Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Medgyessy Erzsébet Gyöngyi
Főorvos,
Nyíregyháza
Az idén nyugállományba vonuló főorvos asszony a korát meghazudtoló frissességgel tesz-vesz otthonában. Ezer emberből egynek lehet még ugyanilyen szívből jövő derűt és segítő szándékot sugárzó tekintete. Gyöngyi visszagondolva a közel négy évtizeden át végzett gyógyító munkájára magabiztosan mondja: ő nem is lehetett volna más, csak gyermekorvos. A kis betegek ösztönösen érezték meg benne azt az embert, akitől bizton remélhetik gyógyulásukat, és tudták azt is, hogy ami orvosilag lehetséges, azt a doktornő biztosan megteszi értük.
Medgyessy Erzsébet 1945. április 26-án Csengerben született. Édesanyja, Bélteky Erzsébet statisztikusként a TB megyei igazgatóságán dolgozott. Édesapja, Medgyessy János a Kisiparosok Országos Szövetségének (KIOSZ) a megyei titkára volt. Az Élet kiszámíthatatlanságából eredően ő viszonylag korán, ötvenévesen hunyt el. Feleségétől, gyermekeik édesanyjától, a mindig derűs asszonytól 79 éves korában vettek végső búcsút szerettei. Ágnes, Gyöngyi húga iskolaigazgató, családjával a megyeszékhelyen él.
Gyöngyi az országos hírű Kölcsey Ferenc Leánygimnáziumban érettségizett 1963-ban, majd a Debreceni Orvostudományi Egyetem (DOTE) hallgatói között folytatta tanulmányait. Hat év elteltével, 1969-ben kapta meg orvosi diplomáját. Néhány hónap múltán pedig – egyetemi diáktársa – dr. Porkoláb Zoltán vette feleségül, aki ma a Jósa András megyei kórház urológus főorvosa.
Dr. Medgyessy Erzsébet orvosi pályafutását ott fejezte be, ahol 36 évvel ezelőtt elkezdte: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Jósa András Kórház gyermekosztályán. Friss diplomásként, lelkesen vette fel a munkát a dr. Lengyel Ferenc főorvos által vezetett gyermekosztályon. Főnöke emberséges bánásmódját és szakmai segítőkészségét annak hirtelen bekövetkezett haláláig, 1973-ig élvezhette.
Gyöngyi céltudatosságának és a munkaidő végét nem ismerő munkájának köszönhetően 1985-ben már az adjunktusi, majd azt követően három év múlva pedig a főorvosi címnek örülhetett. Pályájának következő állomása – tizennégy évvel diplomájának átvétele után – a kórház „nagyintenzív” osztálya lett, ahol három éven át küzdött mindennap a hozzájuk került emberek életéért.
Az orvostudomány gyors fejlődését követendően munka melletti tanulással szerezte meg szakvizsgáit: előbb csecsemő- és gyermekgyógyászatból 1974-ben, majd azt követően, 1986-ban aneszteziológia- és intenzív terápiából.
Időközben megérkeztek gyermekeik is: elsőként Gyöngyi, majd két évvel később Eszter világra jöttét ünnepelhették. Az idősebbik leányuk ma 34 éves, többdiplomás marketingmenedzser, egyben „főállású anya.” Ezek mellett három idegen nyelvből rendelkezik felsőfokú nyelvvizsgával. Férje, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere. Náluk már három unoka: a 9 éves Anna Sára, a 7 éves Eszter Zsófia és a másfél éves Lilla Janka fogadja a látogatókat. A két évvel fiatalabb testvér, Eszter ma 32 éves, angol–magyar szakos oklevelet szerzett Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Reklámmenedzserként dolgozott. Férje D. Bányász Gergő a TV2 újságírója. Elsőszülött gyermekük, a ma 4 éves Márton igen emlékezetes születésnapot tudhat magáénak: 2001. szeptember 11-én látta meg a napvilágot. Kishúga, Emma másfél éves. Vele most édesanyja foglalkozik.
Dr. Medgyessy Erzsébet visszanézve a kezdetekre mondja el azt, hogy mindig egy nagycsaládban érezte magát a munkahelyén, ami egyre jobban hiányzott neki, ha éppen nem dolgozott. Emlékszik arra is, hogy közösen szerezték be a műszereket, a berendezéseket, s együtt vásárolták a kis papucsokat is. A 12 ággyal 1987-ben nyitott gyermekintenzív-részleg vezetőjeként ösztönözte munkatársait is a tanulásra. Nem véletlen, hogy a legtöbb szakasszisztens náluk dolgozott, s az sem, hogy ma diplomás ápolók segítik az orvosok munkáját. Gyöngyi elmondja azt is, hogy a régebbi gyerekbetegségek helyett mára dominánssá váltak az allergia és az agyhártyagyulladás különféle változatai. Szomorúsággal a hangjában említi: „Sajnos én még láthattam kanyarós gyerekeket meghalni…”
A „Miért csinálja?” kérdésre így felel: „A gyerekek őszinteségét, szívből jövő szeretetét soha nem lehet elfelejteni.” Volt olyan kis betege, aki amikor megtudta, hogy nyugdíjba készül, kifakadt: „Miért nem szólt nekünk a doktornő, hogy elmegy?”
A főorvos asszony a majd’ négy évtized alatt összegyűjtött könyvtárát az osztály nővéreinek ajándékozta azért, hogy ne vesszen kárba a bennük rejtőző tudás. Gyöngyi, az osztály fennállása óta elsőként nyugdíjba menő orvos a jövőben az öt unoka dédelgetése mellett szeretne sokat olvasni, az angoltudását bővíteni, és nem utolsósorban elmélyedni a számítógép-kezelés rejtelmeiben.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése