Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Orosz Tóth Miklós
Főigazgató,
Nyíregyháza
A világra segített több mint ezer gyermeket. Bábáskodott a főiskola létrehozásánál. A nőgyógyászatban egyedi módszert fejlesztett tovább. Nagy szakmai és emberi tapasztalatokat szerzett hazánk három keleti megyéjében. Ő dr. Orosz Tóth Miklós a Debreceni Egyetem Nyíregyházi Főiskolai Karának főigazgatója.
A főiskola 1990-ben alakult, azóta kisebb megszakítással tanít itt. 2000-től ismét a védőnőképzés szakigazgatója lett, 2003 augusztusában aztán kinevezték főigazgatónak. Lediktálta a krónikásnak, hogy 1990-ben 2 szakkal és 60 hallgatóval indult a főiskola. Most, vagyis 2003 szeptemberében átlépték a bűvös háromezres határt, pontosabban 3055 hallgatója van e jó hírű intézménynek. Immár 9 szakot jegyezhettünk fel. Íme a 9 szak: általános, szociális munkás, diplomás ápoló, szülésznő, védőnő, laboratóriumi technológus, mentőtiszt, orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikus, gyógytornász, egészségügyi ügyvitelszervező.
A jó hírnév és a színvonalas képzés miatt hazánk minden területéről jöttek és jönnek ide hallgatók, ám jelenleg a diákok többsége szabolcsi, illetve hajdúsági. Említést érdemel a felnőttképzés: a levelezős diákok létszáma 1720. Külön figyelmet érdemel, hogy Magyarországon nappali mentőtiszt és egészségügyi ügyvitelszervező képzés csak Nyíregyházán van.
A főiskola ismertető könyvecskéjében a mentőtiszt szaknál ez olvasható: „A bajbajutott emberen történő segíteni akarás ősidők óta az emberi érzelem, cselekvés természetes velejárója. Az embermentés kifejlődése, szervezése hosszú utat tett meg, míg a XX. század közepén hazánkban egyértelműen megfogalmazódott hogy a segítségre szoruló ember már a baleset, esemény helyszínén meg kell, hogy kapja a legmagasabb szintű oxyológiai ellátást. Ezen cél és régiónk mentőtiszt hiányának felismerése késztette a Debreceni Egyetem főiskolai karának vezetését, hogy 1998-ban úttörő vállalkozásként az országban elsőként létrehozza a nappali tagozatos mentőtiszt képzést. Működési szintek: helyszíni és szállítás alatti ellátás, sürgősségi betegellátó osztályok, traumatológiai osztályok. A mentőtiszt rendelkezzen egészségügyi, gazdasági, népegészségügyi, szervezési és vezetési ismeretekkel is.” Nem mellékesként említjük, hogy a többi szakon is oktatnak pénzügyi, gazdasági ismereteket. Beszélgetésünk napján 2003 októberében a főigazgató úr a főiskola egyik gazdasági szakemberével Debrecenbe ment az egyetemi tanácsülésre. A tanácsülésen arról is döntöttek, hogy a főiskolán fontos tantárgy lesz a gazdaságtan és a munkaügy. E tantárgy keretében uniós ismeretekre is szert tehetnek majd a hallgatók.
Az említett prospektusban a szülésznő szaknál ez áll: „Az intézeti szülés átalakulása, családbarát környezet kialakítása, a technikai eszközök széles tára és az általuk szolgált információk értékelése, hasznosítása szükségessé teszi a ma szülésznőjének magasabb színtű szaktudását, képzettségét. Ezt a célt szolgálja a 2002/2003-as tanévben főiskolánkon elindított akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzés keretében, a szülésznő szak indítása. „Itt említjük, hogy dr. Orosz Tóth Miklósnak van egy kiemelt szakterülete: ő tökéletesítette és alkalmazta az általa vezetett megyei osztályon a méh hüvelyen keresztül történő eltávolítását, az országos átlagot háromszor meghaladó gyakorisággal.
A megyénket bemutató könyvsorozatban még feljegyezhetjük: a főiskolán igen jók a személyi és technikai feltételek. Több akadémikus is a tanári karhoz tartozik. Megyénk jó néhány egészségügyi és gazdasági szakembere is az oktatók közé tartozik. A nagy létszám miatt a tanteremhiány már krónikussá vált. A főiskola vezetői egy bővítés során szeretnének kialakítani egy nagy tantermet, amely a diákélet kezdetét és végét jelentené, vagyis itt rendezhetnék meg az évnyitót, a gólyabált, majd a diplomakiosztó ünnepséget is.
Dr. Orosz Tóth Miklós 1939-ben született Abaújszántón. Sátoraljaújhelyen érettségizett, 1963-ban a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát. Hosszú ideig a Debreceni Egyetem szülészeti nőgyógyászati klinikáján dolgozott. 1979-ben védte meg kandidátusi disszertációját. 1980 és 1992 közt Nyíregyházán a megyei kórházban osztályvezető főorvos volt. Megszüntette a krónikus orvos- és szülésznő hiányt. 1983-ban miniszteri kitüntetést vehetett át. 1984-ben Gerlei Ferenc-emlékérmet kapott. 1985-ben lett címzetes egyetemi docens. 1992-től 2000-ig a szülészeti-nőgyógyászati szakmai kollégium tagja volt. 1992-től 2001-ig az egri kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályát vezette, emellett Heves megyében megyei szakfőorvos volt. 2000-ben újból főiskolai tanári kinevezést kapott.
A felesége szintén orvos, belgyógyászként és üzemorvosként dolgozott nyugdíjazásáig. Ildikó lányuk az egészségügyi főiskolán angolt tanít. Edina lányuk technika–biológia szakos tanár. A főigazgató úrnak négy kedves unokája van. Név szerint: Levente, Barbara, Kristóf és Petra. A főigazgató úrnak gazdag és tartalmas az életútja, van mire visszatekintenie.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése