Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Csizmadia Valéria
Képzési igazgató,
Nyíregyháza
Elgondolkodott-e már valaki azon, mikor és hogyan jön el egy ember életében az, amikor megérzi a munka örömét, mikor megszereti e fárasztó, kimerítő tevékenységet, melynek során nevelődik, nemesedik, megérik? Gyermekkorában kóstolta meg a munka ízét Csizmadia Valéria, kit szüleivel a kora reggel már a földeken talált. Az 1956. január 11-én Hajdúböszörményben született leány beavat szülei összekerülésének történetébe. A helyi tsz-ben növényápolóként dolgozó édesanyja és anyagraktáros édesapja harmonikus családi környezetet biztosított testvérei és az ő számára. Mindig munkában, de szeretetben növekedve érezték a szülők odaadó gondoskodását, melyben döntő fontosságú volt a munkára való nevelés, így ma sem idegen számára a fizikai munka.
„Nem volt könnyű, de hasznos. Ez formálta gyermeki és ifjúi énem a nehéz 70-es években.” A helyi általános iskolában már meghatározó volt Kertész Jánosné tanárnő hatása, de a Bocskai István Gimnáziumban Király Róbertné kémia- és matematikaórái is döntöttek abban, hogy ’74-ben az érettségi után a nyíregyházi tanárképző főiskola matematika-kémia szakán találta magát. ’78-ban tanári diplomát szerzett, ám mégsem lett hajdúböszörményi tanár, mert megválasztották az intézmény KISZ-titkárának. Később a KISZ KB Egyetemi és Főiskolai Tanácsának is tagja lett. A mozgalomnak élt akkoriban, nem sajnált sem erőt, sem energiát, a fiatalság küldötteként kiállt értük, mindene volt az ifjúság, a közösségi élet szervezése.
„Ha visszagondolok a ’80-as szép évekre, bizony az akkor kötött barátságok a mai napig is élnek.” A „Fényes szelek” ifjainak utódairól sokat tud még mesélni, ám a mozgalom mellett nem marad háttérben a szakmai munka sem. 1978-tól ’80-ig a főiskola kollégiumi igazgatóhelyettesként tette a dolgát, közben ’80-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karának kémia szakán tanult, és ’83-ban egyetemi szintű diplomát szerzett. Dr. Cservenyák László főigazgatósága alatt ’85-ben a tanulmányi osztály vezetőjeként új kihívás, új feladatok tették még mozgalmasabbá életét. Megfontolt, alapos vezetőnek bizonyult a változtatások bevezetésénél. A főiskolai hallgatók robbanásszerű növekedése, a levelező-, a másoddiploma-képzés, valamint az átképzés szükségszerűen hozta magával a tanulmányi osztály akkori 8-10 fő dolgozói létszámának növekedését. A kézi vezérlésű ügyiratkezelés, felvételi és tanulmányi ügyintézés elektronikussá alakult. ’96-ban e feladatok megoldására saját programot készítettek.
2000-ben a Bessenyei György Tanárképző Főiskola és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Főiskolai Karának az integrációjának révén a tanulmányi osztály és felvételi iroda mellett oktatásszervezési központ alakult, melynek vezetője lett. Az Országos Egységes Tanulmányi Rendszer – a Neptun – intézményi adaptálása, valamint a kreditrendszerre történő átállítás komoly feladatot jelentett. 2004. július 1-jével dr. Balogh Árpád rektortól képzési igazgató kinevezést kapott. Munkája, az oktatással kapcsolatos operatív koordinálási tevékenységeken túl, felöleli a felvételi munkák, a karok oktatási feladatainak segítését, a szakok akkreditációjának koordinálását. Szükséges a magyar felsőoktatási törvény, jogszabályok, rendeletek napi követése, fontos feladat az előírt kormányrendeletek intézményi adaptálása, az eljárási rendek és szabályzatok előkészítése, döntés utáni végrehajtásának a segítése. A legnagyobb változás ideje talán most van, amikor a bolognai egyezményhez igazodva új, többciklusú képzési rendszerre állnak át 2006 szeptemberétől.
Az osztottá vált, kétciklusú képzés, egy hároméves alapképzést (BA, Bsc) jelent, és az erre épülő kétéves mesterképzést (MA, Msc). Vannak szakok, melyeken megmarad az osztatlan képzés. Egységessé válik a tanárképzés az ország minden felsőoktatási intézményében. A tanárképzés „forradalmasításán” túl az infrastruktúra magas fokú kihasználását jelenti az e-learninges távoktatási rendszer kiszélesítése. Büszkén említi a főiskola két vezéregyéniségét, Balogh Árpád és Székely Gábor nevét. – Megtiszteltetés ilyen „szívükkel és lelkükkel is ható szakemberekkel” dolgoznom, akiktől sokat tanultam – mondja.
Valika soha nem érzi egyedül magát, a munkatársi és a baráti közösség teljes, összetartó. A hétvége – mióta édesapja nem él – a szülői házban, édesanyjával telik. Gyermek iránti vágyát keresztgyermeke pótolja, a család együtt kitölti életét, harmóniát ad, szeretettel veszik körül egymást. Életének szerves része az utazás, kirándulás, túrázás a baráti társasággal, egy közös szüret vagy disznóölés. Számba veszi kitüntetéseit, melyek mindig motiválják munkájában, mint a legutóbbi, a „Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett”.
„Eddigi életem szép és boldog, nekem soha nem teher az iskolába bemenni. Az egész életem a főiskola körül forog, szívvel-lélekkel, egész énemmel el vagyok kötelezve az ügy iránt” – fogalmazza meg hitvallását.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése