, hanem a polgármesteri hivatalokról és általában véve a közigazgatásról alkotnak képet.

Noha szigorú szabályok kötötték még a legkreatívabb vezetők kezét is, azonban ők tudták, mit tehetnének gyorsabban, jobban a helybeliekért. Szép példa erre az 1995-ben létrehozott Polgárvédelmi Közalapítvány. Állami, önkormányzati feladatokat oldottak meg Záhony, Zsurk, Györöcske, Tiszaszentmárton, Eperjeske, Tiszamogyorós, Benk, Mándok, Tiszabezdéd, Tuzsér és Komoró területén. Belinszky Béla elnökként irányította az árvíz, a hó és más katasztrófavédelmi tennivalókat a szervezés, a logisztika, a pénzügyek és a mozgósítás terén. Ebben partnerre talált a helyi polgármesterekben, hisz nekik is a zökkenőmentes ügyintézés volt az érdekük. Fellapozzuk a képzeletbeli történelemkönyvet, és hamar párhuzamot találunk az egykor jól bevált járások és a mai kistérségek között. Államszervezéstől, társadalmi formációtól függetlenül vannak egységesen megoldandó feladatok. Dániában egy szakmai úton már 15 évvel ezelőtt láthatta, hogy a mentők, a katasztrófavédelem és a tűzoltóság együtt dolgozik. Ennyire gazdagok vagytok? – kérdezték a vendéglátók, amikor megtudták, nálunk még külön szervezetet működtet az állam minderre.

Felettesei kitüntetésekkel (Kiváló Munkáért, Köztársasági Elnöki Érdemkereszt, Honvédelmi Érdemérem, arany pecsétgyűrű) és a címzetes főjegyző titulussal ismerték el a hatalmat közszolgálatnak tekintő Belinszky Béla munkásságát.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése