Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Budai Gábor
Ügyvéd,
Kisvárda
Van abban valami jelképes, hogy doktor budai háza éppen a körforgalomnál fekszik. Kisvárdának olyan pontja ez, ahonnan öt irányba ágazik el az út. Az pedig, hogy a házba lépve az első helyiség éppen az ügyvédi iroda, természetes velejárója Budai Gábor folyamatos szolgálatának.
Az év minden napján, a nap minden órájában ügyfelei rendelkezésére áll, mert tudja, hogy aki ügyvédhez fordul, annak rendszerint gyors segítségre, vagy legalább jó tanácsra van szüksége. Azt sem titkolja – miután jó ideje egyedül él –, hogy a magány csökkentésére is jó alkalmat kínál az állandó készenlét. Az iroda polgári hangulatot idéz: antik bútorok, festmények, könyvek garmadája, az íróasztalon katonás rendben sorakozó akták mellett, a nélkülözhetetlen munkatárs, a számítógép.
A főfalon, az íróasztal mögött az Európai Unió zászlaja és bekeretezett oklevelek egész sora, amelyek Budai Gábor különböző szakmai képesítéseit igazolják. Középiskolában hét sportágból volt igazolt versenyző, így – bár a katonatiszti iskolán hat elektromos tárgyból tett államvizsgát – nem a műszaki egyetemen, hanem a Testnevelési Főiskolán folytatja. Első szakképesítése mégis statisztikus, amit a gimnáziumi érettségi után szerzett közgazdasági szakközépiskolai végzettségnek köszönhet. 1968-tól MÁV-dolgozóként öt szakvizsgát szerez, a tisztiiskola kétszáznegyven hallgatója közül ő a tanfolyamelső. Így lesz az Elnöki Tanács egyetértésével a Záhonyi Vasúti Igazgatóság Polgári Fegyveres Őrségének parancsnoka – főhadnagyi rangban. Ekkor végezte el a harmadik tiszti iskolát. Csak ezután következik a jogtudományi egyetem – Budapesten. Doktori disszertációját tankönyvként tanították az Ipari Minisztérium területén. Két év és négy hónap után jogi szakvizsgát tesz. Előbb az Igazgatás- és Jogi Csoport vezetője, majd hét évig büntetőszakos tárgyaló ügyész a városi ügyészségen, Kisvárdán. Ezután jogtanácsos a dombrádi termelőszövetkezetben. Ekkor mezőgazdasági szakjogász végzettséget szerez.
A mezőgazdaság privatizációja idején a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának jogi szakértője – Dr. Zsíros Géza elnöklete alatt. Az országhatár közelsége külkereskedelmi témájú ügyeket is „termett”, ezért külkereskedelmi szakot is végzett a Miskolci Egyetemen. Ezek mellett mérlegképes könyvelő, és az anyakönyvvezető vizsgája is megvan. Szerepel az ingatlanközvetítői névjegyzékben, behatóan foglalkozik az angol nyelvtannal, öt éve tanítja is azt. Egy országos cég felkérésére büntetőjogot tanít az őrző-védő munkával foglalkozó embereknek. Magánnyomozói igazolványa is van.
Huszonkilenc évesen már nemcsak vállalati és ágazati kiváló dolgozó kitüntetéssel rendelkezik, de a Haza Szolgálatáért Érdemrend ezüst fokozata is az övé. Közel ötven évet töltött iskolapadban, ami ékes bizonyítéka annak, hogy nem csak tud, de szeret is tanulni. Sokirányú képzettsége alapján polihisztornak kell őt tekintenünk, de ez nem bejegyzett foglalkozás, ezért maradjunk inkább az ügyvédnél.
Az, hogy ő, maga ügyvéd lett, nem a véletlen műve, hiszen anyai nagyapja, mint bíró huszonöt éven át dolgozott a II. világháború előtt, alatt és után. Mindvégig nagy tekintélynek örvendett. Ezt csak a szakmailag hibátlanul képzett emberek érhették el, ők is csak makulátlan erkölcsi háttér mellett. Így a nagyapa lett a példakép.
Kialakulóban van a családi tradíció, hiszen Budai Gábor leánya szintén ügyvédnek készül, a veje is az. Nem lenne csoda, ha a hétéves unoka is nagyapja, no meg szülei mesterségét folytatná.
A kérdésre, hogy – budapesti létére – mi tartotta meg Kisvárdán 1967-től, így válaszol: „Kölcsey Szatmárcsekén volt ügyvéd, Móricz Zsigmond is megyénkbeli. Mindketten jól érezték magukat. Nem kell ahhoz a fővárosban élni, hogy az ember érdemi munkát tudjon végezni.” Példákat is említ: „Nemrégiben a budapesti Ügyvédi Kamara hívott meg előadónak, fővárosi ügyvédek továbbképzésére. Több tucat, olyan szakember hallgatott engem, akik egyetemen tanítanak, vagy a tv-ből ismerjük őket. Szakmai tanulmányt írtam egy 38 országban megjelenő folyóiratba. Én találtam ki a reggel 9 óráig szóló szesztilalmat, Gorbacsov egy hat fős delegációt küldött hozzám a módszer tanulmányozására. Be is vezették, de ott is megbukott ez a megoldás.”
Szenvedélyesen gyűjti, írja az igazságszolgáltatással kapcsolatos vicceket, anekdotákat. 1972-től publikál, előbb a Lúdas Matyiban, később a helyi és megyei lapokban jelentek meg írásai. Az ország nyilvánossága előtt is bemutatkozott már önálló szerzőként a Vidám Színpadon – Bodrogi Gyula társaságában.
Van egy szép, de költséges hobbija: műgyűjtéssel foglalkozik, elsősorban az antik bútorok érdeklik. Van egy vágya is, ami a laikusok előtt is bizonyítja, hogy lelke mélyéig ügyvéd: „Régi vágyam, hogy megfestessem Arany János Fülemile című versét. Olyan tökéletesen írta meg ezt a tipikusan magyar peres ügyet, hogy minden sorát magam előtt látom. Szeretnék egy olyan emberrel találkozni, aki meg tudná ezt festeni a legapróbb részletekig! Ügyvédi irodám dísze lesz ez a kép, ha elkészül egyszer.”
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Ignéczi Zoltán
Dr. Molnár Sándor
Dr. Mezey Károly
Lakatos István
Gyüre István
Hugyina Zoltánné
Kiss-Szabó Ferenc
Toroczkai Árpádné
Szőllősi Ferenc
Dr. Láczay György
Dócs Attila
Dr. Szép Béla
Lénárt Andrásné
Nagypál Béla
Szendrei Józsefné
Vass József
Zsiros Imre
Hugyina Zoltán
Pataky László
Lázár Ferenc
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése