Jászfai Csaba

Kirendeltségvezető,

Záhony

szszb 23 nl Jászfai Csaba.jpgZáhony és térsége nem csak gazdasági és földrajzi szempontból fontos és különleges. A katasztrófavédelmi szempontok is különlegesek, szaktudásra, nagy odafigyelésre, megelőzésre van szükség. Elöljáróban elmondható, megnyugtató, hogy a térségben lakók biztonságban érezhetik magukat. A témáról beszélgettünk 2007 tavaszán Jászfai Csabával, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság záhonyi kirendeltségvezetőjével.

Nyilatkozatának a lényege a következő volt:
– A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság záhonyi kirendeltségéhez Benktől Fényeslitkéig 12 település tartozik, közülük kilenc polgári védelmi szempontból első kategóriába tartozik.

Jászfai Csaba pv. alezredes kirendeltségvezető elmondta: a működési területük a Tisza bal partjára terjed ki. A szeszélyes folyó, a három PB gázátfejtő, a vasút, a leterhelt főút és a határ közelsége miatt sorolták a térséget az első kategóriába. A tuzséri gázátfejtő állomás veszélyessége miatt az elmúlt ősszel a tuzséri önkormányzat katasztrófavédelmi szakemberekkel védelmi tervet készített. Hasonló terv készült a közeli Tiszabezdéden is. A két terv végrehajthatóságát ez év márciusának végén először gyakorolták többek között a MÁV, a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat szakembereinek a közreműködésével. A kirendeltség egyebek mellett azért is érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert Oroszországból Paksra Záhonyon át mennek az „atomvonatok”, amelyek fűtőelemeket szállítanak. A kirendeltségnek a megyei igazgatóságon keresztül szakmai és emberi kapcsolata van az ukránokkal. Néhány hónappal ezelőtt „élesben” is szükség volt a tájékozódásra, az együttműködésre. Ukrán oldalon, a csapi állomáson vegyi anyag szivárgott egy vasúti kocsiból. A megyei igazgatóság vezetője a kirendeltségvezetővel átment Csapra tájékozódni, és a jó együttműködés révén a veszély elhárításához magyar szakemberek adtak tömítőanyagot.

Jászfai Csaba azt is elmondta: április közepén a kirendeltség működési területén tanuló diákok részére katasztrófavédelmi versenyt rendeztek, amelyet a mándoki tanulók nyertek, így ők jutottak a megyei döntőbe. A tömegkapcsolatokat érintve a kirendeltségvezető még hozzátette: 2004-től a települések az önkormányzatok segítségével rendszeresen szirénapróbákat tartanak, természetesen a lakosság tájékoztatása után. Ez a megyében is egyedülállónak nevezhető, hisz számos településen és térségben nem tartanak rendszeresen szirénapróbát.

Jászfai Csaba azt is elmondta, hogy hazánkban és megyénkben 2000-ben alakult meg a katasztrófavédelem mint hivatásos szervezet. A kirendeltségeknek – a záhonyinak is – széles a tömegkapcsolatuk. Központi előírások szabályozzák az önkormányzatok polgári védelmi feladatait, amelyeknek a végrehajtását a Polgári Védelmi Kirendeltségek szakmailag segítik. Az előírásnak megfelelően az önkormányzati választások után az új polgármestereknek felkészítést, „kiképzést” tartanak. Az iskolákkal is jó a kapcsolata a kirendeltségnek. A fiatalokkal megismertetik a katasztrófavédelem lényegét, megtanítják őket arra, hogy veszély esetén miként kell viselkedniük, védekezniük. A vasút-igazgatóság és az átrakó vezetőivel szintén szoros a kapcsolat. A vasúton sok és sokféle veszélyes árut szállítanak. Jó tudni, hogy a záhonyi közúti határátkelő állomáson sugármérő berendezés is működik. A tűzoltókkal különösen jó a kapcsolat. A térségben élők biztonságát növelve a polgári védelmi kirendeltség több együttműködési megállapodást kötött: a MÁV-val, a Polgárőrséggel, a Védőnői szolgálattal, a Tiszamenti Vízművekkel, ami által egy Katasztrófavédelmi Gyorsbeavatkozó Komplex Csoport került megalakításra.

Külön bekezdést érdemel a nem is oly régen bekövetkezett vasúti baleset. Itt éles bevetésre volt szükség. Történt pedig, hogy az egyik térségbeli község határában, a vasúti pályaudvaron felborult több, veszélyes anyagot szállító tartálykocsi, és folyt a veszélyes anyag. Tűz és vegyi veszély fenyegetett. A mentést a megyei igazgatóság irányította, de részt vettek benne a környékbeli tűzoltók és kirendeltségek szakemberei is.

Szakmai munkájának elismeréseképpen ez évben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Bronz Emlékérem elismerését kapta.

Jászfai Csaba határőr százados volt, áthívták ide kirendeltségvezetőnek. Azóta több katasztrófavédelmi tanfolyamot elvégzett. A felesége, Jászfainé Szabó Katalin a záhonyi polgármesteri hivatal okmányirodájában végez szerteágazó munkát. Három gyermekük van. Kitti 16 éves, és a nagykállói középiskolában tanul, németből már középfokú nyelvvizsgája van. Csaba 12 éves, és ügyesen számítógépezik. Kata most hároméves, és készül az ovira. A kirendeltségvezető nemcsak a környék lakóinak biztonságára, a családja biztonságára is vigyáz.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 23. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése