Bakó Sándor

Képviselet-vezető,

Záhony

szszn_12-204_bako_sandor.jpgAutópályán, vasúton és vízen szállítmányoz az Európa szerte híres Portolan. A dunaújvárosi székhelyű mamutcégnek a záhonyi szárazföldi kikötőben is van képviselete. Ez az egyszemélyes képviselet hidat jelent Kelet és Nyugat között. Bakó Sándor képviselet-vezető képzett, tapasztalt szakember. A megyénket bemutató könyvsorozatban ő ismertette cége sokirányú, hasznos tevékenységét.

A 2001. év tavaszán azt írta az újság, hogy hamarosan nagy tételben beindulhat a vasúti szállítás Ukrajna és Szlovénia között – erről tanácskoztak május 11-én pénteken Tuzséron magyar, ukrán és szlovén szakemberek. A tanácskozáson részt vett Bakó Sándor, a Dunaferr Portolan Kft. záhonyi képviseletének vezetője is. Ez a társaság a híres Dunai Vasmű vállalatcsoportjának nemzetközi szállítmányozási egysége. Kevesen tudják: a Portolannak is köszönhető, hogy az utóbbi pár évben a záhonyi átrakóban megnőtt a forgalom.

Bakó Sándor azt is elmondta, hogy a múlt évben 5,6 millió tonna áru jött be hazánkba Záhony térségében. Ebből 2,9 millió tonna (több mint a fele) áru szállítását, átrakását a Portolan kft. szervezésében bonyolították le. 2001-ben az első negyedév kiugró eredményt hozott. A Portolan hazánk keleti kapujában három hónap alatt majdnem annyit szállítmányozott, mint tavaly hat hónap alatt. Az alapanyag, a vasérc és a jó minőségű szén főleg az eperjeskei átrakón keresztül jut el a Dunai Vasműbe. Idén az arányok változnak. Vasércből kevesebbet, szénből többet hoznak be Ukrajnából és Oroszországból. Faárut és műtrágyát is nagyobb mennyiségben hoz be a Portolan.

A MÁV-nak, illetve a záhonyi átrakókörzetnek nagy hasznára válik a szállítmányozási cég. A jó együttműködést jelzi, hogy a vasút-igazgatóság és a kft. képviselői évente kétszer-háromszor tanácskoznak, megbeszélik a közös feladatokat. Jó hír, hogy a kft. 120 darab speciális, acél teleszkóptetős tehervagont vásárolt, és ezeket a vagonokat a MÁV üzemelteti. Így Záhony térségében is kevésbé érzékelhető a korszerű, speciális vagonok hiánya. A Portolan rákapcsolódott a MÁV Rt. számítógépes hálózatára. Az idei év tavaszának elején a MÁV megkapta az ukrajnai, pontosabban a lembergi vasút-igazgatóság számítógépes adatbázisát. A terv szerint hamarosan a Portolan is hasznát veszi a lembergi adatoknak, a kft. ugyanis megvásárolja a magyar vasutaktól az ukrán adatbázist.

Jelentős, nemzetközi szállítmányozásra alkalmas kamionparkja is van már a Portolánnak. A cég megyénkben 4 közvámraktárral van kölcsönös előnyökkel járó kapcsolatban. A közvámraktárak közül kettő Záhony mellett, egy Mándokon és szintén egy Tornyospálcán található. A kft. is szorgalmazza a vízi szállítás beindítását. Záhony és Szeged között a Tiszán uszályokkal szeretnének különböző árukat szállítani.

Szalma Béla, a Portolan ügyvezető igazgatója telefonbeszélgetés keretében kiegészítette a fenti információkat. Elmondta, hogy az elmúlt év végén a Dunaferrnek újabb „gyermeke született”, a Centroport Kft. Ezt a korlátolt felelősségű társaságot a világhírű holland Glencore céggel közösen hozták létre, állami támogatás nélkül, saját erőből, külföldi szakmai befektetők bevonásával! A kft.-nek a Duna partján gabonafélék tárolására, raktározására, kombinált átrakására és szállítmányozására alkalmas síktárolója van. Sokat mond, hogy a tároló éves kapacitása 300 ezer tonna szemes áru. Ez azt is jelenti, hogy a Centroport a magyar agrárexport 10 százalékát képes kiszolgálni.

Az ügyvezető igazgatótól további, sokat mondó statisztikai számokat hallottunk. Dicsekvés nélkül mondta, hogy a MÁV Rt. országos forgalmának 10–12 százalékát a Portolan Kft. adja. A vízi szállításban is nagy tételben van jelen a cég: a Mahart forgalmának több mint a felét a dunaújvárosiakon keresztül bonyolítják le. Szalma Béla azt is elmondta, hogy a nagy volumen és a szerteágazó munka miatt személyes jó kapcsolatot alakított ki Kukely Mártonnal, a MÁV Rt. vezérigazgatójával. Szalma Béla (csak pár hónapja nevezték ki a Portolan ügyvezető igazgatójává) belátható időn belül a záhonyi szárazföldi kikötőbe látogat, hogy itt is személyes jó kapcsolatokat alakítson ki, s hogy jól megismerje ezt a térséget, amely Európa és Ázsia kapujának számít.

Ami pedig a záhonyi képviselet-vezető életútját illeti. Bakó Sándor fényeslitkei. A záhonyi közlekedési szakközépiskolában érettségizett, majd Győrben levelező úton vasútüzemmérnök diplomát szerzett. 1994-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen közlekedési menedzser, gazdasági mérnök másoddiplomát kapott. A fényeslitkei pályaudvaron kis beosztásban kezdte pályafutását, majd dolgozott a záhonyi üzletigazgatóságon, aztán ő lett Komoró és Tuzsér állomásfőnöke. Most oroszból középfokú nyelvvizsgára készül, később angolt fog tanulni. Egy nyelven akar beszélni, szót akar érteni a hazai és a külföldi szállítókkal és szállíttatókkal.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése