Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Fábián Gergely
A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar dékánja,
Nyíregyháza
Riportalanyunk egyike azoknak, akik kiemelkedő és széles körű tudásukkal, emberségükkel méltán érdemelték ki a munkatársaik és tanítványaik megbecsülését. Minden bizonnyal ez is sokat nyomott a latban pályázatának elbírálásakor a Debreceni Egyetem vezetői előtt.
A példamutatóan rendezett családi háttérrel bíró tanárember fiatal kora óta folyamatosan, egyre magasabb színvonalon képezte magát, s megszerzett tudását a mindennapi munkáján át ültette a gyakorlatba. Az ily módon szerzett tapasztalatai megalapozottak és időtállóak.
Kortársaival egyetemben felsőfokú képzettségét – egyben élete első diplomáját – a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar–történelem szakán szerezte meg, 1984-ben. Nem meglepő módon első munkahelyén – a Bárczi Gusztáv Általános Iskola és Diákotthon – falai között, tanár-nevelőtanár munkakörben dolgozott, közel öt éven át.
Ezt követően kétévnyi időtartamra egy kicsit belekóstolt a kutatók életébe az INTERJÚ Közvélemény- és Piackutató Kft. szervezeti keretein belül.
A piackutatást magasabb szintű képzés követte. Hat éven át folytatta a tanulást az Eötvös Loránd Tudományegyetem szociológia szakán. Frissen szerzett tudásának birtokában útja egyenesen a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karára vezetett. Akkor még biztosan maga sem sejtette, hogy ez az intézmény lesz életpályája egyik meghatározó állomása. A majd tíz éve e helyt tevékenykedő pedagógus előbb főiskolai tanársegéd, majd’ a „Katholische Universität Eichstätt – Ingolstadt Geschits – und Gesellschaftswissenschaftlichte Fakultät” Doktori Iskola befejezése után főiskolai adjunktus lett 1997-ben.
Első tudományos fokozatát – a szociológia PhD-fokozatú doktora – a „Die relativ gleiche Differenzierung. Globalisierung und Lokalisierung der sozialen Konflikte” című disszertációja megvédésével kapta meg 2003-ban. Egy évre rá munkája „hozadékául” főiskolai docensi címet kapott, amit újabb főiskolai tanári titulus követett.
Munkakörében is változás állt be: 1997 és 2004 között az általános szociális munkás szak levelező tagozatának vezetőjeként dolgozott. Eközben egy éven át szakfelelős-helyettesként irányított és tanított. 2004-ben tudományos dékánhelyettes kinevezést kapott. Egy év múlva átkerült az Alkalmazott Társadalomtudományi Tanszékre, aminek egyben a vezetője is lett. Bírva az intézmény vezetőinek bizalmát, 2008-ban az egészségügyi szociális munka mesterszak szakfelelősének helyetteseként folytatta munkáját. Még ugyanazon évben már az alkalmazott szociális gerontológia szakirányú továbbképzési szak szakfelelőse.
A szerteágazó, személyes fejlődését elősegítő különböző munkakörökben végzett tevékenységet ismét egy kis tanulás és annak eredményeként minőségi változás követte. A Debreceni Egyetem Ihrig Károly Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolán habilitált doktori fokozatot szerzett 2009-ben. Az e címhez járuló tudás birtokában válhatott az ismert „FH-Campus Wien” (Ausztria) mesterképzésének rendszeres oktatója. Ezáltal munkája immár nemzetközivé vált. Így biztosan nem a véletlen műve az, hogy 2010-ben a szociális munka és szociális gazdaság nemzetközi közös mesterképzés szakfelelőse megtisztelő cím és egyben feladatkör birtokosa.
Nem sokkal később pedig az Egészségügyi Kar dékánja. Ez a kinevezés minden bizonnyal eddigi pályafutása csúcspontja lehet. De még innen az ötvenen, számos lehetőség kapuja áll nyitva előtte. Őt ismerve nem kell meglepődnünk azon, ha néhány éven belül bővülnének az Egészségügyi Kar kapcsolatai nemcsak a német nyelvterületen, hanem egész Európában. Hiszen az Európai Unió tagországaként mesterjelöltjeink és mestereink egyaránt ismét bejárhatják szinte az egész világot. Új emberekkel, új kultúrákkal és új tudással ismerkedhetnek meg. Éppen úgy, mint tették azt régvolt elődeik, a vándorló legények és mesterek.
Beszélgetésünk egyoldalú maradna, ha nem adnánk helyt a kiemelkedő eredményességgel végzett munkával együtt járó, tárgyiasult elismeréseinek közreadásával. Az első ebben a sorban az 1994-ben kapott DOTE Kiváló Oktatója cím. Ezt követte az Egészségügyi, szociális és családügyi miniszter dicsérete, 2003-ban. Két év elteltével a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János kutatási ösztöndíj kuratóriumának elismerő oklevelét is a vitrinjében tudhatta.
Az elismerések özönét hozta el számára a 2007. esztendő. Előbb a „Magyar Felsőoktatásért” Emlékplakett, majd Nyíregyháza Város Tudományos Életéért – Westsik Vilmos-díj, és a sort ideiglenesen záró Kövér András-emlékérem került az őt megillető helyre.
Többszörös családapa lévén ő is büszke három gyerekére, azok eredményeire. Dominika, Bence és Balázs biztosan tudják, ha segítségre, támaszra lesz szükségük, azt szerető szüleiknél megtalálják.
(Északkeleti Almanach 26. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2010.)

Fábián Gergely 2010-ben szerezte meg habilitált doktor fokozatát a Debreceni Egyetemen. Egyik kidolgozója és megalkotója a Szociális Munka és Szociális Gazdaság elnevezésű, nemzetközi mesterszaknak, amely 9 európai egyetem együttműködésében valósult meg és ez Magyarország első, akkreditált, közös diplomát adó képzése. Ma már egy bécsi és egy müncheni főiskola oktatója is, ahol mesterképzéseken tart kurzusokat. 2010-től a kar dékánja.
Neje gyógypedagógus, pszichológus, nemrégiben szerezte meg klinikai szakpszichológusi végzettségét. Legidősebb gyermekük 23 éves, a Debreceni Egyetem mesterszakos hallgatója. A középső fiú 20 éves, érettségizett, továbbtanulás előtt áll. A legkisebb 16 éves, a Vasvári Pál Gimnáziumban tanul.
(Kiegészítve 2012. augusztus 8-án.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése